A Hiventures-től érkezett az MFB új pénzügyi vezetője

Az új vezetők kinevezése során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) törekszik arra, hogy a kiemelt tapasztalatot igénylő feladatokat az MFB Csoporton belül már bizonyított szakemberek lássák el. Ennek szellemében az MFB Pénzügyi Divíziójának vezetésével Kisgergely Kornélt bízta meg, aki ezt megelőzően az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. vezérigazgatói feladatait látta el. A kockázati tőkealap-kezelő új vezetője Katona Bence, a Társaság korábbi vezérigazgató-helyettese lett, míg a korábban az MFB-nél is dolgozó Mikesy Álmos a Hiventures vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban.

A Hiventures-től érkezett az MFB új pénzügyi vezetője

Kisgergely Kornél számára nem ismeretlen az MFB, hiszen az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt.-től érkezett, ahol 2016. szeptember 1. óta töltötte be a vezérigazgatói posztot.

Okleveles közgazdászként 2006-ban végzett a Budapesti Corvinus Egyetem Pénzügy Karán. 2013-ban elvégezte a CFA programot. Karrierjét a MOL kockázatkezelési területén kezdte, majd négy éven keresztül dolgozott a jegybankban a Pénzügyi Elemzések, majd a Monetáris Stratégia szakterületeken. 2011-ben csatlakozott a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, ahol 2013 márciusában a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárrá nevezték ki. Ezzel egy időben Magyarországot képviselte az Európai Tanács Gazdaságpolitikai Bizottságában és az ÁKK igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte. 2013-2016 között az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója volt. Az MFB Pénzügyi Divíziójának vezetését 2019. augusztus 1-től látja el.

Katona Bence, az európai szinten is egyedülálló piacépítési tevékenységet végző Hiventures Zrt. új vezérigazgatója PhD tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjában végezte, valamint az első startup vállalkozásokra fókuszáló kurzus (International Entrepreneurship) oktatója volt. A 2016. októberi vezérigazgató-helyettesi kinevezését megelőző években fejlesztéspolitikával foglalkozott a Miniszterelnökség kötelékében. A 2015-ben elindított Startup Campus egyetemi inkubációs program alapítója, a londoni Imperial College-on működő, az Egyesült Királyságban élő magyar hallgatók és kutatók számára elindított vállalkozói képzés vezetője. Nevéhez fűződik a Get in the Ring! startup verseny, amelyet 2014-ben rendezett meg először Magyarországon. Mentorként számos startup vállalkozás fejlesztésében működött közre, valamint ő maga is több sikeres startup vállalkozás felépítésében vett részt társalapítóként.

Mikesy Álmos, a Hiventures Zrt. új vezérigazgató-helyettese 2009-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd 2013-ban szerzett posztgraduális diplomát Bankmenedzsment szakközgazdászként. Pályafutását az MFB gyakornoki programjában indította 2007-ben, majd 2009-től a Bank vezető közgazdásza mellett dolgozott makrogazdasági elemzőként.


Több tudományos publikáció szerzője. 2015-től a Bank kiemelt stratégiai projektjeiért felelős szervezeti egységének szakértőjeként folytatta pályafutását, 2016-tól pedig projektvezetőként irányította a 2014-2020-as EU-s programozási időszak kockázati tőkeprogramjainak kidolgozását, amelynek keretein belül ő felelt a Hiventures Zrt. elindításáért is. 2017-tőla Hiventures Zrt. üzletfejlesztési vezetőjeként, illetve az Inkubációs befektetési csapat Igazgatójaként végezte feladatait.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: