Ötszáz új munkahelyet létesített az FAG debreceni beruházása

Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Schaeffler csoporthoz tartozó vállalat új gyártócsarnokának átadó ünnepségén szerdán Debrecenben.

Ötszáz új munkahelyet létesített az FAG debreceni beruházása

A miniszter beszédében kiemelte, hogy Magyarország 2018-ban külgazdasági rekordot ért el. Tavaly 98 nagyberuházás valósult meg, illetve kezdődött el az országban, összesen 1380 milliárd forint értékben. Hozzáfűzte hogy ezek majdnem egyharmada Debrecenbe érkezett, ami jól mutatja a város vezetői és parlamenti képviselői munkájának a sikerét.
    

Az elmúlt évben több mint 17 ezer új munkahely jött létre a beruházások nyomán, az átlagfizetés ezeken a munkahelyeken 420 ezer forint volt, ami 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban létrejött munkahelyek fizetési átlagát - részletezte Szijjártó Péter.
    

A miniszter annak kapcsán, hogy az elmúlt öt esztendőben valamennyi évet külgazdasági rekorddal zárta az ország, azt mondta: "Magyarország az új világgazdasági korszak győztesei közé tartozik", megalapozta a digitális gazdaság, az ipar 4.0 alapjait, a tartós gazdasági növekedést.
    

Jelezte: a múlt évben 100 milliárd eurót tett ki a magyar export, a beruházási és az export-teljesítmény alátámasztja, hogy a 4 százalékos gazdasági növekedés tartós tud maradni Magyarországon.
    

Szijjártó Péter a gyáravatón méltatta, hogy a német vállalatok a legmagasabb technológiát hozzák Magyarországra, amivel hozzájárulnak a magyar gazdaság új dimenzióihoz, a hozzáadott érték növeléséhez. Jelenleg hatezer német vállalat 300 ezer embernek ad munkát hazánkban - fűzte hozzá.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Jelentősnek nevezte annak a német vállalatok körében végzett felmérésnek az eredményét, miszerint az itt működő cégek 84 százaléka újra Magyarországra hozná a beruházását.
   
Kósa Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz) beszédében a gazdasági szemléletváltásra hívta fel a figyelmet a modernizáció, az innováció, a digitalizáció szellemében. Kiemelte: a gazdaságpolitikában is versenyképesnek kell lenni, a magyar kormány 2010 óta más úton jár a gazdaságpolitikában mint elődei, és ez már látszik a gazdasági eredményeken.
   
Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: tavaly Debrecen is rekordévet zárt a befektetések, a munkahelyteremtő beruházások terén: 2018-ban 1,3 milliárd euró, több mint 400 milliárd forint összértékű beruházás valósult meg a városban.
   
Rainer Lindner, a Schaeffler csoport regionális vezetője és Andreas Schick operatív igazgató egyaránt megerősítette, hogy cégük elkötelezett a debreceni fejlesztések mellett. Az új beruházással már csaknem 1600 dolgozót foglalkoztató FAG létszáma akár a kétezret is elérheti az elkövetkező években - jelezték.
   
Szabó Péter, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatója emlékezetett, hogy cégük 1999-ben az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek telephelyén 40 fővel kezdte meg működését.
    

A húsz éves vállalat a Határ úti ipari parkban immár 58 ezer négyzetméteren évente 25 millió kúpgörgős csapágyat és 500 millió kúpgörgőt állít elő - tette hozzá az igazgató.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Nagy az érdeklődés a településfásítási program iránt

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.
2024. 04. 16. 23:30
Megosztás:

Gyorsult az infláció Olaszországban

Olaszországban az előzetes becslés alapján közölt 1,3 százalék helyett 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban éves összevetésben a februári 0,8 százalékos emelkedést követően - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden végleges adatként.
2024. 04. 16. 23:00
Megosztás:

A vagyonkezelés segítette a Morgan Stanley eredményeit

A bank ma tőzsdenyitás előtt tette közzé első negyedéves gyorsjelentését. A bevétel 15,14 milliárd dollár lett, ami felülmúlta a 14,46 milliárdos konszenzust.
2024. 04. 16. 22:30
Megosztás:

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.
2024. 04. 16. 22:30
Megosztás:

Fő prioritásaink egyike lesz az uniós kardiovaszkuláris program kidolgozása

A magyar EU-elnökség egyik prioritása lesz az európai uniós kardiovaszkuláris program, stratégia kidolgozása - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Debrecenben.
2024. 04. 16. 22:00
Megosztás:

Így emelkedtek a lakbérek márciusban

Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
2024. 04. 16. 21:30
Megosztás:

Para van!? Tényleg nekimegy Izrael Iránnak?

Tényleg ezért esnek a tőzsdék? Ha az EURUSD, az EURPLN, az EURHUF árfolyamot vagy éppen a VIX indexet nézzük, akkor a válasz igen. De nem lehet, hogy más áll e mögött?
2024. 04. 16. 21:00
Megosztás:

Gyengült kedden a forint

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2024. 04. 16. 20:30
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete februárban

Februárban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete éves összehasonlításban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett adataiból.
2024. 04. 16. 20:00
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 04. 16. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

A főbb európai értékpapírpiacok gyenge kezdés után nagy, másfél százalék körüli veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést.
2024. 04. 16. 19:00
Megosztás:

Emiatt esett ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
2024. 04. 16. 18:30
Megosztás:

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 16. 18:00
Megosztás:

Gyorsult Kínában a GDP növekedése az idei első negyedévben

Gyorsult Kína gazdasági növekedése az idei első negyedévben éves és negyedéves összevetésben a kedden ismertetett hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 17:30
Megosztás:

Csökkent a svéd Ericsson bevétele

Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
2024. 04. 16. 17:00
Megosztás:

Megugrott az első lakást vásárlók aránya a fővárosban

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024. első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai szerint - jelentette keddi elemzésében az ingatlanközvetítő.
2024. 04. 16. 16:30
Megosztás:

Felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány

Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány, az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn, a tárca és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös budapesti sajtótájékoztatóján.
2024. 04. 16. 16:00
Megosztás:

Márciusban emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban a nagykereskedelmi árak havi szinten nőttek, éves összevetésben csökkentek a kedden közölt hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 15:30
Megosztás:

Több oldalú támogatást kapnak a 30 év alattiak

A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
2024. 04. 16. 15:00
Megosztás:

Rég nem látott mélypontra csökkent a hálózati áramfogyasztás Romániában

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában - írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.
2024. 04. 16. 14:30
Megosztás: