Hogyan tovább forint?

Borús napokon vannak túl a nemzetközi piacok, a befektetők viszonylag rosszul viselték a több helyről érkező negatív híreket. Ez pedig a forintra is hatással volt. Mi várható most?

Hogyan tovább forint?

Többek között az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború újabb fejleményei okoztak bizonytalanságot a piacokon. „A jüan több mint 10 éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben, az Egyesült Államok pedig konkrétan devizamanipulációval vádolta meg Kínát. Közvetve azzal, hogy a jüan mesterséges gyengítésével igyekszik lökést adni a kínai exportnak” – foglalta össze Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

A többi csapás

„A nemzetközi porondon újra előkerült a brexit, mivel Boris Johnson miniszterelnök nyilatkozataiban többször is jelezte, kész arra, hogy megállapodás nélkül kilépjen az ország az EU-ból. Márpedig az sokkolhatja a brit gazdaságot, emellett az európai és a világgazdaságban is problémát okozna. Az európai piacokon csak fokozta a bizonytalanságot, hogy Olaszországban kormányválság alakult ki, ez pedig az eurózóna politikai, közvetve pedig gazdasági stabilitását is veszélyeztetheti. Továbbá az eurózóna motorjaként emlegetett német GDP a német jegybank, a Bundesbank szerint a most folyó negyedévben is csökkenést mutathat” - sorolta a piacokat az utóbbi napokban ért további csapásokat Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.

A kedvezőtlen piaci hangulatban a legtöbb úgynevezett feltörekvő piaci deviza, így a forint is veszíteni szokott értékéből, a befektetők ugyanis a legstabilabbnak tartott eszközökbe menekülnek. Most is ez történt: a forint, több más feltörekvő piaci devizához, például a török lírához, brazil reálhoz, lengyel zlotyhoz hasonlóan veszített értékéből. Egy héttel korábban még 323 forintnál járt az euró, míg a héten 327 forint körül mozgott.

Jön a hangulatkereskedés

„A magyar deviza gyengülésének nincsenek forintspecifikus okai, pusztán a nemzetközi kedvezőtlen hangulat áll a háttérben. Ha hosszabb távon nézzük a grafikonokat, akkor viszonylag stabilnak mondható a forint. Az év elejéhez képest közel 2 százalékot veszített az értékéből. Ehhez hasonló gyengülést produkált két fontos régiós deviza is, a román lej és a lengyel zloty, mindkettő 1,5 százalékkal került lejjebb”- fogalmazott Németh Dávid. A forint és a régiós devizák tehát stabilnak mondhatóak, különösen a többi feltörekvő piaci devizához képest. A válság felé tartó argentin gazdaság fizetőeszköze, a peso például közel 30 százalékkal értékelődött le az euróval szemben január eleje óta, de a török líra is jelentősebben gyengült, mint a régiós pénzek, az euróhoz mérve 5 százalékkal.

Németh Dávid elmondta azt is, hogy a devizapiacon a 327,50 forintos euróárfolyam jelenti a fontos szintet. „Innen már többször is visszapattant az árfolyam. Ha felerősödik a pesszimista hangulat a következő napokban, akkor a 330 forintos szintet is elérheti a jegyzés. Rövid távon tehát hangulatkereskedés határozhatja meg a forint árfolyamát, de egyelőre nem látszik olyan tényező, amely miatt tartósan 330 forint felett ragadna az euró” – tette hozzá a K&H elemzője.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: