Trump még több amerikai katonát küld Lengyelországba

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy rövidesen további ezer katonát küld Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfővel. Bejelentette azt is, hogy három hónapon belül teljes vízummentességet biztosít a lengyel állampolgároknak.

Trump még több amerikai katonát küld Lengyelországba

"A nyilatkozat világosan megmutatja, hogy az Egyesült Államokat és Lengyelországot nemcsak a stratégiai partnerség köti össze, hanem az azonos közös értékek, közös célok, valamint a nagyon erős és tartós barátság" - hangoztatta Trump a szerdai tárgyalás után tartott közös sajtótájékoztatón.
   
Az újabb amerikai katonák állomásoztatásának infrastruktúráját és teljes költségét maradéktalanul Varsó állja. Lengyelországban jelenleg négy és fél ezer amerikai katona tartózkodik. A Fehér Ház Ovális Irodájában tartott tárgyalás előtt az amerikai elnök még további kétezer katona lengyel földre küldéséről beszélt. A katonákat - mint Trump az újságíróknak elmondta - Németországból vagy más európai államból irányítják át Lengyelországba.
   
L
engyelország régóta szorgalmazza az állandó katonai jelenlétet. Andrzej Duda államfő már a tavalyi washingtoni látogatásán megfogalmazta, hogy több amerikai katonát szeretne látni lengyel földön. Tavaly kijelentette: Varsó kétmilliárd dollárt szánna az új katonai létesítmények kiépítésére, és azt mondta Trumpnak: reméli, hogy "közös erővel felépítenek egy Trump-bázist Lengyelországban".
    

Az amerikai elnök szerdán a Fehér Házban nem kívánt arról nyilatkozni, hogy az újabb ezer amerikai katona állandóan Lengyelországban tartózkodik-e majd. Egyúttal a lengyel kormányra bízta a döntést, hogy a katonai bázist hogyan nevezzék el.
   
Trump azt is közölte: kilencven napon belül teljes vízummentességet biztosítanak a lengyel állampolgároknak. Megemlítette, hogy szeptemberben ismét felkeresi Lengyelországot, ahol 2017-ben már járt. Szeptemberben lesz ugyanis a 80. évfordulója a második világháború kitörésének, amelynek kezdetén a náci Németország és a Szovjetunió hadserege lerohanta Lengyelországot.
   
Az amerikai elnök a közös sajtótájékoztatón felhasználta az alkalmat, hogy ismét bírálja Németországot, mert nem költ eleget a saját védelmi kiadásaira, és nem teljesíti a NATO-ban vállalt kötelezettségeit sem, amelyek értelmében a nemzeti össztermék 2 százalékára kell növelnie a védelmi kiadásokat.
    

"Németország 1 százaléknál tart. Már el kellett volna érniük a 2 százalékot, de nem sietnek vele. Ötvenkétezer katonánk állomásozik Németországban, már nagyon-nagyon régóta. Bizonyos számú csapatot tehát onnan telepítünk át Lengyelországba" - mondta.
   
Donald Trump újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy június végén a G20 országcsoport oszakai csúcsértekezletén tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
   
Andrzej Duda az elmúlt három hónapban a negyedik közép-európai vezető, aki látogatást tett a Fehér Házban. Elemzők szerint ez egyértelmű jele annak, hogy a Trump-kormányzat fokozott szerepvállalásra törekszik a térségben, amelyet elődje, Barack Obama elnök és kormánya elhanyagolt.
   
Washington és Varsó az elmúlt kilenc hónapban intenzív tárgyalásokat folytatott az amerikai katonák lengyelországi jelenlétének erősítéséről és állandósításáról. A lengyel kormány tavaly 4,8 milliárd dolláros szerződést írt alá Washingtonnal Patriot típusú rakétavédelmi rendszerek vásárlásáról, a múlt hónapban pedig egyeztetéseket kezdett F-35-ös harci gépek vételéről. Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter a hét elején látogatást tett egy olyan amerikai légi támaszponton, ahol F-35-ös gépek teljesítenek szolgálatot.
    

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára az amerikai-lengyel elnöki tárgyalások után közleményt adott ki, amelyben azt hangsúlyozta, hogy az egyeztetések ékes bizonyítékul szolgálnak Washington változatlan európai elkötelezettségére.
   
"A szerdai bejelentés az Egyesült Államok erőteljes elkötelezettségét mutatja az európai biztonság és a transzatlanti kapcsolatok iránt" - fogalmazott a NATO-főtitkár.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: