Ezek most Magyarország legígéretesebb energetikai startup-jai

Izgalmas, napjaink több égető környezetvédelmi problémájára reflektáló innovációs seregszemlét hozott az InnoEnergy hazai energetikai startupok versenyképességét erősítő programjának őszi fordulója. A PRIMER programban résztvevő startupok többek között olyan innovációkkal jelentkeztek, mint a szennyvíztisztítást hatékonyabbá tevő nanobuborék-technológia, a kereskedelmi hajózás környezeti terhelését megzabolázó információs rendszer vagy a másodlagos nyersanyagokból létrehozható kedvező élettani hatásokkal kecsegtető falazóelem. Az InnoEnergy a jövőben is várja a nemzetközi piac meghódítását célul kitűző induló vállalkozásokat ingyenes programjába.

Ezek most Magyarország legígéretesebb energetikai startup-jai

Idén is széles körű érdeklődés övezte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) pártfogásával működő, a fenntartható energiagazdálkodást érintő fejlesztéseket támogató szervezet, az InnoEnergy által szervezett PRIMER programot. Az ősz folyamán szervezett díjmentes angol nyelvű felkészítő programon ezúttal hat vállalkozás teljesítette a 40 órás elméleti és gyakorlati képzést, melyen a startupok képviselői iparági szakértők és tapasztalt mentorok közreműködésével kaptak iránymutatást vállalkozásuk továbbfejlesztésére mind üzleti, mind kommunikációs területen. A program záróeseményén az InnoEnergy befektetők és döntéshozók előtti bemutatkozási lehetőséget biztosított a nemzetközi piacra betörni készülő startupok számára.


B-Mobility Solutions Kft. az elektromos autózással kapcsolatos ismeretátadást tűzte ki zászlajára. Céljuk, hogy az online és valós életben szervezett tréningjeikkel és oktatásaikkal a magánszemélyek, a gépjárműflottákról döntő vállalati szakemberek és az elektromos autókra specializálódott vagy specializálódni készülő szerelők is olyan naprakész tudás birtokába kerüljenek, amelyekkel megfontolt és tudatos döntéseket hozhatnak.


Datastart Kft. a nukleáris és egyéb ipari létesítmények fenntartását segítő robotokat tervez és épít, mentesítve az emberi munkaerőt a tevékenységek ellátása közben felmerülő veszélyektől és kiküszöbölendő az esetleges hibáikat.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


Hydroxia csapata az úgynevezett nanobuborék-technológia megalkotásával ad választ a szennyvízkezelés során felmerülő energiahatékonysági problémákra. A különösen finom buborékok alkalmazásával a jelenleg használt módszereknél sokkal hatékonyabb és környezetkímélőbb módon kezelhető a szennyvíz.


Az MG Építész Kft. a XXI. század lakhatási elvárásainak megfelelő falazóelem-családot fejleszt. Innovációjuk, az ásványi alapú „GEObrick” falazóelem égetés és cement hozzáadása nélkül, másodlagos nyersanyagokból létrehozható geopolimer felhasználásával készül. A felhasznált alapanyagoknak és a gyártási technolóigának köszönhetően a GEObrick messzemenőkig alkalmas napjaink környezetvédelmi igényeinek kielégítésére. Tulajdonságai révén az építőelemből kedvező élettani hatásokkal bíró – többek között kipárolgó vegyszertől mentes, hő- és nedvességkontrollal rendelkező – falak emelhetők. 

 

Nebula 42 csapata a kereskedelmi hajózás globális környezeti terhelésének visszaszorításáért dolgozik. Céljuk egy olyan komplex információs rendszer létrehozása, mely átláthatóbbá és nyomon követhetőbbé teszi a kereskedelmi hajózási vállalatok számára az egyes üzemanyag felhasználási technológiák által kínált alternatívákat.


Terra Humana Ltd a mezőgazdaság stratégiai jelentőségű alapanyaga, a foszfát pótlására dolgoz ki módszereket, az állattenyésztési iparág egyik mellékterméke, az állati csont felhasználásával. A technológiájukkal létrehozott biomassza a csont kivételes szerkezetének köszönhetően kifejezetten nagy hatékonysággal és széles körben felhasználható.


A PRIMER őszi zárórendezvénye is lehetőséget biztosított a vállalkozók számára a befektetői kapcsolataik bővítésére, de az InnoEnergy programjában való részvétel – mely a nemzetközi befektetői vérkeringésbe csatornázta a vállalkozásokat – önmagában is több, a nemzetközi sikerhez vezető kaput megnyitott a vállalkozások előtt.


A következő képzés 2020 januárjában kezdődik, melyre az InnoEnergy HUB Hungary folyamatosan várja az energetika, a körforgásos gazdaság, a mobilitás, a smart technológia, az energiatárolás, az energiahatékonyság, a megújuló energia iparágakban tevékenykedő, vagy egyéb, a fenntartható világ megteremtését célzó vállalkozások jelentkezését.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: