Mi is az a startup paradoxon?

Startup lázban él a világ és Magyarország is, folyamatosan halljuk a híreket új és izgalmas vállalkozásokról, de ha visszatekintünk az elmúlt tíz év szenzációira, akkor sajnos továbbra is megerősítve látjuk a statisztikákat, miszerint az ígéretesnek tűnő ötletek 90%-ából nem lesz hosszú távon is működő vállalkozás. Vajon mi lehet ennek az oka?

Mi is az a startup paradoxon?

A startup paradoxon egy új fogalom, amely azt próbálja körbejárni, hogy melyek azok a paraméterek, amelyekről a startupok alapítói azt gondolják, hogy már sikeresen megteremtették, miközben ezek az üzleti környezet és a potenciális befektetők számára még egyáltalán nem állnak elfogadható szinten. A felvetett problémák zöme ráadásul nem is csak startupokra, hanem sok éve működő vállalkozásokra is igaz, így érdemes végig menni a listán minden vállalkozónak.

1., A jó ötlet nem azonos a piacképes termékkel és szolgáltatással. Egy ötletnek mindig adott korban és közegben, adott technológiai és társadalmi környezetben kell megélnie. Az ötletek egy része túl korán jön, míg mások egyszerűen csak nem a megfelelő pillanatban, míg megint más részük jó, de nem tudja megemészteni a piac, nincs átütő hatása. A hiba gyakran abban rejlik, hogy az ötlet látványos ugyan, de nem egy létező problémára nyújt megoldást.

2., Előfordul az is, hogy terméked és szolgáltatásod létező problémára nyújt megoldást, de mégsem üti át a vevők ingerküszöbét. Ennek gyakran az az oka, hogy valami miatt nem elég piacképes és versenyképes a termék vagy szolgáltatás, nem lehet annyiért előállítani, hogy fenntartható nyereséggel tudjunk értékesíteni, vagy akár olyanok a piaci viszonyok, hogy az adott lehetőségekkel nem lehet betörni a kívánt piacra. Ez lehet az értékesítési rendszerünk gyengesége vagy akár egy létező, de korábban nem ismert piaci monopólium vagy oligopólium miatt. Egy terméket tudni kell piacra dobni, és ott tartani.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

3., Gyakori hiányosság, hogy az ötlet, az innováció nincs dokumentálva. Egy ötletnek addig nincs igazán értéke, amíg nem rendelkezik műszaki és jogi dokumentációval, hiszen bármelyik pillanatban ki van téve annak a veszélynek, hogy egy másik hasonló ötlet kiüti a nyeregből. Hány vállalkozás vérzett el azon, hogy kiderült, vele egy időben egy hasonló ötlet nagyobb tőkeerővel, határozottabb menedzsmenttel és dokumentált műszaki és jogi háttérrel beelőzte. Így fordulhatott elő, hogy egy hazai startup egy innovatív fejlesztési ötlettel megkeresett egy szoftverfejlesztő céget, majd a fejlesztés megvalósítása után a cég maga is elkészített egy hasonló szoftvert, amellyel piacra lépett. A megbízó nem tudta bizonyítani kellőképpen ötlete eredetiségét, így a fejlesztő cég nyugodtan használhatta az eredeti ötletgazda elképzeléseit. Dokumentáljuk tehát mielőbb az ötletünket, már ennek ténye is számos esetben segíthet jogviták esetén.

4., Akár dokumentálva van a vállalati know-how, akár nincs, mindkét esetben jellemző, hogy számos cégben nem létezik olyan pénzügyi megoldás, amely biztosítaná, hogy piaci áron legyen nyilvántartva a könyvelésben egy adott know-how. Így a befektetők sokkal nehezebben találják meg a „közös hangot” a tulajdonosokkal, azaz a tudásvagyon piaci értékét. Pedig erre léteznek korszerű és egyszerű megoldások, csak be kellene vezetni őket.

5., A létrehozott szellemi alkotások többségének gyakran nincs jogi védelme. Komplett csapatok több éves munkája van olyan innovációkban, amelyek védelmére már nem marad pénz, vagy csak nincs az alkotók prioritásai között. Az alapítók inkább vállalják annak kockázatát, hogy valaki ellopja az ötletüket, mintsem, hogy még egy erőfeszítést tegyenek az eljárásaik védelmének megfinanszírozására, vagy akár befektetőt vonjanak be, aki segít a szellemi tulajdon védelmében. Pedig gyakran egy vállalkozás élete vagy halála múlik ezen.

Kiss János József, a 27 éve több mint ezer kisebb nagyobb innováció menedzsment projektet lebonyolító Glósz és Társa tanácsadó cég egyik alapítója szerint az általa alkotott StartUp paradoxon fogalmi feloldását csakis az jelenti, ha a fenti öt paraméter egyidejű kezelésével vállalkozásképessé tesszük a startupunkat, sőt, gyakran a már többé-kevésbé jól működő vállalatunkat is. A szakértő szerint a látszólag egyszerűnek tűnő kihívások megoldása igen komplex tudást feltételez, ami sajnos csak nagyon korlátozott körben van meg, ezért ő is számos szomorú történetet ismer elszalasztott lehetőségekről. Cége ezért is indította Innováció Menedzsment képzését, és hamarosan a StartUp paradoxon feloldásával is kiemelten foglalkoznak munkájuk és képzéseik során.

Kertész András, változásdesigner szerint a cégek jelentős része nem képes egy skatulyából kilépni és átlépni egy fejlettebb rendszerbe. „Az alapítók túlságosan leragadnak az ötletük zsenialitásánál, amikor már gondolatban és tettekben rég máshol, előrébb kellene járniuk”, véli a coach és tréner.

A Smallbiztrends.com részletes statisztikái szerint a cégek 44%-a még megéri az 5 évet, de még azok a vállalkozók is, akik korábban már felépítettek egy céget, csak 30%-os siker arányban bízhatnak, míg az első vállalkozásukat építők esélye csak 18% a fennmaradásra. A failory.com elemzése szerint a világon a legnagyobb az esélye a sikerre a pénzügyi és oktatási startupoknak, míg a legkisebb az építőiparban és az információs iparágakban.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: