Csökkent Boris Johnson támogatottsága

A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérések szerint rövid idő alatt markánsan csökkent a legesélyesebbnek tartott brit miniszterelnök-jelölt, Boris Johnson választói támogatottsága, miután a volt külügyminiszter minapi hangos összeveszése élettársával az országos lapok címlapjaira került.

A pártvezetői tisztségéből távozó Theresa May miniszterelnök utódjának megválasztására indult folyamat első szakaszában a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter  maradt versenyben.
   
Közülük választja meg a jövő hónap végéig a Konzervatív Párt 160 ezer tagja May utódját, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz.
   
A londoni fogadóirodák nyereményesély-kiírásai és a felmérések is arra vallottak eddig, hogy Johnson a favorit a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségért folyó versengésben.
   
A Survation közvélemény-kutató cég á Mail on Sunday című vasárnapi konzervatív brit tömeglap megbízásából már a csütörtöki utolsó alsóházi szavazási forduló után elvégzett egy gyorsfelmérést, amely szerint akkor még a teljes brit választójogú lakosság 36 százaléka, a Konzervatív Párt szavazótáborának 55 százaléka mondta azt, hogy Johnsont tartja a legjobb jelöltnek a miniszterelnöki posztra.
    

Jeremy Huntról mindkét választói mintán belül 28 százalék vélekedett így.
    

A péntek hajnali családi botrányról nyilvánosságra került hírek után a Survation megismételte ugyanezt a felmérést, és a Mail on Sunday vasárnapi ismertetése szerint ebben a kutatásban a teljes választói körön belül már csak 29 százalékos, a konzervatív párti választók között 45 százalékos volt Boris Johnson támogatottsága.
    

Jeremy Huntról a második vizsgálatba bevont teljes választói minta 32 százaléka, a Konzervatív Pártot támogatók 34 százaléka mondta azt, hogy ő lenne a jobb miniszterelnök.
   
Hunt így az országos mintán belül átvette a vezetést, a konzervatív szavazók körében pedig 27 százalékpontról 11 százalékpontra csökkent Johnson támogatottsági előnye egyetlen nap alatt.
    

A fordulat előzményeként Johnson és élettársa, Carrie Symonds lakásszomszédai péntek hajnalban kihívták a rendőrséget, miután csapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár lakásából.
   
Az egyik szomszéd hangfelvételt is készített a falon keresztül, és ezt eljuttatta a The Guardian című baloldali brit napilapnak, amely közölte a felvételt. Ezen hallatszott, amint Carrie Symonds felrója, hogy Johnson vörösborral öntötte le a kanapét, majd a veszekedés elfajul, és Carrie Symonds azt kiabálja, hogy "szállj le rólam", illetve azt, hogy "tűnj el a lakásból".
   
A kivonuló rendőrjárőr azonban azt állapította meg, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.
   
Ennek ellenére az ügy a hétvégére a vezetőválasztási versengés egyik központi témájává vált. A szombaton Birminghamben tartott első kampányvitát vezető újságíró is kitartóan faggatta az esetről Johnsont, aki azonban folyamatosan kitért a válaszadás elől, mondván: nem hiszi, hogy az emberek ilyesmikről akarnának hallani.
   
Boris Johnson gondjai az országos üggyé terebélyesedett családi veszekedés nélkül is sűrűsödnek.
   
A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint Julian Smith, a Chief Whip, vagyis az alsóházi tory pártcsoport frakciófegyelmének fenntartásáért felelős kabinettag arra figyelmeztette Johnson stábját, hogy ha Boris Johnson lesz a miniszterelnök, akár első munkanapján, július 25-én bizalmatlansági indítvánnyal szembesülhet, és abba bele is bukhat.
   
Ugyanezt mondta a The Sunday Timesnak Dominic Grieve, a konzervatív párti brit kormány volt jogi főtanácsadója, aki szerint ha Johnson - a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere - miniszterelnökként a brit EU-tagság rendezetlen, megállapodás nélküli megszüntetésére törekedne, akkor bizalmatlansági indítvánnyal kerülne szembe, és ezt el is vesztené.
   
Johnson a vezetőválasztási kampányban kijelentette: ha ő lesz a Konzervatív Párt új vezetője és így az új brit miniszterelnök, az Egyesült Királyság a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár sikerül elfogadtatni az eddig háromszor elvetett Brexit-megállapodást a brit parlamentben, akár nem.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: