Boris Johnson szerint elérhető a kereskedelmi egyezmény az EU-val

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint minden előfeltétel adott ahhoz, hogy London szabadkereskedelmi megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után. Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor hosszú évekig tartanának a tárgyalások az új kereskedelmi egyezményekről az unión kívüli országokkal, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal.

Boris Johnson szerint elérhető a kereskedelmi egyezmény az EU-val

A két vezető péntek este, a BBC televízió egyes csatornája által szervezett választási vitaműsorban ütköztette nézeteit, reprezentatív módon kiválasztott közönség kérdéseire válaszolva.
   
A Brexit utáni brit-EU kapcsolatokra vonatkozó kérdésre Johnson azt mondta: az Egyesült Királyság a teljes szabályozási és jogi harmonizáció állapotában kezd hozzá a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokhoz az EU-val, így megvan a lehetőség a zéró vámtételeket és kvótamentességet tartalmazó kétoldalú egyezményre.
   
Arra a felvetésre, hogy ha ez nem sikerül a Brexit után tervezett egyévi átmeneti időszak végéig, annak olyan hatása lenne, mintha az Egyesült Királyság 2021 januárjában megállapodás nélkül, rendezetlen módon esne ki az EU-ból, Boris Johnson kijelentette: éppen a teljes körű kiinduló harmonizációs állapot miatt a 2020 végéig tervezett átmeneti időszak - amelynek tartama alatt gyakorlatilag érvényben maradnak a jelenlegi szabályozók az EU-val fenntartott viszonyrendszerben - "bőségesen elegendő lesz" az új szabadkereskedelmi megállapodás elérésére az unióval.
  
Jeremy Corbyn megerősítette ugyanakkor a Munkáspárt választási programjában szereplő tervet, amely szerint ha a párt a jövő csütörtöki parlamenti választáson kormányra kerül, három hónapon belül új Brexit-megállapodást kötne az EU-val, vámuniós viszonyrendszer kialakítását és szoros szabályozási harmonizáció fenntartását irányozva elő az EU-val a kilépés után.
   
A Labour ezt az egyezményt hat hónapon belül jogilag kötelező erejű népszavazásra bocsátaná, és a referendum szavazólapján szerepelne az a választási lehetőség is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az unió teljes jogú tagja.
   
A BBC péntek esti televíziós vitájában Jeremy Corbyn kijelentette: ez a program alkalmas annak biztosítására, hogy bármilyen eredménnyel záruljon a Munkáspárt által tervezett népszavazás, az Egyesült Királyság és az EU kereskedelmi kapcsolatai fennmaradjanak.
   
A Labour vezetője szerint ennek alternatívája az, hogy a délkelet-angliai kompkikötők felé vezető utakon hosszú kamionsorok torlódnak fel, mivel vámeljárások lépnek életbe a kétoldalú kereskedelemben, és ugyanezért eldugul a brit feldolgozószektor beszállítói láncolata is.
   
Mindemellett legalább hét évet venne igénybe, mire az EU-n kívüli legnagyobb kereskedelmi partnerrel, az Egyesült Államokkal a brit kormány új szabadkereskedelmi megállapodást tudna kötni - mondta Jeremy Corbyn.
   
A Brexit mellett jelentős súllyal szerepelt az éjszakába nyúló tévévitában a választókat leginkább foglalkoztató másik sarkalatos kérdés, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) sorsa a brit EU-tagság megszűnése után.
    

Corbyn megismételte azt a sokszor hangoztatott véleményét, hogy a Johnson vezette tory kormány kiárusítaná a NHS-t az amerikai magánszektorbeli egészségügyi szolgáltató vállalatoknak.
    

Boris Johnson ugyanakkor - ahogy a kampány során eddig is többször tette - határozottan cáfolta, hogy a brit-amerikai kereskedelmi tárgyalások napirendjén az NHS is szerepelne.
   
A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a tévévita után elvégzett gyorsfelmérésében azt mutatta ki, hogy a választók megítélése szerint a vitából szűk előnnyel Johnson került ki győztesen: a megkérdezettek 52 százaléka szerint a konzervatív párti miniszterelnök, 48 százalék szerint a Munkáspárt vezetője teljesített jobban.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: