Elfogadta a fővárosi önkormányzat a 2019-es költségvetést

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Elfogadta a fővárosi önkormányzat a 2019-es költségvetést

A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd 39 millió 233 ezer forintban, kiadásait 380 milliárd 58 millió 282 ezer forintban állapítja meg.    

Az így keletkező 114 milliárd 19 millió 49 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának - 25 milliárd 372 millió 92 ezer forintos - igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 66 milliárd 718 millió 391 ezer forintból, valamint belföldi értékpapírok 27 milliárd 987 millió 314 ezer forintos bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor külföldi adósság tőketörlesztésére 6 milliárd 58 millió 753 ezer forintot fordít a fővárosi önkormányzat.
    

A közgyűlés húsz igen szavazattal, kilenc nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az idei büdzsét.
    

Tokody Marcell (Jobbik) arról beszélt, nem tudja támogatni a költségvetést, amelynek láttán a budapestieknek nem sok okuk van az örömre. Nagy a hiány, a főváros feléli a tartalékait és mintegy 67 milliárd forintos hitelt vesz fel. A főváros kiszolgáltatottsága nőtt, Tarlós István Budapest hajóját "a narancssárga kalózokhoz kormányozta" - fogalmazott.
    

Horváth Csaba (MSZP) azt mondta: 114 milliárdos hiány és 66,7 milliárd forint hitelfelvétel, valamint több tízmilliárdos vagyonfelélés mellett nem sikerült az egyensúly és a működőképesség látszatát bemutatni, a számok nem a kiegyensúlyozott költségvetésre mutatnak. A budapestiek hiába fizetnek csaknem napi 20 milliárd forintot az állam kasszájába, abból nagyon keveset kapnak vissza - jegyezte meg Horváth Csaba, aki szerint az idei költségvetés annak az elismerése, hogy a főváros akkor sem fog több pénzt kapni, ha fideszes a vezetője.
    

Gál József (LMP) a költségvetés jellemezve úgy fogalmazott: "a király meztelen". A főváros adóssága folyamatosan növekszik, 2019 végén 162 milliárd forint lesz, ez ugyanakkor összeg, mint 10 évvel ezelőtt a Demszky-korszak végén volt - mondta.
    

Karácsony Gergely (Párbeszéd), Zugló polgármestere azt mondta, hogy a költségvetés nem támogatható; szerinte az idei büdzsénél szembesülhettek azzal, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben van a fővárosi önkormányzat, amely egy adóssághegyet görget maga előtt. A baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje szólt arról, hogy az Európai Unió adja a pénzt a Pannon Parkra és a 3-as metróvonal felújítására, így azokat nem a kormánynak, hanem az EU-nak kellene megköszönni.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Gy. Németh Erzsébet (DK) azt mondta, hogy ebben a formájában nem fogadható el a költségvetés, amely nem biztosítja megfelelő színvonalon a szolgáltatásokat budapestieknek. Sokkal koszosabb lesz a város, sokkal kevésbé lesz biztonságos a közlekedés, és "az egész város lejtmenetben van" - jelentette ki.
    

Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy az idei költségvetés stabil, nyugodt, de hatékony gazdálkodásra ösztönző. Ellenzéki képviselők felszólalására reagálva elmondta, a BKV az idén 3 milliárd forinttal többet kap, mint tavaly, és a Pannon Park nem uniós pénzből épül. Megjegyezte, hogy a főváros, nagymértékben Tarlós Istvánnak köszönhetően, 80 milliárd forintot kapott a metrófelújításra, 6 milliárdot pedig a Lánchíd felújítására.
    

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester, a költségvetési bizottság elnöke kijelentette: miközben az ellenzéki képviselők arról beszélnek, hogy milyen rossz az idei költségvetési tervezet, addig csupán egyetlen módosító javaslatot nyújtottak be, amely 270 millió forint átcsoportosítását célozta egy tanulmány elkészítéséhez.
    

Tarlós István főpolgármester Karácsony Gergely szavaira reagálva azt mondta, hogy a felszólalásában a zuglói polgármester körülbelül háromszor annyit beszélt a Fővárosi Közgyűlésben, mint 2018-ban összesen, amikor 18 másodpercben járult hozzá a testület munkájához.
    

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy csalódást okozott neki az ellenzék, amelytől sokkal ötletesebb, racionálisabb, hihetőbb és kritikusabb hozzászólásokra számított.
    

Az elfogadott előterjesztésben az olvasható: a bérjellegű kiadási többletek, továbbá a 2018-as évhez képest 5 milliárd forinttal megnőtt, 10 milliárd forintos szolidaritási adó, valamint a 3-as metróvonal felújítása miatti metrópótlás költségei mind azt eredményezik, hogy 2019-ben a működési egyensúly biztosítása "komoly nehézségekbe" ütközik.
    

Tehermentesítésként 15,7 milliárd forinttal magasabb összegben tervezhető iparűzési adóbevétel jelentkezik - írták, hozzátéve, az iparűzési adóbevétel növekedése a kedvező gazdasági folyamatok eredménye, és várhatóan tartósan kalkulálhat vele az önkormányzat.
    

A javaslatban írtak arról is, hogy a fővárosi önkormányzat finanszírozása és fejlesztéseinek megvalósítása csak akkor lehet sikeres, ha az állammal keresik és megtalálják a közös érdekeket, így az együttműködés további elmélyítése fontos érdeke a fővárosnak. Ezen együttműködés szervezeti keretét a 2018 végén létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa biztosítja, amely az eddigi tapasztalatok alapján új lehetőségeket nyit meg a főváros számára. A költségvetésben már szereplő beruházásokon kívül új feladatok csak állami segítséggel lesznek indíthatók - írták.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: