Pár hónapja még busszal járt, idén 600 milliós tételben ad el luxusautókat

Soha nem késő újrakezdeni – és ezt senki nem bizonyítja jobban, mint Kollár Steve. A magyar terminátor volt már sok minden: világbajnok táncos, ingatlanfejlesztő és autókereskedő is. Életútja során néha fillérei, néha százmilliói voltak. Több bedőlt vállalkozás után most egy óriási ötletnek köszönhetően akkor is pénzt keres, amikor alszik – pedig nemrég még buszjegyre is alig volt pénze. Steve története nem csupán egy klasszikus sikersztori, annál jóval tanulságosabb: megmutatja, hogy egy kudarc sem végleges, és egy nyerő húzással mindig újra a magunk oldalára állíthatjuk a szerencsét.

Pár hónapja még busszal járt, idén 600 milliós tételben ad el luxusautókat

Az egész a tánccal kezdődött, amit már 36 éve űz: Steve az electric boogie hazai úttörőjeként lett háromszoros világ- és Európa-bajnok. Saját produkciójának, a Terminátor-shownak hála majdnem Arnold Schwarzenegger dublőrje lett, aki személyesen is elismerte a munkáját. Ekkoriban Steve-nek nagyon ment a szekér: évi 500-1000 körüli fellépése volt, a pénzt pedig számolatlanul költötte, hiszen biztosra vette, hogy mindig lesz utánpótlás.

Ezután jöttek az autók. Steve először '94-ben vett egy nem épp luxuskategóriás járgányt, amin aztán pár hónappal később túl is adott, valamivel drágábban, mint ahogy hozzájutott. Ekkor jött a gondolat, hogy autókereskedésbe fogjon, ezt pedig tett követte: nekiállt autók adás-vételével bizniszelni, amivel nem sokára több autókereskedést is felhúzott. Jó vállalkozói érzékkel az így bejövő pénzt egy másik virágzó üzletágba fektette: már a harmadik eladott autó árából lefoglalózott egy építési telket, és beszállt az ingatlanbizniszbe is. Innentől párhuzamosan értékesített autókat, épített és adott el ingatlanokat, ez a két vállalkozása pedig stabilan jövedelmező maradt – egészen 2005-ig.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Ekkor több dolog is történt egyszerre. Egyfelől bevezették az autó regisztrációs adót, ami Steve számára az autós üzlet megtorpanásához vezetett. Másrészt felbukkant az életében egy csaló, aki olyan trükkösen kifosztotta, hogy Steve – hosszú idő óta először - pénz nélkül találta magát. Ekkor jött el a pont, ahol a legtöbben bizonyára feladtuk volna a vállalkozói életmódot, de Steve úgy döntött: csak azért is felépíti újra, amit egyszer már összehozott magának! Kölcsönkért 20 milliót egy ismerősétől, rövid időn belül három új ingatlant húzott fel, és ismét 200 milliós vagyonra tett szert.

Öt év jólét után aztán újabb krízishelyzettel kellett megbirkóznia: beköszöntött a 2008-as válság, és mivel több ingatlant is devizahitelből épített, a hitelek törlesztése teljesen kiürítette a zsebeit. Mibe vághatott volna egy újabb 200 milliós bukta után? Maradt a keresgélés és a keserűség. Nehéz idők voltak ezek: Steve-nek sokszor az ócska autójában kellett aludnia, és napi párszáz forintból gazdálkodott.

2014-ben aztán bejött az Uber Magyarországra, és vele az újabb reménysugár is. Steve jó érzékkel rátapintott, hol tudná kivenni a részét a bizniszből – ekkoriban ugyanis tömegesen akartak Uberezni azok is, akik nem tudtak autót szerezni. A férfi ekkor eladta az ócska autóját, amiben aludt, majd kibérelt egy másikat. Aztán egyre többet. Az autókat bérbe adta. Kisvártatva ismét 50 fős, jövedelmező vállalkozást működtetett. A sors azonban megint nem várt csavart tartogatott: az Uber kivonult, Steve pedig hiába próbált leleményesen egy hasonló applikációt fejleszteni, ez a terve egy rossz társulás miatt csődbe ment.

Mit tehet egy vállalkozó ennyi hullámhegy és hullámvölgy után? Bizony, ismételten belekezd valamibe! Ezúttal egy kuponos turisztikai applikáció ötletével rukkolt elő, aminek a WOOWW nevet adta. Ez a projekt azonban halasztódik... hogy miért? Mert Steve-nek egy véletlen folytán remek ötlete támadt!

Ez 2018 novemberében történt, amikor egy WOOWW partnere autóját meghirdette a közösségi oldalán, kifejezetten előnytelen finanszírozási konstrukcióval. Legnagyobb meglepetésére az autó gyorsan elkelt. Ekkor bekattant neki: ha ez így is ilyen sima ügy, akkor egy jó konstrukcióra óriási üzletet lehetne erre alapozni! Így jött létre a WOOWW Cars, az online autókereskedői platform, ahol különböző finanszírozási módokkal (lízing, tartós bérlet) lehet importautókat vásárolni. Ez már önmagában szépen jövedelmező vállalkozás lehetne, de Steve-éknek sikerült ezt is hatványra emelni. Az oldal közösségi felületté vált, ahol bárki, kezdőtőke nélkül nyithat online autókereskedést. Ha pedig megosztják az oldal linkjeit, több százezres jutalékot kapnak az így bejövő eladások után!

Így történt, hogy Steve, aki egész a közelmúltig BKV-val járt, néhány hónap leforgása után már több mint 600 millió értékben értékesített autókat – mindezt egy marketinges csapat nélkül a háta mögött. Ez pedig távolról sem lehet a sztori vége, hiszen a WOOWW Cars egyre csak terjeszkedni látszik...

Hogy mi a tanulság? Steve nem tagadná, hogy a szép eredményeket nagyban köszönheti a kapcsolati hálónak, amit kiépített az évek során. Akiknek ő is besegített, azok rendszerint viszonozták is a szívességet. Története igazolja, hogy a "soha ne add fel!" nem csak egy üres frázis - ha valami befuccsol, akkor is megéri újra próbálkozni. Mással, másképp. Mindenkinek adott a lehetőség, hogy megírja a maga sikersztoriját! Kezdheti akár épp egy online autókereskedéssel.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás: