Johnson: Január 31-én megtörténik a Brexit

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság januárban kilép az Európai Unióból (EU). Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor új kilépési megállapodásra és népszavazásra van szükség.

Johnson: Január 31-én megtörténik a Brexit

Johnson és Corbyn az ITV kereskedelmi televízió által meghívott 200 fős, reprezentatív módon kiválasztott közönség kérdéseire válaszolt a december 12-ére kiírt előre hozott parlamenti választás kampányának kedd este megrendezett első televíziós vitáján.
   
Boris Johnson szerint az Egyesült Királyság a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) január 31-i határnapján mindenképpen kilép az EU-ból, mivel megvan a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás. Hozzátette: a megállapodást a Konzervatív Párt mindegyik képviselőjelöltje támogatja.
   
Johnson az 50 perces élő tévévitában hangsúlyozta: a decemberi választásra csak azért van szükség, mert az eddigi "bénult" parlament - amelyben sem a Konzervatív Pártnak, sem más frakciónak nem volt abszolút többsége - elutasította a Brexitről hozott népszavazási döntés végrehajtását.
   
A kormányfő szerint az emberek - akár a bennmaradásra, akár a kilépésre voksoltak a 2016 júniusában tartott referendumon - most már szeretnék, ha az ország a Brexit-folyamat végére jutna.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Boris Johnson a vitában többször is azzal vádolta Jeremy Corbynt, hogy a munkáspárti vezető Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetőjével lépne koalícióra, és lehetővé tenné, hogy a skóciai SNP-kormány már jövőre újabb népszavazást írjon ki a skót függetlenségről.
   
Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást Skóciában, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.
   
Johnson szerint Corbyn a Brexitet is még tovább halasztaná, hiszen újabb népszavazást tartana jövőre a brit EU-tagságról is.
   
Jeremy Corbyn a televíziós vitában megerősítette, hogy ha a Labour kormányra kerül a választás után, három hónapon belül újratárgyalja a Brexit-megállapodást, hiteles új kilépési egyezményt köt az Európai Unióval, és ezt hat hónapon belül népszavazásra bocsátja.
   
Corbyn szerint ezen a referendumon a választási lehetőségek között lesz az is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az EU teljes jogú tagja.
   
A Munkáspárt vezetője ugyanakkor "képtelenségnek" nevezte Johnson azon állítását, hogy a Labour koalícióra lépne a Skót Nemzeti Párttal.
   
Jeremy Corbyn már korábban is többször jelezte, hogy ha a Munkáspárt a decemberi választáson kormányra kerül, legalábbis rövid távon nem engedélyezné újabb népszavazás kiírását Skócia függetlenségéről.
   
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök már jövőre valóban újabb függetlenségi népszavazást szeretne, azzal a visszatérő érveléssel, hogy az EU-tagságról tartott 2016-os referendumon a skótok 62 százaléka a bennmaradásra voksolt, így a brit kormány Skóciát akarata ellenére "rángatja ki" az EU-ból.
    

Boris Johnson azonban a kedd esti televíziós vitában kijelentette, hogy az Egyesült Királyság egységes egészként, összes jelenlegi országrészével együtt lép ki az Európai Unióból.
   
Jeremy Corbyn - eddigi gyakorlatához híven - nem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a Munkáspárt által tervezett újabb EU-népszavazáson ő személyesen a bennmaradás vagy a kilépés mellett kampányolna. Megismételte többször hangoztatott álláspontját, hogy munkáspárti miniszterelnökként azt a döntést hajtja majd végre, amelyet a választók a referendumon hoznak.
   
Komoly összecsapás volt a két vezető között a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) privatizációjának kérdésében.
   
Corbyn - ahogy eddig is rendszeresen tette - ismét azzal vádolta Johnsont, hogy az Egyesült Államokkal tervezett kereskedelmi megállapodás keretében az NHS-t is kiszolgáltatná a nagy amerikai gyógyszeripari cégeknek és egészségügyi magánszolgáltatóknak.
   
Boris Johnson ezt határozottan cáfolta, kijelentve, hogy Corbyn erről szóló állítása "abszolút kitaláció", nincs olyan konzervatív kormány, amely bármilyen körülmények közepette bármilyen kereskedelmi tárgyalás részévé tenné az NHS-t.
   
A tévévita az első gyorsfelmérés szerint nem hozott átütő győzelmet egyik vezetőnek sem.
   
A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov által a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió megbízásából kedd este elvégzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy a felmérésbe bevont 1601 választópolgár 51 százaléka Johnson, 49 százaléka Corbyn teljesítményét tartotta jobbnak.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: