Elindult a Debrecen és Szeged Plaza korszerűsítése

Két újabb bevásárlóközpont megújítását kezdi meg egyszerre az Indotek Group, amely a Debrecen Plaza és Szeged Plaza modernizálását egyaránt elindítja augusztus végéig. A rekonstrukció első ütemében mindkét helyszínen a belső tereket frissítik fel, majd ezt követi az épületek külső homlokzatának, illetve környezetének felújítása és átalakítása. A beruházó Indotek Group portfóliójába immár húsz magyarországi bevásárlóközpont tartozik, amelyek korszerűsítésére egyedül 2019-ben mintegy 4 milliárd forintot fordít a társaság.

Elindult a Debrecen és Szeged Plaza korszerűsítése

Teljesen megújul az elkövetkező hónapokban a Debrecen Plaza és a Szeged Plaza az Indotek Group beruházásának köszönhetően. A két bevásárlóközpontot működtető társaság célja, hogy az 1998-ban, illetve 2000-ben megnyitott központok a korszerűsítést követően az eddiginél is kellemesebb környezettel, színesebb szolgáltatásokkal és szórakozási lehetőségekkel várják a látogatókat.

A korszerűsítés első lépéseként mindkét helyszínen a belső terek megújítására kerül sor. Ennek részeként a mintegy 20 ezer négyzetméter alapterületű, kétszintes Debrecen Plaza épületében kicserélik a padlóburkolatot, modernizálják a belső terek burkolatait, az épület megvilágítását pedig úgy alakítják át, hogy a hangulat még barátságosabbá váljon. A jelenleg 51 üzlethelyiséggel üzemelő bevásárlóközpont szolgáltatási színvonalának növelését célozza, hogy az ételudvart jelentősen kibővítik, új bútorzattal, padlóburkolattal és világítással látják el. Megújul az épület alagsorában működő garázs is, ami ugyancsak a látogatók kényelmét szolgálja.

„A beruházás második ütemét a homlokzat átalakításával folytatjuk, ezzel párhuzamosan pedig a gépészeti rendszereket is korszerűsítjük, a legújabb technológiai elvárások figyelembe vételével” – jegyezte meg Lelkes László, az Indotek Group plaza fejlesztési igazgatója. A szakember elmondása szerint ezeket a munkálatokat is szeretnék még idén megkezdeni, és a jövő év első felében befejezni. A Debrecen Plaza korszerűsítésére összesen mintegy egymilliárd forintot fog az Indotek Group fordítani.

A Szeged Plaza belső tereinek megújítása ugyancsak augusztus folyamán veszi kezdetét azzal a céllal, hogy az épület kívül-belül fiatalos, az élményközpontúságot a középpontba állító arculatot kapjon. A közel 18 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban jelenleg 62 üzlet működik. Ugyanakkor az elmúlt években a kisebb boltokat fokozatosan ismert hazai és nemzetközi üzletláncok nagyobb alapterületű üzletei váltották fel.

„Ehhez a megújuló üzletkínálathoz fog a Szeged Plaza új arculata is igazodni. Így a látogatóközönség 2020-ban friss színekkel, belső burkolatokkal, modern ülőbútorokkal, egyedi megvilágítással és megújult logóval kapja vissza a bevásárlóközpontot. Ezen kívül megújul a padlóburkolat, ráncfelvarrást kapnak a parkolók és a mosdók, valamint bővül az ételudvar is” – fejtette ki az Indotek Group plaza fejlesztési igazgatója. A társaságcsoport a Szeged Plaza korszerűsítésére ugyancsak mintegy egymilliárd forintot fog elkölteni az elkövetkező nem egészen egy év során.

Fontos, hogy a mindkét bevásárlóközpont üzletei végig nyitva tartanak a korszerűsítési munkálatok ideje alatt is. Így a Debrecen és Szeged Plaza egyaránt folyamatosan fogadja a látogatókat a következő hónapokban is.

A magyarországi ingatlanpiac egyik legnagyobb szereplőjeként jegyzett Indotek Group 2014-ben kezdte el portfóliója kibővítését a kereskedelmi ingatlanok piaca felé. Az elmúlt időszak akvizíciónak eredményeképpen a társaságcsoport immár 20 bevásárlóközpont működtet Magyarországon, amelyek kivétel nélkül Budapesten vagy megyei jogú vidéki városokban található több ezer vagy tízezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi létesítmények.

A csoport jellemzően olyan 15-20 éves létesítményeket vásárol meg, amelyeknél mostanra időszerűvé vált egy komolyabb korszerűsítés. Annak érdekében pedig, hogy minél értékesebb helyszínként szerepeljenek a kereskedelmi ingatlanok piacán, az Indotek Group a megvásárolt bevásárlóközpontokat modernizálja, új arculattal és üzleti koncepcióval ruházza fel, valamint javítja a bérlői mixet új üzletek vagy üzletláncok bevonzásával, a bérlőknek és a fogyasztóknak kínált szolgáltatások színvonalát egyaránt növelve. Így cél az is, hogy a megújult bevásárlóközpontokba további ismert hazai és nemzetközi márkákat sikerüljön bevonzani bérlőként.

„A portfóliónkba került bevásárlóközpontok közül elsőként a Csepel Plaza korszerűsítése fejeződött be 2018-ban, a zalaegerszegi Zala Plaza és a Sopron Plaza felújítása pedig 2019 nyarán zárult le. Ugyanakkor a debreceni és szegedi rekonstrukcióval párhuzamosan további bevásárlóközpontok modernizálására is készülnek a tervek. A ráfordítások nagyságrendjét pedig jelzi, hogy egyedül az idei évben mintegy 4 milliárd forintot költünk el kereskedelmi létesítményeink megújítására”– mondta el Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: