Ukrajna nem fogja eltörölni sem az oktatási, sem a nyelvtörvényt

Ukrajna nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, de kész az egyenrangú párbeszédre és a megállapodásra Magyarországgal - jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Szevodnya című ukrán lapnak adott interjújában, amely pénteken jelent meg az újság honlapján.

Ukrajna nem fogja eltörölni sem az oktatási, sem a nyelvtörvényt

A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy Ukrajna maga kérte az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását az oktatási törvényről, és mostanra a testület hét ajánlásából hatot már végre is hajtott. Az utolsót - a magániskolákra vonatkozót - a középszintű oktatásról szóló törvényben rendezi, amelyet első olvasatban a parlament már elfogadott, és reményei szerint még ebben a hónapban véglegesen jóváhagy.
  
A nyelvtörvény vizsgálatát nemrégiben szintén megkezdte a Velencei Bizottság, állásfoglalása decemberre várható. Bodnar emlékeztetett arra is, hogy Kijev készül egy kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt is elfogadni, amelynek kidolgozásába szavai szerint be akarják vonni az ukrajnai nemzeti kisebbségi közösségek képviselőit is.
   
Arra a kérdésre, hogy mit tesz akkor Kijev, ha minden feltétel teljesítése esetén is Budapest tovább blokkolja Ukrajna és a NATO kapcsolattartását, a miniszterhelyettes kijelentette, hogy Ukrajna számára a NATO-val való kapcsolat stratégiai jelentőségű.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
"Kinyilatkoztattuk, hogy csatlakozni kívánunk a szövetséghez, tagjává akarunk válni. Ezért bármilyen figyelmeztetést, megjegyzést igyekszünk figyelembe venni, de csak olyanokat, amelyek nem átpolitizáltak. Ebben az esetben, ha ez politikai nyomás vagy zsarolás, az számunkra elfogadhatatlan. Azt is kijelentjük NATO-partnereinknek, hogy készek vagyunk teljesíteni a meglévő kötelezettségek keretein belül a ránk eső részt, de nem engedünk nemzeti érdekeinkből. Ha Budapest retorikája visszatér a 2017-es évihez, ahhoz, hogy nekünk valamit vissza kell vonnunk, az nem fog működni. A 2017. évi oktatási törvényt nem töröljük el. Az államnyelvről szóló törvényt nem töröljük el. Partnereinket pedig arra szólítjuk el, hogy nézzenek realistán a mai Ukrajnára, amely Oroszország fegyveres agressziója ellenére egyre erősebbé válik. A nyomásgyakorlás és a zsarolás nem működik. Készek vagyunk egyenlő félként tárgyalni és megállapodni" - fogalmazott a külügyminiszter-helyettes.
   
Az oktatási törvényt Magyarország és a kárpátaljai magyar szervezetek elsősorban azért kifogásolták, mert a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztálytól kezdve a tartárgyak többségénél elrendeli az ukrán nyelven való oktatásra való áttérését. Ennek életbe lépését a Velencei Bizottság ajánlása alapján 2023-ra tolta ki egy módosítással a nyáron a parlament.
   
A nyáron hatályba lépett nyelvtörvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát. Ez a kárpátaljai magyar szervezetek szerint felszámolja a kisebbségek valamennyi eddig megszerzett nyelvi jogát.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: