Az OTP lett Az év bankja 2019-ben

Az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2019 verseny fődíjasa, az Év bankára elismerést pedig Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója kapta. A november 13-i díjátadón idén először a prémium banki szolgáltatásokért a GRÁNIT Bank vehette át az első díjat.

Az OTP lett Az év bankja 2019-ben

A Mastercard – év bankja versenyben 10 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok. A hangsúly minden évben a lakossági szolgáltatásokon van, ezen belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése a fő cél. 


Összesen 75 pályázat érkezett 14 pénzintézettől, melyeket egy előre meghatározott szempontrendszer alapján 9 különálló szakzsűri összesen 66 szakértője értékelt. 


A következő kategóriákban adtak ki díjakat az idén: Az év bankja, Az év leginnovatívabb bankja, Az év lakossági számlacsomagja, Az év lakossági megtakarítási terméke, Az év lakossági hitelterméke, Az év lakossági mobil- és online-banki eszköze, Az év társadalmilag felelős bankja, Az év fenntartható bankja és Az év prémium banki szolgáltatása. Az év bankára címre legméltóbb szakembert - a hagyományokhoz híven – idén is maguk a bankvezetők választották meg.


Az év bankja
elismerést a tavalyi év után idén is az OTP Bank vehette át. A fődíj pontozásakor a zsűri figyelembe vette a többi kategóriákban nyújtott teljesítményt is, így a legrangosabb cím nem csupán az üzleti eredményt tükrözi, hanem átfogó képet ad a hazai bankszektor legjobbjairól. Az OTP Bank kapta az első helyezettnek járó oklevelet Az  év mobil- és online-banki eszköze kategóriában is. 2019-ben tovább bővült az OTP SmartBank alkalmazásán keresztül elérhető szolgáltatások köre. Májustól Magyarországon elsőként az OTP SmartBank-ban érhető el az ApplePay szolgáltatás. Augusztustól pedig számlafizetést leegyszerűsítő, SmartBank-on keresztüli QR-kódos postai csekkbefizetésre is van lehetőség. Az internetbanki alkalmazás használatával több mint 1,4 millió ügyfél intézi rendszeresen bankügyeit, és ez a csatorna adja a személyi kölcsön-szerződések közel 10%-át. Az OTP SmartBank továbbra is hazánk legnépszerűbb mobilbanki alkalmazása, közel 700 ezer felhasználóval és nemzetközileg is magas alkalmazás-áruházi értékeléssel.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Idén a K&H Bank bizonyult a legjobbnak Az év lakossági hitelterméke kategóriában. Az ügyfelek a K&H e-bankon és K&H mobilbankon keresztül is indíthatnak személyi kölcsön igénylést.

Az újítás ügyfélbarát, a folyamatban csupán 4-4 adat megadása szükséges, mely mindössze 5 percet vesz igénybe. Jóváhagyott hitel esetében a folyósítás a hét minden napján, a nap 24 órájában lehetséges, hiszen mindkét csatorna hitelbírálati rendszere teljesen automatikus. 


Az év társadalmilag felelős bankja
kategóriában idén két díj is átadásra került. A MagNet Bank 2019-ben megkapta az év társadalmilag felelős bankja örökös díját, melyet a kategóriában korábbi évek során nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján ítéltek oda. A zsűri döntése alapján pedig idén a Budapest Bank végzett az első helyen. A pénzintézet a kezdetektől fogva aktívan részt vesz a Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztési programban is, ahol már több mint 200 önkéntes kollégájuk tart pénzügyi ismereti órákat általános- és középiskolás diákoknak minden év elején. A bank idén negyedik alakalommal kiemelt támogatója a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenynek is. 2010-ben pedig létrehozták a Dobbantó Programot, amivel a nők pénzügyi ismereteinek bővítését és a vállalkozói ismeretek és készségek fejlesztését tűztük ki célul.


Az év fenntartható bankja
címet a MagNet Bank nyerte el. A MagNet 2019-ben mind a 40.000 ügyfelének ültet egy-egy fát, új tölgyerdőt telepít a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, Ócsán.

Emellett fenntartható célokra helyez ki hitelt. Ügyfelei meghatározhatják, hogy milyen hitelcélt szolgáljanak megtakarításaik; mely társadalmi vagy környezeti ügyet segítsék a banki nyereség rájuk eső 10%-ával és bankkártya költéseikkel, a bank pedig kiszámolja és transzparensen megmutatja a döntéseikkel gyakorolt egyéni hatásukat.


Az év lakossági megtakarítási terméke
díjat az Erste Bank kapta. Az Erste Future Befektetési Programmal az ügyfelek egy egyszerű utalással választhatnak a kockázatvállalási hajlandóságukhoz, vagy a jövőről alkotott elképzeléseikhez illő befektetést. Szakértői csomagokba gyűjtötték a lehetőségeket, így mindenki eldöntheti, melyik befektetésben hisz a legjobban, de az ügyfelek egy online kalkulátor segítségével is választhatnak a megtakarítási formák közül. Az Erste külön csomagokat kínál az alacsony, a magas vagy a közepes kockázatvállalási hajlandósággal rendelkezőknek, a megtakarítás tervezett időtávja, és a félre tehető összeg szerint.

A program sikerét mutatja, hogy idén 25 százalékkal nőtt a megtakarító ügyfelek száma.


Az év lakossági számlacsomagja
kategóriában idén a SOPRON BANK végzett az élen, az Allegro számlacsomaggal. A termék azon ügyfelek igénye szerint került kialakításra, akik elektronikus úton bankolnak, havonta több átutalást indítanak, közüzemi számláikat pedig csoportos beszedési megbízás útján egyenlítik ki. A számlacsomag újdonsága, hogy csomagárazású termék, aminek köszönhetően a költségek áttekinthetők, könnyen kiszámíthatóak, előreláthatóak. 


Az év leginnovatívabb bankja
címet a GRÁNIT Bank kapta. Folyamatos fejlesztéseinek eredményeként az ügyfelek okostelefon applikáción, videóbankon és netbankon intézhetik pénzügyeiket kényelmesen, kedvező kondíciókkal és biztonságosan. Az ügyfélélmény fokozása, és a hatékonyság növelése érdekében a Bank minden folyamatot digitalizál. 


Emellett az év prémium bank szolgáltatása díjat is a GRÁNIT Bank tudhatja magáénak. A bank célja, hogy a leginnovatívabb fizetési megoldásokat, értéknövelt, digitális, prémium pénzügyi szolgáltatásokat kínáljon minden ügyfelének. Applikációjában megvalósított új funkciók, pl. betétkezelés mellett a videóbankon elérhető szolgáltatások köre is bővült ez év közepétől. A megtakarítással rendelkező banki ügyfelek Magyarországon egyedülálló módon a videóbanki csatornán keresztül értékpapír szerződést tudnak kötni, illetve állampapír vételi/eladási nyilatkozatot tehetnek otthonról.


Az év bankára
címet idén Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója nyerte el. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül.


Eölyüs Endre, a Mastercard Europe Magyarországi igazgatója
a verseny kapcsán elmondta:

„A Mastercard – év bankja programmal idén a hétköznapi ember által igénybe vett szolgáltatásokon túl, a prémium ügyfelek kiszolgálására is szerettük volna figyelmet fordítani. Az év prémium banki szolgáltatása kategóriájában 8 bank pályázott – legnagyobb örömünkre. Tehát van létjogosultsága a díjnak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen többletszolgáltatásokat, valamint exkluzív kedvezményeket és élményeket kínálnak kiemelt ügyfeleiknek a pénzintézetek. Ugyanis ma már nem feltétlen elég egy jó termék ahhoz, hogy a vásárló elégedett legyen, mindenképp kell az a bizonyos plusz. Szerencsés például, ha egy problémára úgy kínálunk megoldást, hogy az ügyfél még nem is realizálta bárminek a hiányát.”


A különböző  kategóriákban szavazó zsűritagok névsora a www.evbankja.hu/szavazas honlapon érhető el.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: