Nagy bajt hozhat a megállapodás nélküli BREXIT

A brit gazdaság máris jelentős növekedési veszteséget szenvedett az EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt, és recesszióba kerülhet, ha Nagy-Britannia a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból - áll a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán ismertetett köztes globális jelentésében.

Nagy bajt hozhat a megállapodás nélküli BREXIT

Az OECD felülvizsgált előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) zökkenőmentes, rendezett Brexit esetén is mindössze 0,8 százalékkal növekszik az idén a tavalyi évre becsült 1,4 százalékos növekedés után. Az OECD-előrejelzés sokkal gyengébb a Bank of England jelentősen lefelé korrigált prognózisánál is. Legutóbbi inflációs jelentésében a brit jegybank a brit gazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését az általa addig várt 1,7 százalékról 1,2 százalékra rontotta, hangsúlyozva, hogy a brit növekedési lendület a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint most, és ennek egyik fő oka a Brexit folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság.

 

A Bank of England is közölte, hogy lát esélyt a brit gazdaság idei recessziójára. A jegybank ennek esélyét 25 százalékra taksálta. Az inflációs jelentést ismertető sajtótájékoztatóján Mark Carney, a jegybank kormányzója elmondta: a Bank of England mérése szerint a brit hazai össztermék értéke már most 1,5 százalékkal elmarad attól a szinttől, amelyet a jegybank monetáris tanácsa a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás előtti előrejelzéseiben a jelenlegi időszakra valószínűsített.

 

Szerdai jelentésében az OECD a saját, gyengébb korábbi prognózisaihoz képest 0,7 százalékosra becsülte a brit gazdaság által a Brexit bizonytalanságai miatt elszenvedett eddigi GDP-veszteséget. A szervezet közölte: ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem sikerül életbe léptetni az EU-val tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által viszont januárban elvetett Brexit-megállapodást, és így a kilépés után tervezett átmeneti időszak is elmarad, az valószínűleg recesszióba sodorná a brit gazdaságot.

 

Az OECD-jelentés szerint a recessziót tovább mélyítheti, ha Nagy-Britannia megállapodás híján elesik az EU által külső országokkal kötött kedvezményes kereskedelmi megállapodásoktól is. A jelentés szerint a gazdasági károkat növelheti, ha mindezek miatt tovább romlik az üzlet és a piaci bizalom. Az e forgatókönyv megvalósulása esetére valószínűsíthető brit recessziónak komoly negatív átszűrődő növekedési hatásai lehetnek más országokban is - áll az OECD szerdai elemzésében. A brit gazdaság növekedési kilátásait nagy londoni elemzőházak is rendkívül borúlátó módon ítélik meg.

 

Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) e héten ismertetett közös felmérése szerint a feldolgozóipari, építőipari és szolgáltatási szektorok februári beszerzésimenedzser-indexei (BMI) együttesen azt mutatják, hogy a brit gazdaság egésze stagnáláshoz közeli állapotban van. Az IHS Markit szerint az aktivitási adatokból levezethetően azzal lehet számolni, hogy a brit hazai össztermék az idei első negyedévben mindössze 0,1 százalékkal bővül.

 

Az egyik legnagyobb londoni piaci elemzőház, a Pantheon Macroeconomics az új BMI-adatokat értékelő elemzésében közölte: számításai azt valószínűsítik, hogy a brit GDP-érték negyedéves összevetésű növekedése az idei első negyedévben zéró lesz. A legutóbbi kimutatások szerint a brit gazdaság növekedése máris folyamatosan lassul. A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a brit GDP-érték a tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez mérve a harmadik negyedévben mért 0,6 százalékos növekedés után. Az ONS adatai szerint 2018 egészében 1,4 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék; ez 2012 óta a leglassabb éves növekedési ütem volt. A brit GDP-érték 2017-ben 1,8 százalékkal bővült.

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás: