Belső csatározásokkal kezdődik a brit Munkáspárt éves kongresszusa

A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.

Belső csatározásokkal kezdődik a brit Munkáspárt éves kongresszusa
A dél-angliai Brightonban hivatalosan vasárnap kezdődő kongresszus előestéjén a párton belüli, Momentum nevű - jórészt a párttagság alkotta és a Labour vezetője, Jeremy Corbyn mögött felsorakozó - mozgalom hivatalos kezdeményezést nyújtott be Tom Watsonnak, a párt második emberének, Corbyn helyettesének eltávolítására. A kezdeményezés hivatalos célja Watson pozíciójának, vagyis a párt vezető-helyettesi tisztségének megszüntetése volt.
    A Munkáspárt országos végrehajtó tanácsa (NEC) szavazott is az indítványról, de nem volt meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többség.
    Az ügyről a kongresszus plénumán is szavaztak volna, de Corbyn kérésére a NEC szombaton levette a kezdeményezést a napirendről.
    Corbyn és Watson között régóta jól érzékelhető a nézeteltérés a Brexit kérdésében, amely a Munkáspárt egészét is jelentős mértékben megosztja.
    Watson egyértelmű álláspontja az, hogy az uniós tagságról újabb népszavazást kell kiírni, és a pártnak feltételek nélkül a bennmaradás mellett kell kampányolnia.
    Az újabb referendumtól Corbyn sem zárkózik el, de nem ezt tekinti elsődleges céljának, hanem az előrehozott választások kiírását, és azt, hogy kormányra kerülése esetén a Munkáspárt teljesen új megállapodást dolgozzon ki az Európai Unióval a Brexit feltételrendszeréről.
    Corbyn szerint az új Brexit-megállapodást kellene népszavazásra bocsátani.
    A Munkáspárt vezetője a The Guardian című baloldali brit napilapban e héten megjelent írásában leszögezte: az új megállapodásról szóló népszavazás szavazólapján szerepelne az a választási lehetőség is, hogy az Egyesült Királyság maradjon Európai Unió tagja.
    Corbyn azonban egyenes utalást tett arra, hogy az újabb népszavazás kampányában ő semleges álláspontot képviselne az EU-tagság ügyében. "Ígéretet teszek arra, hogy bármilyen döntést hoz a nép, munkáspárti miniszterelnökként azt végrehajtom" - fogalmazott cikkében a Labour vezetője, nem említve, hogy személyesen milyen népszavazási eredmény érdekében kampányolna.
    Corbyn ugyanakkor bírálta a harmadik legnagyobb országos ellenzéki párt, a Liberális Demokraták álláspontját, amely szerint a parlamentnek további népszavazás nélkül vissza kell vonnia a kilépésről hozott döntést.
    Ezt a célkitűzést a Liberális Demokraták küldöttei a párt múlt heti éves kongresszusán megszavazták, a Munkáspárt vezetőjének írása szerint azonban nem lenne demokratikus az egyszer már kifejezésre juttatott többségi választói akarat felülbírálása újabb népszavazás nélkül.
    A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott referendumon a választók szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.
    A kérdésben a Munkáspárt tagsága is megosztott.
    A The Guardian forrásai szerint a Labour-kongresszuson számos küldött - köztük a párt árnyékkormányának több magas rangú tagja - megpróbál szavazást kieszközölni arról, hogy a Munkáspárt Tom Watson álláspontját fogadja el, és egyértelműen, bármiféle új Brexit-megállapodástól függetlenül kötelezze el magát arra, hogy a továbbiakban a brit EU-tagság fenntartása mellett fog kampányolni.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: