Magyarország költségvetése is jobban teljesít

Varga Mihály pénzügyminiszter ismertetése szerint a tavalyi gazdasági növekedés 4,6 százalék lehetett az előzetes számok tükrében, miközben az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány 2 százalék körüli szinten maradt, ami kedvezőbb a múlt évre tervezett 2,4 százalékosnál.

Magyarország költségvetése is jobban teljesít

Budapesti sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénteken elmondta, tavaly decemberben az államháztartás központi alrendszere 397,3 milliárd forint többlettel zárt.
   

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára bejelentette: a tavalyi egész éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forintra rúghatott az előzetes adatok alapján. Azt is közölte, a tavalyi év végére 71 százalékra mérséklődhetett a GDP-hez mért államadósság, amely 2017 végén 73,3 százalék volt. Az Eximbank nélkül a GDP-arányos államadósság mértéke 69,2 százalékot mutat - jelezte a PM államtitkára.
    

A legutóbbi adatok tükrében a foglalkoztatási ráta most 69,8 százalékon áll, a munkanélküliségi  ráta pedig a 2010-es 11,5 százalékról 2018-ban 3,6 százalékra esett vissza.
    

A miniszter az adatokat úgy kommentálta, hogy Magyarország jobban teljesít, és a költségvetés is jobban teljesít.
    

A pénzügyminiszter kiemelte: ezek a makrogazdasági számok is mutatják, hogy eredményesek a kormányzati intézkedések, és érdemben járultak hozzá a gazdaság 5,2 százalékos teljesítményéhez 2018 harmadik negyedévében. Ezzel a tavalyi első három negyedévben 4,9 százalék volt a GDP bővülése, ami az év egészére az előzetes várakozásokat is meghaladóan 4,6 százalékot érhetett el - ismertette Varga Mihály.
    

A tárcavezető rámutatott: a gazdasági bővülés hátterében számos tényező, köztük a hatéves bérmegállapodás, az otthonteremtés minden eddiginél jelentősebb támogatása, illetve a gazdaságfehérítő intézkedések állnak, egyúttal a tavalyi egész évet fegyelmezett fiskális politika jellemezte.
    

A pénzügyminiszter kiemelte: ezt azért is érdemes megjegyezni, mert 2018-ban választások voltak Magyarországon, a konzervatív magyar kormányok érdeme, hogy akkor is fegyelmezett költségvetési politikát folytatnak, ha választási év van, ezzel szemben a balliberális kormányok alatt választási évben mindig megugrik a hiány.
    

A pénzügyminiszter kiemelte: a költségvetés adóbevételei az adócsökkentések mellett is jelentősen tudtak emelkedni, 2018-ban általános forgalmi adóból mintegy 403 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból több mint 257 milliárd forinttal, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból mintegy 266 milliárd forinttal, míg jövedéki adóból közel 90 milliárd forinttal több folyt be, mint 2017-ben.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ismertette: tavaly mintegy 1430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió többek között a Széchényi 2020 program megvalósítására. Ezzel szemben tavaly az uniós kiadások több mint 1886 milliárd forintot értek el, a költségvetés pedig továbbra is megelőlegezi a kifizetéseket - hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette: egyedül decemberben 890 milliárd forint uniós forrást utalt át Brüsszel Magyarországra.
    

Emellett tavaly a gyermeket nevelő családok támogatása mellett az idősek is számíthattak a kormányra: a nyugdíjak megőrizték vásárlóerejüket, valamint Magyarország történetében másodszor nyílt lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére.
    

Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészét tekintve a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak - részletezte Banai Péter Benő.
    

A költségvetésért felelős államtitkár hozzátette: a múlt év végén az egyes kiadási előirányzatoknál jelentkező megtakarítások lehetőséget adtak arra, hogy a kormány - a jogszabályok szerint biztosított jogkörében eljárva - forrásokat csoportosítson át számos területre. Ez azonban nem veszélyeztette sem a hiánycél biztonságos tartását, sem az államadósság további csökkentését. A kormányzati szektor GDP-arányos uniós módszertan szerinti pontos hiánya legkorábban március végén lesz ismert - mutatott rá az államtitkár. Hozzátette: a PM szakértői most azzal számolnak, hogy az uniós módszertan szerinti államháztartási hiány 2018-ra 800-850 milliárd forint között lesz.
    

Az MTI kérdésére Varga Mihály elmondta: 2019 június 30-ig várhatóan elindul a nyugdíj-előtakarékossági állampapír.
    

A pénzügyminiszter úgy ítéli meg: a tavalyi jelentős bruttó bérnövekedés kétharmad részben a fogyasztást bővítette, de egyharmad részük a megtakarításokat növelte, így van tér arra, hogy nyugdíjbiztosításokra kötött szerződések mellett a jövőben a nyugdíj-előtakarékossági államkötvényekben is jelentős megtakarításokat halmozzanak fel.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: