London szankciókat jelenthet be Irán ellen

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit kormány várhatóan szankciókat jelent be Irán ellen, miután az iráni Forradalmi Gárda a minap lefoglalt egy brit tartályhajót a Hormuzi-szorosban.

Irán londoni nagykövete mindeközben arra szólította fel a brit kormányt, hogy ne engedjen a feszültség eszkalációjára törekvő politikai erőknek.
   
Jeremy Hunt brit külügyminiszter hétfőn tájékoztatja a londoni alsóház képviselőit a Stena Impero nevű, svéd tulajdonú, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajó iráni lefoglalásának fejleményeiről.
    

Hunt a BBC televíziónak nyilatkozva vasárnap megerősítette azt a véleményét, hogy teljesen elfogadhatatlan az iráni akció, amely súlyos kérdéseket vet fel a brit és a nemzetközi hajózás biztonságával kapcsolatban a Hormuzi-szorosban.
    

A külügyminiszter kijelentette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia a feszültség enyhítésében érdekelt.
   
A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint mindazonáltal Hunt várhatóan diplomáciai és gazdasági intézkedéscsomagot jelent be Iránnal szemben hétfői parlamenti tájékoztatójában.
   
A lap forrásai szerint a szankciók között lehet Nagy-Britanniában lévő iráni vagyoneszközök zárolása.
   
A brit kormány emellett nyomást gyakorolhat az Európai Unióra és az ENSZ-re azoknak a szankcióknak az újbóli bevezetése érdekében, amelyeket az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodás keretében oldottak fel 2016-ban, felszabadítva többmilliárd dollárnyi iráni vagyoneszközt.
   
Tobias Ellwood, a brit védelmi minisztérium államtitkára ezt vasárnap közvetve megerősítette. Ellwood a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a brit kormány által mérlegelt válaszlépési lehetőségek között szerepel szankciók bevezetése is Irán ellen.
   
Irán londoni nagykövete, Hamid Baeidinezsád azonban vasárnapi Twitter-bejegyzésében arra szólította fel a brit kormányt, hogy "tartsa féken azokat a hazai politikai erőket", amelyek a már meglévő kétoldalú feszültség további, a hajózás kérdésén jóval túlmutató eszkalációjára törekszenek.
   
A nagykövet szerint ez meglehetősen veszélyes és nem túl bölcs törekvés a jelenlegi érzékeny időszakban.
   
Hamid Baeidinezsád részletek nélkül közli Twitter-bejegyzésében, hogy Irán "készen áll más forgatókönyvekre" is.
    

A hét végén háromszor is ülésezett a brit kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA), és az értekezletek után Jeremy Hunt kijelentette, hogy London elképzelései között nem szerepelnek "katonai opciók", a brit kormány diplomáciai megoldásban gondolkodik.
   
A külügyminiszter hozzátette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia "kimért, de erőteljes" válaszlépéseket tesz, és ha a helyzetet nem sikerül rövid időn belül megoldani, annak súlyos következményei lesznek.
   
Vasárnap nyilvánosságra hozták annak az üzenetváltásnak a felvételét, amely a térségben járőröző brit fregatt, a Montrose és a Stena Impero elfoglalására készülő iráni egységek, illetve a Montrose és a Stena Impero között zajlott az incidens időpontjában.
   
A Dryad Global nevű brit hajózásbiztonsági cég által megszerzett felvételen hallatszik, amint a Montrose arra hívja fel a Stena Impero legénységének figyelmét, hogy hajójuk nemzetközileg elismert átkelési útvonalon halad a szorosban, áthaladásukat a nemzetközi jog alapján senki nem akadályozhatja.
    

A Montrose ugyanezt közli az iráni egységekkel, az irániak egyik hajója ugyanakkor azt közli a Stena Impero legénységével, hogy nem esik bántódásuk, ha követik az irányváltásra vonatkozó utasítást.
   
A Montrose nem tudott közvetlenül közbeavatkozni, mivel Penny Mordaunt brit védelmi miniszter tájékoztatása szerint egyórányi útra volt a helyszíntől az incidens idején. Mordaunt közölte azt is, hogy a Stena Impero ománi vizeken haladt, amikor az irániak elfogták.
   
A miniszter cáfolta azt a szombati iráni bejelentést, amely szerint a Stena Impero összeütközött volna egy iráni halászhajóval, majd a halászhajó vészjelzéseit figyelmen kívül hagyva folytatta útját, és ezért kellett feltartóztatni.
   
Vasárnap Omán is felszólította Iránt, hogy engedje szabadon a brit tartályhajót. Az ománi külügyminisztérium Twitter-üzenetében önmérsékletre, a nézeteltérések diplomáciai úton történő rendezésére szólította az érintetteket.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: