2018-ban 9,5 százalékkal bővült a prémium autók szegmense

A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült 2018-ban az új autók magyarországi piacán, ahol az eladott 136 601 személyautóból 12 949 prémium kategóriás volt.

2018-ban 9,5 százalékkal bővült a prémium autók szegmense

A teljes piacot tavaly 17,5 százalékkal tornászta feljebb az alacsonyabb kategóriák válság után lendületet vett kereslete, a prémium szegmens ugyanakkor évek óta stabilan 10 százalék körül bővül.
   
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 20 márkát sorol a prémium szegmensbe, amelyek 72,5 százalékát három márka - a Mercedes, a BMW és az Audi - uralja, felváltva osztozkodva az első helyeken. A BMW tavaly bejelentett több mint egymillió eurós beruházását követően már mind a három márka rendelkezni fog magyarországi gyártóhellyel, ami támogatást jelent az értékesítésben is.
    

A vezető márkák mögé felzárkózik még a Volvo, a Lexus, mellettük évi 150-200 körüli darabszámot tud elérni Magyarországon az Infinity, a Jaguar és a Porsche.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

   
Hesz Tamás, az MGE elnökségi tagja, a Mercedes-Benz Hungária  Kft. értékesítési és marketing igazgatója az MTI-nek kifejtette: a városi szabadidőautók (SUV) térnyerése jellemző a prémium szegmensben is. A márkák újabb és újabb modellekkel igyekeznek megfelelni az ügyféligényeknek, így a SUV kategóriában 2019-ben a 2018 évihez hasonló, 30 százalék feletti bővülés valószínűsíthető.
    

Nagyobb teret nyernek a jövőben az elektromos és a plug-in hibrid modellek is a szakértő szerint. Hesz Tamás úgy véli, a teljesen elektromos modellek a távolabbi jövőt képviselik, mivel a hatótáv korlátai miatta vásárlóknak kompromisszumot kell kötniük. Rövid és középtávon inkább a plug-in hibridek jelentik a  megoldást - jelezte, felhívva a figyelmet, hogy az értékesítés túlnyomó hányada még mindig benzin és dízel meghajtású jármű.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az elmúlt két évben némileg csökkenek a dízel eladások - erre az Audi magyarországi vezetője hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy ez sajnálatosan éppen akkor következik be, amikor a tiszta, EU6 d normájú dízelmotorok megérkeztek a piacra. A gyártó elsősorban a nagyobb SUV kategóriákban látja létjogosultságát a dízelmotoroknak, mivel ott a benzinmotorok lényegesen magasabb fogyasztással és szén-dioxid-kibocsátással rendelkeznek.
    

A trendek között említette az MGE szakértője, hogy a magánszemélyek vásárlásai során visszatért a finanszírozásba vetett hit, egyre nagyobb arányban vásároltak tavaly ilyen konstrukcióval autót. Ez a trend várhatóan 2019-ben is változatlan marad - jelezte.
   
A prémium kategória élén 2018-ban Magyarországon a Mercedes állt 4018 eladott személyautóval, ami a cég tájékoztatása szerint 25 százalékos bővülés volt. Ennél a márkánál is az SUV kategória eladásai bővültek a legjobban, 46 százalékkal.
   
Hesz Tamás elmondása szerint a márka sikerét az elmúlt évek termékoffenzívája alapozta meg, de hozzájárult a márkakereskedői hálózat folyamatos fejlesztése is. Tavaly 3,5 milliárd forint értékű beruházással nyílt meg egy új értékesítési pont, ezzel már 18 helyszínen és 23 szervizponttal szolgálják ki a vevőket Magyarországon.
   
Az értékesítési vezető jelezte, hogy a Mercedes-Benz Hungária Kft. személyautó üzletága 2019-re is kétszámjegyű növekedést tűzött ki maga elé. Hozzátette: a márka növelni akarja jelenlétét az elektromos és plug-in hibrid járművek piacán, az idén érkezik egy új, teljesen elektromos modellje.
    

A prémium kategória második helyezettje, a BMW tavaly 3140 autót értékesített Magyarországon, 16,3 százalékkal bővülve az előző évhez képest.
   
Massimiliano di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezetője sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a márka,  minden kategóriában növekedni tudott. Kiemelkedő volt viszont az SUV kategóriába sorolható X modellek eladása, 42 százalékkal 1411 darabra bővült. A Magyarországon eladott összkerékmeghajtásos járművek 64 százaléka BMW volt tavaly - jelezte. A BMW az idén veti be újdonságát, az ultraluxus hétüléses X7 modellt, és plug-in hibrid újdonságokat is hoz.
    

A BMW 160 elektromos és plug-in hibrid személyautót adott el tavaly, elektromos járműveivel a legnépszerűbb márka ebben a szegmensben Magyarországon.
   
A BMW márkakereskedői hálózata 15 tagú.
    

Az Audi 2018-ban 2229 autót értékesített Magyarországon, az eladások 19 százalékkal mérséklődtek, amit a Porsche Hungariához tartozó márka igazgatója, Mátrabérci Sándor a gépkocsimotorok károsanyag-kibocsátásának meghatározására bevezetett új teszteljárásra (WLTP) átállás előre látható hatásának tulajdonít. Az idén viszont nagy előrelépést hozhat, hogy 2018-ban szinte teljesen megújult az Audi modellpaletta felső szegmense.  A Győrben készülő népszerű modelltől, az új Q3 is sokat várnak.  
    

Az Audi értékesítésében szintén jelentős, 32 százalékos részarányt tettek ki tavaly az SUV-ok, az előző évi 28 százalékos arány után. Az elektromobilitási versenybe a márka 2019-ben száll be több új modellel, és ettől kezdve minden évben egy-egy újabb kategóriában jelenik meg tisztán elektromos változattal.
    

Az Audi 14 márkakereskedéssel rendelkezik Magyarországon.

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Növelte forgalmát és nyereségét a Honda

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
2021. 08. 05. 07:00
Megosztás:

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
2021. 08. 04. 12:00
Megosztás:

Megjelentek a BMW számai - nagy pozitív meglepetés!

A BMW 28,58 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben. Ez 43%-os növekedés és jelentősen felülmúlja a 26,78 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 08. 03. 16:00
Megosztás:

Így látja a jövőt a Volkswagen

Az előzetes számoknak megfelelő második negyedéves profitról számolt be a Volkswagen. Az idei évi kilátásokat vegyesen módosította a társaság.
2021. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis 6,6 milliárd forintos zöldkötvény-aukciója

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A beérkezett, összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlatból a meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzés került elfogadásra, így összesen 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt – fix 2,89 százalékos átlagos hozammal – vásároltak meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis eddig is elkötelezett volt a fenntartható működés mellett, és az aukció jelentőségét mutatja, hogy az AutoWallis az első vállalat a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, mely zöldkötvényeket bocsátott ki.
2021. 07. 24. 15:00
Megosztás:

A Volkswagen Csoport a mobilitás új világában is vezető szerepet céloz meg

A Volkswagen Csoport 2030-ig szóló New Auto stratégiájával elindítja történetének legnagyobb átalakulását - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Volkswagen Csoport virtuális éves közgyűlésén, pénteken, amelyről a csoport márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria tájékoztatta közleményben az MTI-t.
2021. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:

A Mercedes sem tud megmenekülni a chiphiány elől

Az előzetes eredményt követően ma publikálta második negyedéves eredményét a Daimler, de mivel a főbb eredményszámokat már korábban publikálták, így a figyelem a 2021-es kilátásokra összpontosult.
2021. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.
2021. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Első féléves rekordot döntött idén a belföldi használtautó-piac

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 5,7 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa.
2021. 07. 20. 20:00
Megosztás:

Jelentősen nőttek a gumiabroncs értékesítések

Jelentősen nőtt az értékesítés miden termékkörben idén a második negyedévben, lényegében újra a két évvel ezelőtti szinten állnak a gumiabroncsgyártók - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) gumiabroncs-eladási statisztikái alapján az MTI-vel.
2021. 07. 20. 06:30
Megosztás:

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings, 6 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátás jöhet

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság Bplusz hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben lefektetett elvek mentén kívánja felhasználni.
2021. 07. 19. 12:00
Megosztás:

Megugrott a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.
2021. 07. 17. 03:00
Megosztás:

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki fejlesztései

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
2021. 07. 15. 22:00
Megosztás: