Májusban jobban nőtt az export az importnál

Májusban az export euróban számolt értéke 4,6 százalékkal, az importé 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 674 millió euró havi exporttöbblet 181 millió euróval lett több - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az export növekedési üteme tavaly június óta először volt nagyobb az importénál.

Májusban jobban nőtt az export az importnál

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban és exportban egyaránt 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, így a cserearány nem változott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 2,7 százalékkal, a dollárral szemben 8,6 százalékkal gyengült.
    

A külkereskedelmi forgalom májusi aktívuma 4 millió euróval kisebb volt a július 9-én kiadott első becslésben közöltnél, mert akkor 0,1 százalékponttal kisebb, 4,5 százalékos exportnövekedést és 0,3 százalékponttal kisebb, 2,6 százalékos importemelkedést jelentett a KSH.
   
Az év első öt hónapjában az export 5,2 százalékkal, az import 6,5 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euróval csökkent, és 2,772 milliárd eurót tett ki.
    

A gépek és szállítóeszközök exportja euróban 7,0 százalékkal, az import 6,0 százalékkal nőtt a múlt év január-májusához képest és 5,198 milliárd euró exporttöbbletet termelt, amiből 3,891 milliárd euró a közúti járművek kereskedelméből származott. További 1,771 milliárd euró exporttöbblet az energiafejlesztő berendezések forgalmából, 1,288 milliárd pedig a híradástechnikai készülékek kereskedelméből eredt.
    

Az élelmiszerek külkereskedelme 916 millió euró aktívumot hozott, miután az export 10,2 százalékkal az import 8,3 százalékkal nőtt.  Ebből a gabonaexport 35,8 százalékos növekedése 567 millió többletet eredményezett annak ellenére, hogy az import is 25,6 százalékkal nőtt euróban számolva.
   
Az energiahordozók kereskedelme 2,142 milliárd euró deficitet mutat az év első öt hónapjában, amiből 1,091 milliárd euró a kőolaj importtöbblete és 680 millió  euró a gáz forgalomból keletkezett. Az energiahordozók importára 15,8 százalékkal volt magasabb, mint tavaly január májusban, de változatlan áron számolva is 7,4 százalékkal nőtt a behozatal.  
   
A feldolgozott termékek kereskedelméből 1,407 milliárd euró deficit származott, miután az import 4,6 százalékkal nőtt, az export viszont 0,6 százalékkal elmaradta a tavaly első öthavitól. A vas és acél, valamint különböző más fémek importtöbblete 1,643 milliárd euróra rúgott, miközben a gyógyszerforgalom 482 millió euró aktívummal zárt.
   
Az európai országokkal lebonyolított kereskedelmi forgalomból 6,241 milliárd euró aktívum eredt, miután az export 7,3, az import 3,4 százalékkal nőtt. A Németországba irányuló export 6,3, az onnan származó import 1,2 százalékkal haladta meg a tavaly január-májusit és 2,033 milliárd euró aktívumot hozott. Romániával szemben is egymilliárd eurónál nagyobb volt az exporttöbblet, míg Oroszországgal szemben 809 millió euró volt az öthavi deficit a kivitel stagnálása és az import 11,7 százalékos emelkedése következtében.
   
Az ázsiai  országokkal lebonyolított áruforgalomban 4,404 milliárd euró volt a deficit, miután 24,2 százalékkal nőtt az import és 19,2 százalékkal csökkent az export. A Kínába menő kivitel 40,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg az import 23,9 százalékkal nőtt, így a deficit 1,939 milliárd euróra ugrott. Dél-Koreával 949 millió passzívummal zárt az öthavi  kereskedelem, az import 60,8 százalékos emelkedése és az export 21,0 százalékos visszaesése folytán. Japánból az import 14,0 százalékkal nőtt, az export 29,0 százalékkal csökkent és 455 millió euró volt a deficit. Ázsiából 3,3-szor akkor volt az import, mint az export, de Kínából  az export 4,2-szerese jött behozatalban Dél-Koreából az export 8,7-szerese érkezett.

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Az elmúlt 10 évben nem adtak el ennyi gépjármű-abroncsot Magyarországon

A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest - közölte a Continental Hungaria Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 13. 05:30
Megosztás:

Segíti a magyar vállalkozásokat az eMAG

Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból?

A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért értéket. Habár egyelőre nem látjuk tisztán, mit tartogat a poszt-COVID időszak az e-kereskedelem számára, a webáruházak akkor járnak a legjobban, ha folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek biztosítani a járvány alatt szerzett vásárlói bázisuk hosszú távú hűségét. Fizetési opciók, feliratkozás, mobiloptimalizálás - a Stylers Group szakértői 5 pontban gyűjtötték össze a legfontosabb tennivalókat, melyekkel az e-kereskedők továbbra is hasíthatnak.
2021. 08. 12. 14:00
Megosztás:

Munkaerőhiány fogja vissza az e-kereskedelmet

A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója elmondta, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmazott, minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.
2021. 08. 10. 21:00
Megosztás:

680 millió euró volt a júniusi exporttöbblet

Júniusban az export euróban számított értéke 21,9, az importé 23,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 680 millió euró volt, 2 millió euróval több a tavaly júniusinál - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 06. 17:00
Megosztás:

Rekordszintre nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júniusban, mivel meglódították az importot a vállalatok azon erőfeszítései, hogy feltöltsék készleteiket az erőteljes fogyasztói kereslet kielégítéséhez.
2021. 08. 06. 06:30
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

Váratlanul megnőttek a német gyáripar megrendelései

A várakozásokat jóval meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a gyáripari megrendelések Németországban, elsősorban a belföldi megrendelések fellendülésének köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 05. 16:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Íme a világ 250 legnagyobb kereskedőcége

Melyik volt a legsikeresebb 250 kiskereskedelmi vállalkozás az előző üzleti évben a világon és miért? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Deloitte tanácsadócég Global Powers of Retailing összeállítása, amely földrajzi térségekre és szektorokra lebontva vizsgálta a társaságok teljesítményét. A 250 legnagyobb kiskereskedelmi cég között sokféle méretű és nemzetiségű társaságot találunk, ám az mindegyikükben közös, hogy sikeresen alkalmazkodtak a koronavírus járvány teremtette új körülményekhez és a megváltozott fogyasztói magatartáshoz.
2021. 08. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom

Júniusban a nyers adat szerint 6,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 04. 17:00
Megosztás:

Emelkedtek a termelői árak az euróövezetben

Júniusban a várakozásoknak megfelelően emelkedtek a termelői árak májushoz mérve az euróövezetben - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentéséből. A legnagyobb mértékben az energiaárak emelkedtek.
2021. 08. 03. 21:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a termelői árak emelkedése

Júniusban az ipar belföldi termelői árai átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami 1,0 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az exportárak 9,7 százalékkal emelkedtek a májusi 9,6 százalékot követően. Együttesen az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 02. 13:00
Megosztás: