Ábécéskönyv jelent meg a Braille-írás világnapján

A felnőttként látásukat vesztett embereknek segít elsajátítani a Braille-jelek használatát az az ábécéskönyv, amelyet pénteken mutattak be Budapesten, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) székházában.

A hiánypótló, oktatást segítő kiadványt az MVGYOSZ Braille-bizottságának tagjai szerkesztették. A könyvet Rozemberczki Zoltán, a Braille-bizottság elnöke mutatta be. Elmondta, hogy azért volt szükség a könyv megírására, mert az elmúlt 5-10 évben sokat változott a Braille-írás karakterkészlete, szabályrendszere Magyarországon. Így az új tankönyvben a régiek mellett a legújabb karakterek is szerepelnek.
   

"Ez nemcsak egy ábécéskönyv, hanem egy jel- és szabálygyűjtemény is egyben" - hangsúlyozta, hozzátéve, törekedtek arra, hogy az új kiadványban a pontírás összes korábbi, jól bevált hagyománya is átöröklődjön. Ebben segített a Braille-jeleket tanító szakemberek több évtizedes tapasztalata is.
    

Beszélt arról is, hogy a kiadvány összeállítása során a leckéket didaktikusan építették fel, elsőként a legkönnyebb pontkombinációkat mutatják be a tanulóknak. A könyv végére a tanuló eljuthat oda, hogy egy átlagos Braille-írást el tud majd olvasni. Ennek időtartama személyfüggő, de akár nyolc hónap alatt is elsajátítható az ábécé.  
    

A Braille-bizottság elnöke szerint hiánypótló lenne, ha az ábécéskönyv mellett kottaírással, matematikával, fizikával, kémiával foglalkozó könyvek is készülnének látássérültek számára.
    

Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke a rendezvényen elmondta: az általuk működtetett Elemi Rehabilitációs Központ szakemberei nagy örömmel fogadták a hiánypótló kiadványt, amely megkönnyíti a felnőtt korukban látásukat vesztett emberek oktatását. "Ez a tankönyv óriási segítség azoknak, akik eddig csak a maguk által elkészített anyagokból tudtak tanulni" - hangsúlyozta. Az MTI-nek elmondta, hogy a vakok egy jó része felnőtt vagy idős korára veszíti el látását, amikor jóval nehezebb megtanulni újra olvasni. Ennek egyik oka, hogy ebben a korban a tapintás érzékenysége is csökkenhet, emellett nehéz feldolgozni az ezzel járó traumát. Ezért is fontos olyan segédanyagok készítése, amelyek megkönnyítik a tanulást.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Angyal Gábor, az MVGYOSZ szakmai vezetője az eseményen megemlékezett arról, hogy január negyedikén született Louis Braille, a pontírás megalkotója, akinek ábécéje segítségével a vakok számára is lehetővé vált az írás és olvasás elsajátítása.
    

Felidézte, hogy a pontírás már több mint száz éve megjelent Magyarországon, a modern technika elterjedésével ugyanakkor a látássérülteknek egyre többet segítenek a számítógépek és az okostelefonok is. Ezekhez a készülékekhez is lehet kapcsolni Braille-kijelzőt, amely segítségével betűhelyesen tudják elolvasni a látássérült emberek azt a szöveget, amely megjelenik a kijelzőn és a monitoron - magyarázta.
    

A szakmai vezető továbbra is fontos célnak nevezte a Braille-kultúra terjesztését, fejlesztését, támogatását. Mint mondta, a látássérült emberek a pontíráson keresztül tudják a helyesírást megfelelően elsajátítani, illetve a szövegértésben is lényeges szerepet játszik a pontírás. "Fontos, hogy ugyanúgy, ahogy egy látó ember a síkírásos szöveg olvasása közben, a látássérült is meg-meg tudjon állni, hogy értelmezze a szöveget, elgondolkodjon egy-egy soron vagy visszaugorjon a szövegben" - emelte ki.
    

Becslése szerint Magyarországon a vakok 10-20 százaléka ismeri a pontírást.
    

A kiadványon kívül bemutattak egy új, okostelefonnal összeköthető Braille-kijelzőt, amelynek segítségével a telefonon, illetve a számítógépen megjelenő tartalmakat is el tudják olvasni a látássérült emberek.
    

Az eseményen a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) könyvtárát, amely 1700 művet számlál, a világnap alkalmából Louis Braille-ről nevezték el. Az eseményen mutatták be azt a Louis Braille életéről szóló társasjátékot is, amelyet látó emberek és vakok egyenlő esélyekkel tudnak játszani. A játékhoz tartozó összes nyomtatott anyag síkírásos nyomtatásban és Braille-írásban is elérhető.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás: