Új gépek és berendezések finanszírozására igényelnének NHP fixet a kkv-k

őként új gépek és berendezések beszerzésére vennék igénybe a kkv-vezetők a megújult Növekedési Hitelprogramot (NHP), amely januárban indult el NHP fix néven– derült ki a Budapest Bank 300 cégvezető körében elvégzett kutatásából. Az igénylésen gondolkodó hazai cégeknek átlagosan 40 millió forintra lenne szükségük fejlesztési céljaik megvalósításához, és átlag 5 és fél évet szánnának a törlesztésre. A Budapest Bank 2019 első negyedévében jelentős érdeklődést tapasztalt a program iránt kkv-k részéről, és az év hátralevő részében is az igénylési kedv fennmaradására számít.

Új gépek és berendezések finanszírozására igényelnének NHP fixet a kkv-k

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013-ban indította el Növekedési Hitelprogramját, amelynek célja a hazai vállalatok finanszírozási lehetőségeinek javítása volt kedvező, refinanszírozott banki hitelek segítségével. Idén januárban a jegybank újabb alacsony és fix kamatozású hitelprogramot indított NHP fix néven. A jegybank célja a konstrukcióval, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalatok alacsony kockázatú és hosszú távon kiszámítható hitelhez juthassanak új beruházásaik megvalósításához.
 
Szintet léphetnek a vállalatok

A jegybanki adatok szerint az előző szakaszokban 40.000 mikro-, kis- és középvállalatok jutott kedvező finanszírozáshoz több mint 2.800 milliárd forint összegben, döntően beruházási, illetve eszközbeszerzési célra. A Budapest Bank felmérése alapján a korábbi igénylők több mint 90%-a tekintette komoly segítségnek az NHP-t, továbbá hetedük azt vallotta, hogy a konstrukciónak köszönhetően tudott szintet lépni vállalatuk. A hitelprogram neve tehát jól cseng a kkv-k számára, így nem meglepő, hogy a termék újraindulása azonnal felkeltette az érdeklődést.
 
Azok a cégvezetők, akik gondolkodnak az idei évtől elérhető NHP fix igénylésében, elsősorban új gépek és berendezések beszerzését jelölték meg célként, átlagosan közel 40 millió forint értékben. A hitel törlesztésére pedig jellemzően az 5, illetve 5 és fél éves futamidőt tartják a legideálisabbnak a megkérdezettek. A bank saját ügyfélkörében egyébként az eddigi tapasztalatok alapján ennél magasabb, 106 millió forint az NHP fix keretében igényelt átlag hitelösszeg, az átlag futamidő pedig 7,5 év. A lízing esetében pedig alacsonyabb, 21 milliós átlag hitelösszeg jellemző 4,2 év átlag futamidővel.
 
Kiderült, mennyi a vonzó kamat


A kutatás eredményei alapján azok, akik nem szeretnének az NHP fix nyújtotta lehetőséggel élni, ezt elsősorban azzal indokolják, hogy nem terveznek semmilyen beruházást a közeljövőben. Szintén kiderült, hogy a hazai kkv-k többsége 2% vagy 3% körüli kamatot tart kedvezőnek egy 5 éves, fix kamatozású beruházási hitel esetében, így az NHP fix a nagy többség számára ebből a szempontból is kedvező. Kelet-Magyarországon egyébként inkább a 2%-os kamatot tartják elfogadhatónak, míg Nyugat-Magyarországon akár a 3-4%-os kamatot is.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„Bár a Monetáris Tanács 2019 első negyedévében változatlanul hagyta az alapkamatot, számos elemző szerint akár még idén megkezdődhet a kamatemelési ciklus. A hosszú lejáratú hiteleknél ez a vállalatok számára kockázatot hordozhat, ezért banki oldalon mi is arra ösztönözzük őket, hogy éljenek az olyan kiszámítható finanszírozási lehetőségekkel, mint az NHP fix”– mondta el Váczi Dávid, a Budapest Bank vállalati értékesítés támogatási vezetője.
 
A banktól várnak hiteles tájékoztatást

A hazai, 10-249 főt alkalmazó kkv-k vezetőinek többsége (77 százalék) az elmúlt évek során már hallott a Növekedési Hitelprogramról, míg a 2019 januárjában induló NHP fixről a kkv-k vezetők közel 40%-a értesült eddig. Az új konstrukcióról főként a 700 millió forint feletti bevétellel rendelkező, illetve a 2019-ben beruházást tervező vállalatoknak van tudomása.
 
Kiderült továbbá, hogy a cégvezetők a bankokat tartják a legfontosabb és messze a leghitelesebb információforrásnak finanszírozási és hitelezési kérdésekben. Első helyen a banki kapcsolattartók szerepelnek, ezt követik a banki honlapok és bankoktól kapott elektronikus üzenetek. Ennek köszönhetően az NHP-ről és az NHP fixről is elsősorban a banki szakemberektől értesültek a kkv-k tulajdonosai. Legtöbben nem tudják még, hogy mikor nyújtják be hitelkérelmüket, viszont kevés kivétellel a főbankhoz fognak fordulni az igénylés során.
 
„A Budapest Bank csoport NHP fix keretében leszerződött hitel- és lízingállománya az év első 3 hónapjában meghaladta a 12 milliárd forintot, és ezután is jelentős érdeklődésre számítunk. Bankunk kiemelt célcsoportként tekint a magyar kkv-szektorra, 200 milliós éves nettó árbevétel felett dedikált kapcsolattartóinkkal és minden esetben az adott vállalkozásra szabott, egyedi finanszírozási konstrukciók kialakításával járulunk hozzá a hazai kis- és középvállalatok fejlődéséhez – fűzte hozzá Váczi Dávid.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: