Halvány reménysugár a rendezetlen Brexitet tiltó törvény

A Brit Iparszövetség (CBI) vezetője szerint halvány reménysugár az üzleti szektor számára az a törvény, amely elvben lehetetlenné teszi, hogy az Egyesült Királyság október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból.

Halvány reménysugár a rendezetlen Brexitet tiltó törvény

Carolyn Fairbairn, a CBI vezérigazgatója csütörtöki nyilatkozatában közölte: a brit üzleti vállalkozások zöme az október 31-i Brexit-határidő meghosszabbítását pártolja, mivel közismert, hogy milyen károkat okozna a megállapodás nélküli kilépés az EU-ból.
    

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett, Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök által hevesen ellenzett indítványt előző éjjel hagyta jóvá 327-299 arányban az alsóház. A jogszabály lényege az, hogy ha október 19-éig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.
   
A Brit Iparszövetség vezetője szerint amíg nincs megállapodás a kilépés feltételrendszeréről, a brit vállalatoknak fontmilliárdokba kerül a felkészülés a megállapodás nélküli Brexitre, és ezt a pénzt a termelő beruházásoktól vonják el.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
A CBI vezérigazgatója szerint a külföldi befektetők is már megkérdőjelezik, hogy Nagy-Britannia stabil, az üzleti tevékenységre nyitott ország.
   
Carolyn Fairbairn hangsúlyozta: a Brexit halasztásának mindenek előtt azt a célt kell szolgálnia, hogy megakadályozza a Nagy-Britanniában kialakult politikai válság gazdasági válsággá fajulását.
   
A CBI vezetője nem először figyelmezteti a brit kormányt a rendezetlen kilépés gazdasági veszélyeire.
   
Nemrégiben közzétett felhívásában közölte: a megállapodás nélküli kilépés az EU-ból már rövid távon súlyos fennakadásokat, hosszú távon súlyos versenyképességi károkat okozna a brit üzleti szektorban.
   
Hozzátette: a CBI becslése szerint azok a vámterhek, amelyek az EU-val folytatott kereskedelemben egyik napról a másikra megjelennének rendezetlen kilépés esetén, 20 milliárd font (több mint 7300 milliárd forint) többletköltséggel terhelnék meg a brit vállalati szektort.
   
Az iparszövetség vezetője szerint 150 ezer brit vállalatnak nincs infrastruktúrája a hirtelen megjelenő vámterhek kezelésére.
    

A minap a brit kormány hivatalos előrejelző intézete is felhívta a figyelmet a rendezetlen Brexit gazdasági kockázataira.
   
A kormány számára költségvetési és makrogazdasági előrejelzéseket készítő, de független elemzőműhelyként működő szervezet, az Office for Budget Responsibility (OBR) 300 oldalas helyzetértékelésében felvázolt egy költségvetési stresszhelyzeti forgatókönyvet is  a brit EU-tagság megállapodás és átmeneti időszak nélküli megszűnésének reálgazdasági hatásairól.
    

A tanulmány szerint rendezetlen Brexit esetén a brit gazdaság már az idei negyedik negyedévtől egy évig tartó recesszióba kerülne, és a recesszió teljes időtartamában a hazai össztermék (GDP) 2,1 százalékkal csökkenne reálértéken.
   
Az OBR stresszhelyzeti forgatókönyve szerint megállapodás és átmeneti időszak nélküli kilépés esetén az üzleti szektor beruházásainak értéke az idén 2,1 százalékkal, 2020-ban már 8 százalékkal zuhanna éves összevetésben.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: