Vészjelzések mindenhonnan

Tegnap nagyot estek az amerikai indexek, ami alapvetően annak köszönhető, hogy az amerikai 10 éves hozam az elmúlt időszakban nagyot csökkent. Így a 10 és 2 éves hozamkülönbözet 6 bázispontra csökkent, ami vészesen közel van a nullához - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.

Vészjelzések mindenhonnan

Ez azért aggasztja a befektetőket, mert amikor ez az érték az elmúlt 60 évben átfordult a negatív tartományba, akkor néhány negyedévvel később megérkezett a recesszió az amerikai gazdaságba. Most a 10 éves hozam jelentős csökkenése az augusztus eleji 2 százalék fölötti értékről 1,62 százalékra azt jelenti, hogy a befektetők most már kevésbé hisznek a jegybank lazító politikájában, illetve abban, hogy ezzel sikerül a gazdaságot növekedési pályán tartania. Ennek pedig az az oka, hogy a jüan leértékelődésén keresztül a kínai gazdaság versenyképessége kevésbé sérül, azaz a kivetendő vámok kevésbé fájnak a kínai gazdasági szereplőknek. S így csakugyan elhúzhatják még akár egy évig is a tárgyalásokat, ez viszont az amerikai gazdasági szereplőknek jobban fájhat, pl. a 0,5-1 százalékpont közötti gazdasági növekedés csökkenésen keresztül. Egy szó mint száz, Trump jelen pillanatban nem áll jól ebben a háborúban, s nyilván ezért ostorozza a kínaiakat a valuta gyengítés / manipuláció miatt, miközben az IMF nem ért egyet az USA elnökével. Így, ha a racionalitás mentén megy az elnök, akkor kénytelen lesz egy lazább megállapodást tető alá hozni.

Közben a Brexit kapcsán sem jó hírek jöttek, ugyanis a választók skizofrén állapotban vannak. Ugyan a többség szeretné a mindenáron való kilépést az EU-ból, de mindeközben nem szeretnék Észak-Írországot elveszíteni. Ez pedig jelen pillanatban fából vaskarikának tűnik. Az EU és a britek álláspontja egy fikarcnyit sem került közelebb egymáshoz.
Az olaszoknál is zajlik az élet. A felsőház ma dönt arról, hogy mikor lehet a bizalmatlansági indítványról szavazni. Valószínűleg jövő hét kedden. Ha bukna a miniszterelnök, akkor ősszel jöhet az új választás. Ha nem, és a kormányból kilép a Liga, akkor a miniszterelnök mellett szavazó pártok kerülhetnek koalíciós partnerként a képbe. Ha nem sikerül azokkal megegyezni, akkor jöhetnek a választások.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.

Úgy látszik, hogy az egész világban divatossá vált a „chicken game” játék. Ez nem jó, pláne akkor, ha időben senki sem rántja el a kormányt. Ráadásul annak a választók innák meg a levét, akik bizonyos esetekben még most is ott tapsolnak a pálya szélén! A mai napon a fenti negatív kilátások határozzák meg a piacok mozgását.

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás: