Kína tagadja, hogy köze lenne az Airbus alvállalkozói ellen intézett kibertámadásokhoz

A kínai külügyminisztérium pénteken tagadta azt a vádat, miszerint Kínának köze lenne az Airbus repülőgépgyártó vállalat alvállalkozói ellen az elmúlt hónapokban intézett kibertámadásokhoz.

Kína tagadja, hogy köze lenne az Airbus alvállalkozói ellen intézett kibertámadásokhoz

Keng Suang kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt időszakban több olyan cikk jelent meg, amely mindenféle bizonyíték nélkül Kínát teszi felelőssé a kibertámadásokért. A szóvivő szakmaiatlannak és felelőtlennek nevezte az ilyesfajta írásokat, amelyeknek szerinte az a célja, hogy lejárássak Kínát.
   
"Biztosíthatok önöket afelől, hogy Kína határozottan védi a világháló biztonságát, és a kibertámadások minden formáját ellenzi" - fogalmazott.
   
Az AFP francia hírügynökség közlése szerint az elmúlt 12 hónapban négy nagyobb támadással vették célba az európai repülőgép-konstruktőr alvállalkozóit, akik közül a francia Expleo műszaki tanácsadó csoportot és a brit Rolls-Royce repülőgép-hajtómű gyártót nevezték meg, továbbá két francia alvállalkozót említettek jelentésükben. Az AFP által megkérdezett források Kínának dolgozó hekkereket gyanítanak a történtek mögött.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás: