Spanyolországban egyik politikai oldalnak sincs egyértelmű többsége

Spanyolországban egyik politikai oldalnak sincs egyértelmű parlamenti többsége egy héttel az általános parlamenti választások előtt - ezt mutatják a vasárnap megjelent különböző közvélemény-kutatások.

Spanyolországban egyik politikai oldalnak sincs egyértelmű többsége

Az El Mundo című liberális és az El País című baloldali napilap által közzétett felmérések, hasonlóan más, korábbi kutatásokhoz a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jelzik, de továbbra sem akkora fölénnyel, hogy az elegendő lenne az önálló kormányalakításhoz.
   
Mindkét közvélemény-kutatás a válaszok alapján arra a megállapításra jutott, hogy egy esetleges kétpárti baloldali vagy egy hárompárti jobboldali koalíció sem tudná összegyűjteni a parlamenti többséghez szükséges 176 mandátumot.
    

Az El Mundo számára a Sigma Dos kutatócég által készített vizsgálat szerint a szocialisták a szavazatok 30,3 százalékával 122-133 mandátumra számíthatnak, míg a konzervatív Néppárt (PP) 20,1 százalékkal 74-84 képviselői helyet szerezhet.
   
Az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt a voksok 15 százalékát és 48-56 közötti mandátumot nyerné, míg az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) radikális baloldali párttömörülés 13,2 százalékkal 30-41 helyet, a VOX radikális jobboldali párt pedig 10,2 százalékkal 20-32 helyet kaphat az új törvényhozásban.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az El País a 40dB kutatócég felmérését közölte, amely szerint a PSOE 28,8 százalékkal 129 mandátumot, a PP 17,8 százalékkal 75 mandátumot, az Állampolgárok 14,1 százalékkal 49 mandátumot nyerhet. Az Unidos Podemos a szavazatok 13,2 százalékával 33, a VOX pedig 12,5 százalékkal 32 képviselői helyet szerezhet.
    

A vizsgálat szerint a még bizonytalan szavazók aránya 26,6 százalék, és több mint 38 százalékuk csak az utolsó két napban dönti el véglegesen, hogy mely pártra adja voksát.
   
A legtöbben, 5,7 százalék a PP és az Állampolgárok között hezitálnak, míg 5,6 százalék a PSOE és az Állampolgárok, illetve 5,5 százalék a PSOE és az Unidos Podemos között ingadozik.
   
Mindkét kutatás szerint a kormányalakítás matematikai esélye egyedül a szocialista párt és az Állampolgárok liberális középpárt esetleges együttműködése esetén látszik, ezt azonban utóbbi párt elnöke, Albert Rivera több alkalommal is kizártnak nevezte a kampány során.
    

Így a felmérések által felvázolt lehetséges belpolitikai helyzet alapján a parlamentbe várhatóan bejutó katalán és baszk nacionalista pártokon múlhat, hogy tud-e kormány alakulni a választások után Spanyolországban.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: