Nemzetközi együttműködéssé nőtt egy középiskola zöld kezdeményezése

Nemzetközi, 7 országot érintő együttműködés nőtt ki az Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskola zöld törekvéseiből. Az intézmény rendszeresen küldi diákjait több hónapos külföldi tanulmányutakra az Erasmus+ program segítségével, de a szakmai nívó mellett tavaly már kifejezetten környezetvédelmi szempontokat is érvényesítettek a partnerszállodák kiválasztásánál. A kezdeményezés annyira újszerű és hatékony, hogy egy 2,5 éves, nemzetközi együttműködési program nőtt ki belőle, amiben a résztvevők kifejezetten a magyar példát igyekeznek eltanulni.

Zöld út a vendéglátásba – fenntarthatóság a gyakorlatban nevet viselte az a projekt, amelynek keretében 2018 őszén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskola 30 tanulója gazdagodhatott hasznos munkatapasztalatokkal egy-egy külföldi szállodában. Az elnevezés nem is véletlen: a program, amely a Tempus Közalapítvány által kezelt Erasmus+ mobilitási (KA1) pályázat elnyerésével vált lehetővé, fontos célja, hogy a diákok megismerjék, hogyan lehet egy hotel működése is környezetbarát.

A tanulók közül 20-an Prágában, a Corinthia Hotels csoporthoz tartozó, négycsillagos Panorama Hotelben dolgozhattak, 10-en pedig a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek felé vették az irányt 3-3 hónapra. A partnerek kiválasztásánál afenntarthatósági tanúsítvány volt, ha úgy tetszik, a „beugró”, de ezen felül is csak olyan hotelek jöhettek szóba, ahol mindent megtesznek ökológiai lábnyomuk csökkentéséért.

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!

Európa-szerte felfigyeltek arra, hogy van egy magyar oktatási intézmény, amely külföldi szakmai gyakorlattal egybekötve hívja fel a diákjai figyelmét a fenntarthatóságra, ami minden szempontból nagyon előremutató. Így a pályázatok sikerére építve már egy 7 ország 8 intézményét érintő partnerségi együttműködést is kötöttek, a 2,5 éves program 2020 végén zárul. A példa jól bizonyítja, hogy egy sikeres és népszerű oktatási program megvalósításakor gyakran sokkal több múlik a szándékon és a megközelítéseken, mint a körülményeken. Az Óbudai iskola a pályázati úton elnyert külföldi tanulmányi lehetőséget újragondolta, új megközelítéseket adott hozzá diákjainak, így az amúgy sem hétköznapi, külföldi tanulmányút, ahogy a diákok is, új információs réteggel gazdagodott.

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Nőtt az igény zöld munkahelyekre

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
2021. 08. 23. 21:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Új kisokos segít eligazodni a műanyagok újrahasznosításának kérdéseiben

A Danone Magyarország Kft. és a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként megszületett tájékoztató anyag célja, hogy mindannyiunk számára könnyen érthető tájékoztatást nyújtson a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel környezettudatos döntéseinket. A hiánypótló edukációs anyagot környezetvédelmi szakértők csoportja dolgozta ki. A kiadvány ingyenesen elérhető a KSZGYSZ, valamint a Danone Magyarország honlapjain.
2021. 08. 19. 06:30
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Sosem látott mértékben nőtt a növényi alapú, 100 százalékban lebomló termékek száma.

2020 a kézfertőtlenítő szerek dömpingszerű gyártásáról szólt világszerte, idén viszont a tisztítószer gyártók figyelme a megújuló, környezetbarát technológiák felé fordult. Az iparág zöldebbé válását jól példázza, hogy sorra jelennek meg a boltok polcain azok a tisztító és mosószerek, amelyek nem vagy csak alig tartalmaznak kőolaj- és földgáz származékokat, szintetikus anyagokat. Mivel jelenleg nincsen szabályozva, azt is ÖKO tisztítószernek lehet nevezni, ami 5% a fosszilis alapanyagot tartalmaz. De akkor mi a zöld vagy mi nem az? Ez a cikk ebben segít eligazodni.
2021. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak

Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
2021. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Nagy az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
2021. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
2021. 08. 05. 08:00
Megosztás:

A vállalatoktól várják a zöld fordulatot a fogyasztók

Az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért - derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását.
2021. 08. 03. 00:05
Megosztás: