Május 31: Mire érdemes odafigyelni az OTP SZÉP kártyásoknak?

Tavaly óta új kormányrendelet szabályozza a SZÉP-kártyát. Az egyik legfontosabb változás, hogy míg korábban a juttatásokat csak az utalást követő második év május végéig lehetett felhasználni, addig mostantól ezek az összegek már megmaradnak a munkavállalók SZÉP-kártya számláján, csupán a kibocsátó havonta 3% díjat von le belőlük. Igaz, ezzel az előnnyel csak azok élhetnek, akik megkötötték SZÉP-kártya szerződésüket. Akik május 31-ig nem szerződnek, azok a 2017-ben kapott, el nem költött összeget már nem tudják felhasználni, a kibocsátó azt vissza fogja utalni a munkáltatónak.

Május 31: Mire érdemes odafigyelni az OTP SZÉP kártyásoknak?

Szerencsére az OTP SZÉP kártyások 95%-a már megkötötte a szerződését, aminek köszönhetően az ő egyenlegük már biztosan nem jár le, de az OTP Pénztárszolgáltató figyelmeztet: még mindig több ezer olyan kártyabirtokos van, aki nem szerződött át és van 2017-ben utalt, el nem költött juttatása, ami május 31-én még lejárhat!

„19 ezer olyan OTP SZÉP kártya-birtokosunk van, aki még nem kötötte meg új szerződését és van 2017-ben utalt, el nem költött összeg a kártyáján. Ez az összeg munkavállalónként átlagosan 10 ezer forint” – mondja Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP cafeteria üzletágvezetője. „Őket mindenképpen arra ösztönzöm, hogy költsék el május 31-ig feltöltéseiket, de még inkább arra, hogy keressenek fel egy OTP bankfiókot, és kössék meg a határidőig hátralevő néhány napban a szerződésüket. E nélkül ugyanis a fel nem használt egyenlegeik a korábbi szabályok szerint lejárnak, és az OTP Pénztárszolgáltató visszautalja azokat munkáltatójuk számára”.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az OTP SZÉP kártyákat országszerte közel 35 ezer helyen fogadják el, amivel a kártyabirtokosok számtalan hazai élmény közül választhatnak, legyen szó családi vacsoráról, sportolási lehetőségről, vagy éppen kirándulásról, wellness hétvégéről. Az OTP Portálok weboldalon a regisztrált kártyabirtokosoknak előlegfizetésre is van lehetőségük, így akár most kifizethetik részben vagy egészben egy későbbi nyaralás árát, vagy megvehetnek egy belépőjegyet a lejáró összegből.


Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!


Az idei év első negyedévében a feltöltések összege meghaladta a 42 milliárd forintot, ami rekord az OTP SZÉP kártya történetében. Emellett a költés is markánsan, 30 százalékkal nőtt az első három hónapban. A kártya egyre népszerűbb, jelenleg minden harmadik hazai munkavállaló OTP SZÉP kártyán kapja béren kívüli juttatását.

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Dinamikus növekedés egyedi hatásokkal az Erste Banknál

Az Erste Bank 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első félévet. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése lassult tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon ugyanakkor 19 százalékkal nőtt egy év alatt.
2021. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás:

Az MNB bírságot szabott ki a Gránit Bankra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt - tájékoztatta a jegybank az MTI-t pénteken.
2021. 08. 06. 21:00
Megosztás: