A török hadsereg 109 négyzetkilométert vont ellenőrzése alá Északkelet-Szíriában

A török hadsereg és szövetséges milíciája eddig 109 négyzetkilométert vont ellenőrzése alá Északkelet-Szíriában a szerdán indított hadművelet keretében - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi isztambuli sajtótájékoztatóján.

A török hadsereg 109 négyzetkilométert vont ellenőrzése alá Északkelet-Szíriában

Erdogan kifejtette: a katonai beavatkozás jelenleg a szíriai Rász el-Ajn és Tell-Abjad városok közötti 120 kilométer hosszú területre összpontosul. Egyúttal rámutatott: az offenzíva így gyakorlatilag kettészakítja azt a 480 kilométeres szakaszt, amely mentén az Ankara által terrorszervezetnek és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia a határ szíriai oldalát fennhatósága alatt tartja.
  
Az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap arról számolt be, hogy a hadsereg eddig egy várost, egy községet és 56 falut "mentett meg" az YPG-től.
   
A török államfő megerősítette a védelmi minisztérium szombati közlését, amely szerint ellenőrzésük alá vonták Rász el-Ajnt települést is. A kurdok cáfolták a török állítást, szerintük az összecsapások az egyik városrészben még folytatódnak. Erdogan vasárnap jelezte: csapataik 30-35 kilométeres mélységig hatolnak majd Szíriába.
   
A török védelmi minisztérium nem sokkal később azt közölte, hogy elérték a 30-35 kilométeres mélységet, és ellenőrzésük alá vonták a kelet-nyugati irányban húzódó M4-es főutat. A tárca közleményét követően az Anadolu tudatta: Tell-Abjad teljes területén ugyancsak átvették az ellenőrzést, így már két várost "mentettek meg a terroristáktól".
   
Erdogan közölte azt is, hogy 490 "terroristát" már harcképtelenné tettek. 440-et megöltek, 26-ot megsebesítettek, 24 pedig megadta magát - részletezte. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet, amelynek az YPG képezi legfőbb erejét, vasárnap ezzel szemben arról számolt be, hogy eddig 76 katonája vesztette életét a harcokban.
   
A harcoló felek közléseit független forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.
   
A török elnök szintén ismertette, hogy a hadműveletben eddig két török katona, valamint a törökbarát Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki milícia 16 fegyverese halt meg.
   
Tudatta azt is, hogy mindezidáig 652 akna- és rakétagránát csapódott be Szíria felől török határ menti településeken, a nagyrészt kurdok lakta Sanliurfa, Mardin, Sirnak és Gaziantep tartományokban. A támadásokban 18 ember meghalt, 147 pedig megsebesült - tette hozzá.    

Az Anadolu török állami hírügynökség mindeközben vasárnap azt is jelentette, hogy az YPG támadást hajtott végre az Eufrátesz folyótól nyugatra azon a szíriai területen, amelyet a török hadsereg 2016 augusztusa óta tart ellenőrzése alatt. A beszámoló szerint a kurd milícia Manbídzsból BGM-71 TOW páncéltörő rakétát lőtt át Dzserablúsz körzet déli részébe, és eltalált egy mozgásban lévő személyautót. Az incidensben a gépkocsiban ülő család két tagja, köztük egy nő meghalt, két ember, beleértve egy gyereket pedig megsebesült.
   
Erdogan vasárnap közölte azt is, hogy a sajtótájékoztató előtt Angela Merkel német kancellárral beszélt telefonon a török offenzíváról. A török államfői hivatal egyelőre nem adott ki közleményt a beszélgetésről.
   
Ankara és a törökbarát SNA ellenzéki fegyveres csoport szerdán indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában a Törökország az YPG, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen. Törökország vállalta, hogy átveszi az SDF-től a térségben raboskodó IÁ-tagok felügyeletét azon a területen, amelyet majd az ellenőrzése alá von. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: