A FlixMobility új befektetési körének vezető beruházói a TCV és a Permira

A FlixMobility, a FlixBus és a FlixTrain nemzetközi mobilitási szolgáltatók anyacége bejelentette, hogy befejeződött „Series-F” befektetési köre, amiben a TCV és a Permira voltak a vezető beruházók. Mindkét cég a legnagyobb növekedési tőkealapok közül való, technológiai vállalatokat támogatnak. A cég korábbi befektetője, a HV Holtzbrinck Ventures szintén részt vett a körben egy Európai Beruházási Bankkal közös befektetés révén, így biztosítva helyi tapasztalatot és szaktudást a további üzletfejlesztéshez. A FlixMobility legújabb befektetői olyan már meglévő részvényesekhez csatlakoznak, mint a General Atlantic növekedési tőkealap és a Silver Lake technológiai befektető, akik nemzetközileg is vezető pozícióban vannak saját területükön, illetve korábban is támogatták a vállalat gyors növekedését, startupból nemzetközi mobilitási szolgáltatóvá válását.

A FlixMobility új befektetési körének vezető beruházói a TCV és a Permira

A forrásbevonással a cég a további nemzetközi terjeszkedést és új FlixMobility termékek bevezetését finanszírozza majd. A FlixBus célja, hogy piacvezetővé váljon az Amerikai Egyesült Államokban, illetve újabb piacokra lépjen be Dél-Amerikában és Ázsiában 2020-ban. A befektetésnek köszönhetően a FlixTrain is tovább terjeszkedhet újabb európai országokban a 2020-as piacnyitást követően, illetve tovább növelheti kínálatát Németországon belül is, ahol már most is több útvonalon biztosít vasúti összeköttetéseket. Emellett a befektetés révén elindulhat a FlixCar is, egy telekocsi platform, ami a FlixBus és FlixTrain hálózatát egészíti majd ki.

„A 2013-ban német startupként induló cég mára erős mobilitási vállalattá nőtt, megváltoztatva milliók utazási szokásait Európában és az USA-ban.” – mondta el Jochen Engert, a FlixMobility alapítója és ügyvezető igazgatója. „Az évtizedes múlttal és vezető technológiai cégportfólióval rendelkező TCV-vel és Permirával kötött stratégiai partnerségünknek köszönhetően felgyorsítjuk növekedésünket, hogy világszerte még több embernek kínálhassunk okos és zöld mobilitási lehetőséget FlixBus, FlixTrain és FlixCar márkáinkkal, miközben megerősítjük pozíciónkat meglévő piacainkon.”

„Nagy lelkesedéssel kezdtük meg partnerségünket Jochennel, Andréval és Daniellel, illetve a FlixMobility teljes csapatával.” – mondta el John Doran, a TCV vezető partnere. „Évek óta követjük a sikereiket és komoly elismeréssel tekintünk arra, amit ezidő alatt elértek. A TCV stratégiája, hogy olyan vállalatokat támogasson, amiket komoly vízióval rendelkező alapítók irányítanak és kiváló az értékajánlatuk mind a felhasználóknak, mind a partnereknek. Hiszünk abban, hogy a FlixMobility ilyen cég.”

„Izgatottak vagyunk, hogy a jövőben a FlixMobility és alapítói velünk együtt folytatják útjukat. Meggyőző sikertörténetet írtak, miközben vezető globális távolsági mobilitási szolgáltatóvá fejlesztették a céget. Örülünk, hogy a technológiai szektorban már bizonyított szakértelmünkkel a FlixMobility erős vezetői csapatát támogathatjuk a növekedési stratégia következő szakaszában a további nemzetközi terjeszkedésre, felvásárlásokra és a vasúti ajánlat kiterjesztésére fókuszálva.” - tette hozzá Stefan Dziarski, a Permira partnere. „A FlixMobility-be történő befektetéssel a Permira megerősíti pozícióját a legnagyobb európai technológiai befektetők között. A FlixMobility komoly növekedési ütemével és nemzetközi hatásával tökéletesen illik a Permira új növekedési alapjának portfóliójába.”

John Doran, a TCV vezető partnere, illetve Stefan Dziarski, a Permira partnere is csatlakozik a FlixMobility igazgatótanácsához.

flixbus

Német startupból világszinten vezető mobilitási vállalat

A FlixMobility 2013-as alapítása óta megreformálta az európai távolsági buszpiacot, kényelmes és megfizethető városok közötti utazási lehetőséget kínálva utasok millióinak. Csak 2018-ban 45 millió ember használta a FlixBus és FlixTrain szolgáltatását, 350.000 napi összeköttetést használva 2000 célállomás között. A FlixMobility vitathatatlanul piacvezető Európában és 2018-as USA-beli megjelenésének köszönhetően már 29 országban van jelen. A vállalat több mint 300 független távolsági buszos és vasúti partnerrel működik együtt, közel 10.000 munkahelyet teremtve az iparágban.

A Németországban 2018-ban bevezetett FlixTrain a FlixBus modellt alkalmazza a vasúti szolgáltatások piacán. 2019-ben az európai vasúti piacnyitásra való előkészületként a vállalat Svédországban és Franciaországban is jelentkezett vasúti útvonalakra.

A FlixBus és a FlixTrain 1.300 munkavállalót foglalkoztat 17 ország 19 irodájában. A helyi körülményeket jól ismerő kollégákkal való együttműködésnek köszönhetően a vállalat képes folyamatosan reagálni a lokális piaci-, illetve utasigényekre.

Lehetőségek minden utazónak: a FlixCar bevezetése

A FlixBus és FlixTrain révén a FlixMobility folyamatosan növekvő, integrált hálózatot biztosít, lehetővé téve, hogy az ügyfelek rugalmasan személyre szabhassák utazásukat. Annak érdekében, hogy még több embernek biztosítson okos és zöld mobilitási lehetőséget, illetve ajtótól ajtóig vezető összeköttetéseket, a FlixMobilty megkezdte a FlixCar bevezetésének előkészítését. A telekocsi szolgáltatás a legjobb módja a hálózat további növelésének, illetve újabb célállomások hálózatba kapcsolásának.

„A cég indulása óta nem buszos vagy közlekedési vállalatként, hanem mobilitási szolgáltatóként pozicionáljuk magunkat: okos, megfizethető és klímabarát utazási lehetőséget kínálunk busszal, vonattal, illetve hamarosan telekocsival is.” – mondta el Jochen Engert. „A FlixCar logikus következő lépése a hálózatunk kiterjesztésének, amivel még több embernek adhatunk lehetőséget arra, hogy felfedezze a világot. Az autók átlagos foglaltsága csupán 1,5. A telekocsi remek lehetőség a üzemanyagköltség megosztására és a klímára gyakorolt negatív hatás csökkentésére.”

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás: