Kisgyermekes szülők a munka világában: az időbeosztás kulcskérdés

A régió piacvezető HR szolgáltatója szerint a jelenlegi feszes munkaerő-piaci helyzetben az eddigieknél aktívabban is érdemes minden mozgósítható foglalkoztatási csoportot megszólítania a munkáltatóknak. Többek között a kisgyermekes édesanyákat is. Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója szerint a kismamák bevonására, megtartására holisztikus szemléletmódra van szükség, családbarát, mindkét szülőnek kedvező céges HR politikára és támogató munkahelyi környezetre.

Kisgyermekes szülők a munka világában: az időbeosztás kulcskérdés

Számos új kutatás szerint a munkavállalók oldaláról a rugalmasság az egyik legfontosabb elvárás a munkáltatóval szemben. A cégek pedig – függetlenül attól, hogy fizikai vagy inkább irodai, szellemi munkáról van szó – sokat fejlődtek e téren. A nagyfokú digitalizáció miatt számos munkakörben adottak a feltételek ahhoz, hogy akár otthonról, rugalmas beosztásban dolgozzanak a kollégák. Ez az átalakuló közeg a kisgyermekes édesanyáknak is kedvez, akiket egyre több munkavállaló igyekszik bevonni, újból visszacsábítani a munka világába.

Juhász Csongor, az éves szinten több, mint 17 ezer közvetített munkavállalót foglalkoztató Prohuman ügyvezető igazgatója szerint számos előnnyel jár, ha egy vállalat úgy dönt, még aktívabban nyit a gyermekvállalás utáni visszatérést fontolgató anyák felé. „Tapasztalataink szerint a legtöbb kisgyermekes édesanyának kiváló az időmenedzsment készsége. Jobban tervezik és osztják be az idejüket, mint mások – mutat rá Juhász Csongor. – Nyilvánvaló oka mindennek, hogy a kisgyermekkel együtt járó feladatok miatt fontos a precíz időbeosztás. Ebben az élethelyzetben pedig sokat segíthet a rugalmas munkaidő és az otthoni munkavégzés lehetősége.  Mi azt látjuk, hogy némi flexibilitásért „cserébe” a kisgyermekes anyukák sok esetben egyenesen keresik a kihívást, és nagy lelkesedéssel térnek vissza a munka világába a gyermekkel otthon töltött hónapok, évek után.”

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

A szakember hozzátette: a régió piacvezető HR szolgáltatójaként körülbelül 700 partnerrel dolgoznak együtt, köztük a világ legnagyobb vállalataival és számos hazai ügyféllel. „Jó hír, hogy egyre több pozitív példával találkozunk. Vannak kimondottan a gyermekvállalás utáni visszatérést segítő kezdeményezések és olyan programok, amelyek azt célozzák, hogy az otthon töltött idő alatt se szakadjon ki teljesen a szülő a vállalati vérkeringésből. Számos olyan visszajelzést kapunk, hogy segítséget jelent az is, ha a munkahelyi környezet családbarát szempontok alapján kerül kialakításra.” – foglalta össze.

A Prohumán számos partnerénél van baba-mama szoba, hogy az édesanya nyugodt körülmények között tölthessen el egy kis időt a gyermekével a munkahelyén. Gyakoriak a gyermekbarát céges rendezvények, ahol animátor segítségével, gyereksarokban foglalják le a gyerekeket, hogy a szülőknek se kelljen lemaradniuk a vállalati összejövetelről. A szakember szerint egyre nyitottabbak a cégek a rugalmas megoldásokra, legyen az részmunkaidő, távmunka, home office, vagy olyan extra juttatás mint a gyermek betegsége esetén is kivehető plusz „betegszabadság.”

„Manapság a hagyományos szülői szerepek átrendeződnek, és ehhez a cégek is kezdenek igazodni. Nemrég egy partnerünknél egy HR vezetőt búcsúztattunk, mert hamarosan anyai örömök elé néz.  Jelezte, hogy 6 hónapot marad majd otthon, ugyanis ekkor a férje váltja; a második félévben ő lesz otthon a gyermekkel. De olyan cégről is tudunk, ahol az apa extra, fizetett apasági szabadságra jogosult a gyermek születésekor. Jó látni ezeket az előremutató példákat, de azért összességében elmondható, hogy lenne még hova fejlődni a családbarát HR politika terén.” – összegezte Juhász Csongor.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: