Jeremy Corbyn szerint előrehozott parlamenti választásra van szükség

A konzervatív kormány cserben hagyta az Egyesült Királyságot a brit parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt vezetője szerint. Jeremy Corbyn nyomatékosította, hogy előrehozott választásokra van szükség, mert az ország válságba került a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélye miatt.

Jeremy Corbyn szerint előrehozott parlamenti választásra van szükség

A munkáspárti vezető hétfőn Northamptonshire megyében tartandó beszédét előzetesen ismertetve a BBC azt közölte, Jeremy Corbyn fogadkozni fog, hogy mindent megtesz, amit csak kell a rendezetlen Brexit megakadályozásáért. Szerinte a kormányzó Konzervatív Párt a július vége óta hivatalban lévő vezetője, Boris Johnson kormányfő vezetésével "a szélsőjobboldal felé hajlik". Jeremy Corbyn "Nagy-Britannia Trumpjának" nevezi beszédében a miniszterelnököt, utalva Donald Trump amerikai elnökre.
   
A Munkáspárt vezetője továbbá amellett érvel, hogy a "tory Brexit-válság" miatt szükségessé vált előrehozott választás sorsdöntő lesz az ország számára, "emberöltőnként egyszer adódó lehetőség a valódi változásra", amelynek jelentősége az 1945-ös vagy az 1979-es választásokéhoz mérhető.
   
"Amennyiben választások lesznek ősszel, a Munkáspárt egy újabb népszavazás mellett fog síkraszállni, hogy a szavazóké legyen a döntő szó, hitelt érdemlő választási lehetőségekkel mindkét oldal számára, beleértve az Európai Unióban maradást is" - fogalmaz beszédben.
   
Jeremy Corbyn egy vasárnap nyilvánosságra került kormányzati jelentésre reagálva igyekszik fokozni a nyomást a kormányon szakértők szerint. A Citromsármány kódnevű jelentésből kiderült, hogy a kormányzat szerint az áruszállításban, az üzemanyag- és a gyógyszerellátásban, valamint az utasforgalomban jelentős fennakadások, ennek nyomán pedig országszerte tüntetések várhatók. Kevesebb lehet a friss élelmiszer, jelentősen emelkedhetnek az árak. Rendezetlen Brexit esetén továbbá a kormány a fizikai ellenőrzés visszaállítására számít az EU-hoz tartózó Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartózó Észak-Írország határán, noha a határ átjárhatósága sarkalatos eleme az Észak-Írországban több évtizeden át tartó felekezeti erőszakot lezáró, 1998-as nagypénteki megállapodásnak.
   
Boris Johnson kormányának a Brexit előkészítéséért felelős államtitkára, Michael Gove igyekezett kisebbíteni a jelentésben foglaltak súlyosságát. A kormány részéről elismerték ugyan, hogy a beszámolót a Gove vezette bizottság első ülésén tárgyalták, de hangsúlyozták, hogy még az előző, Theresa May vezette kormány állította össze, és Boris Johnson miniszterelnöki kinevezése óta fokozták az előkészületek ütemét a rendezetlen kilépés esetére. A kormányfői hivatal a BBC értesülése szerint egyébiránt úgy véli, hogy egy korábbi államtitkár szivárogtatta ki a jelentést a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lapnak, hogy befolyásolja a tárgyalások menetét az Európai Unióval.
   
Közben a Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje a BBC hírtelevíziójában hétfőn azt mondta, Jeremy Corbyn a jövő héten találkozót tart "más vezető politikusokkal", hogy megvitassák a megállapodás nélküli Brexit megakadályozásának lehetőségeit. John McDonnell egyúttal sürgette a brit parlament jelenleg törvényhozási szüneten lévő alsóházának összehívását "az elkövetkező napokban", hogy - a rendezetlen kilépést többségében amúgy elvető - képviselőknek lehetőségük legyen megvitatni a helyzetet. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a kormány kezdeményezze ezt John Bercow házelnöknél. A szünet szeptember 3-ig tart.
   
A brit kormány határozott álláspontja, hogy az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az EU-ból a Brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár sikerül újratárgyalni a brit részről elsősorban az ír-északír határ ellenőrzésére vonatkozó tartalékmegoldással szembeni fenntartások miatt elutasított megállapodást, akár nem. Az Európai Unió kitart amellett, hogy a Theresa May kormányával elért megállapodás nem tárgyalható újra, és nem törölhető belőle a tartalékmegoldás (backstop), amint azt Boris Johnson követeli. Jelen állás szerint a brit európai uniós tagság automatikusan megszűnik október utolsó napján, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor.
    

A Munkáspárt és más ellenzéki pártok szerint viszont a kormánynak nincs felhatalmazása a megállapodás nélküli Brexitre, és egyes konzervatív képviselők is azon a véleményen vannak, hogy ezt mindenáron el kell kerülni.
   
Jeremy Corbyn a múlt héten ennek érdekében már kilátásba helyezte a bizalmatlansági indítvány benyújtását, amennyiben meglesz az elfogadásához szükséges támogatás. A Munkáspárt vezetője azonban sokak számára nem elfogadható jelölt egy átmeneti egységkormány élére.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: