Kinek van a világon a legtöbb aranya, és mennyi az? Mutatjuk!

Az elmúlt hónapokban ismét egyre több fókusz van az arany befektetéseken, leginkább azért, mert az elmúlt években stagnáló, oldalazó árfolyam megindulni, kitörni látszik a nyár eleje óta és az 1200 dolláros szintről egészen az 1500 dolláros szintig menetelt a sárga nemesfém unciánkénti árfolyama. Válságtól fél a világ?

Kinek van a világon a legtöbb aranya, és mennyi az? Mutatjuk!

 

Köztudott, hogy befektetői körökben az aranyat a válságok idején szeretik leginkább vásárolni, hiszen annak értékállósága, biztonságos volta miatt keresik a kockázatkerülő invesztorok.

Köztudott, hogy befektetői körökben az aranyat a válságok idején szeretik leginkább vásárolni, hiszen annak értékállósága, biztonságos volta miatt keresik a kockázatkerülő invesztorok.

 

Az aranyról sokan sokféleképpen vélekednek, mint befektetés

Az arany befektetésről a legkeményebb véleményt Warren Buffett a világ egyik leggazdagabb embere és befektetési mogulja alkotta talán, valahogy így: “Az aranyat az ember fáradságos munkával kiássa a föld alól, hogy beolvassza tömbökbe, hogy aztán majd ásson egy másik nagy lyukat a földbe, ahová újra eltemetheti azokat. És ráadásul egy csomó embert fizet azért, hogy állják körül és őrizzék azt a lyukat. Miközben annak semmi haszna nincs. Ha valaki ezt a világűrből végignézi, hát hülyének néz minket.” - véli a befektetési guru. Hát nincs igaza?

A fene tudja, de egy azért biztosan elmondható az alábbi grafikont szemlélve: az arany (unciánkénti) ára csak az elmúlt 20 év során valahol a 200 dollár és az 1800 dollár között mozgott. (Egy uncia az hány gramm? 1 uncia = 28,35 gramm)  És azért valljuk be, hogy aki 200 dolláron megvette, majd 1800 dolláron eladta az aranyát, az megkilencszerezte a pénzét. Nos, mit szól ehhez Mr. Buffett?

Az arany árának alakulása az elmúlt 20 évben (forrás: stooq.com)

arany világpiaci ára

Kinek van a világon a legtöbb aranya?

Az egyes országok, államok tartalékaikat előszeretettel tartják aranyban is, így érdemes egy pillantást vetni a világra: melyik ország rendelkezik a legnagyobb aranytartalékkal?

A World Gold Council adataira támaszkodva az alábbi táblázatot készítettük el, melyben nem csak az látható, hogy melyik országnak hány tonna aranytartaléka van, hanem azt is megvizsgáltuk, hogy az adott ország éves GDP-jéhez viszonyítva ez mekkora mennyiségnek felel meg nagyságrendileg dollárban számolva. Nézzük!

A 10 legtöbb arannyal rendelkező ország + Magyarország aranytartaléka 2019-ben

aranytartalék a világban és magyarországon

(Egy tonna arany = 35274 uncia arany, az arany árát a jelenlegi 1500 dolláros unciánkénti áron számolva tehát 1 tonna arany értéke = 52,9 millió USD)

A táblázat adatait elemezve kijelenthető, hogy az Egyesült Államok azon túl, hogy a világ vezető gazdasági nagyhatalma (a legnagyobb GDP-vel), de emellett a világ legnagyobb aranytartalékával is rendelkezik. Azonban ha az aranytartalék piaci értékét összevetjük az USA GDP-jével, akkor a 2,1%-os GDP arányos aranytartalék nem olyan kiugróan magas érték. Ami talán érdekes, hogy a világ második számú gazdasága Kína jóval kevésbé szereti az aranyat, , volumenében is közel negyede az USA aranytartalékának, míg a GDP arányában az 1%-ot sem éri el (0,75%). Az adott ország GDP-jéhez viszonyítva kifejezetten magas az aranytartaléka Svájcnak (14,51%), Oroszországnak (7,08%) és Olaszországnak (6,25%).

Magyarország aranytartaléka a világ 53. helyére elegendő jelenleg (ez pontosan megfelel hazánk labdarúgócsapatának FIFA ranglistás helyezésével ;) ), mely a GDP arányában alig több, mint 1%-os érték.

Ha szeretne Ön is aranyba fektetni a tőzsdén, szakértőink segítenek.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: