Theresa Mayt próbálják rávenni a Brexit halasztására

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit kormány magas rangú tagjai igyekeznek rávenni Theresa May miniszterelnököt a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kizárására, akár a kilépés halasztása árán is. May vasárnap kijelentette, hogy március 12-éig fogják megtartani ismét az alsóházban a döntő szavazást a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodásról.

Theresa Mayt próbálják rávenni a Brexit halasztására

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi lap kormányzati forrásai szerint Philip Hammond pénzügyminiszter és David Lidington, a kabinetirodát vezető miniszter - aki e minőségében Theresa May helyettesének számít - kitartóan lobbizik annak elérése végett, hogy May nyilvánosan vállaljon kötelezettséget a megállapodás nélküli Brexit elkerülésére.
    

A lap forrásai szerint Hammond és Lidington "a színfalak mögött intenzíven dolgozik" azért, hogy May kötelezze el magát akár a Brexit elhalasztása mellett is, ha ez válik szükségessé a rendezetlen kilépés elkerüléséhez.
    

A The Sunday Telegraph által idézett egyik kormányzati illetékes szerint a Brexit jelenleg március 29-ében megszabott határidejének "önkéntes kitolása" valójában "az egyetlen opció" May számára, mivel ez még mindig jobb megoldás, mint az, ha a parlament kényszeríti erre a kormányt.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

A londoni alsóházban várhatóan szerdán lesz a következő Brexit-szavazás, bár ennek tárgya egyelőre bizonytalan.
    

Elvileg lett volna lehetőség arra, hogy az EU-val novemberben elért, de az alsóház által januárban óriási többséggel leszavazott kilépési szerződés kerüljön ismét a képviselők elé érdemi szavazásra, ha a kormány által - elsősorban az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére kidolgozott, a keményvonalas tory Brexit-tábor által mereven elvetett tartalékmegoldás alternatíváiról - előterjesztett módosítási indítványok ügyében sikerül addig előrelépést elérni az unióval folyó tárgyalásokon.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Ezt azonban Theresa May vasárnap kizárta. A brit kormányfő az Európai Unió és az Arab Liga kétnapos egyiptomi csúcstalálkozójára tartva, a brit sajtókíséretnek nyilatkozva kijelentette: a brit kormány tárgyalóküldöttsége kedden visszatér Brüsszelbe, és folytatja a tárgyalásokat az uniós vezetőkkel.
    

Ennek alapján szerdán nem kerül az alsóház elé érdemi szavazásra a Brexit-megállapodás, de a kormány biztosítja, hogy a képviselők március 12-éig voksolhatnak a kilépési egyezményről - mondta a brit miniszterelnök.
    

May szerint továbbra is elérhető, hogy Nagy-Britannia március 29-én, elfogadott megállapodás alapján lépjen ki az EU-ból.
    

A kormányfő szerint a Brexit elhalasztása nem oldaná meg a problémát, csak az előbb-utóbb mindenképpen szükségessé váló döntést tolná későbbre.
    

Az alsóház azonban szerdán napirendjére veheti egyebek mellett azt a módosító indítványt is, amely kötelezné a kormányt a Brexit elhalasztásának kezdeményezésére, abban az esetben, ha március 13-áig - vagyis a kormányfő által a döntő szavazás vasárnap megnevezett határnapja utáni napig - sem sikerülne elfogadni a Brexit-megállapodást.
    

May eddig is rendre elutasította a kilépés halasztásának lehetőségét, a kormányon belül azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik rá annak érdekében, hogy inkább a halasztást vállalja, semmint a megállapodás nélküli Brexit potenciális következményeit.
    

David Gauke igazságügyi miniszter, Greg Clark, az üzleti ügyek minisztere és Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi miniszter a Daily Mail című konzervatív tömeglap szombati kiadásában megjelent közös levelében azt írta, hogy ha a következő néhány napban nem sikerül áttörést elérni a Brexit-megállapodás ügyében, akkor csak két lehetőség marad: Nagy-Britannia vagy megállapodás nélkül kizuhan az Európai Unióból a Brexit március 29-i határnapján, vagy megpróbál megegyezéses módon egy későbbi időpontban kilépni az EU-ból.
   
A három kabinettag szerint a parlament meg fogja akadályozni, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépjen ki a jövő hónap végén az unióból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: