Évről évre többet költ a magyar lakosság a karácsonyi ünnepekre

Egyre mélyebbre nyúlnak az emberek a pénztárcájukba az adventi időszakban. Idén a megkérdezettek összesen átlagosan 58 ezer forintot terveznek ajándékokra fordítani, amivel a legtöbben 6 szerettüket szeretnék meglepni – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített, karácsonyi költéseket vizsgáló kutatásból. Az ünnepi kiadásokat a válaszadók jellemzően az aktuális fizetésükből vagy megtakarításukból fedezik, negyedük viszont azt tervezi, hogy hitelt vesz fel. Az ajándékok kiválasztásakor és csomagolásakor egyre fontosabbak a fenntarthatósági szempontok, a megmaradt karácsonyi ételeket azonban még kevesen juttatják el a rászorulóknak.

Évről évre többet költ a magyar lakosság a karácsonyi ünnepekre

Többet költ a lakosság ajándékokra, de megfontoltabb a hitelek terén

A Budapest Bank karácsonyhoz köthető költéseket vizsgáló reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyar fogyasztók évről-évre több pénzt szándékoznak karácsonyi ajándékokra fordítani: a megkérdezettek idén átlagosan 58 ezer forintot terveznek összesen elkölteni, míg tavaly 56 ezer, az azt megelőző évben pedig 52 ezer forintot szántak az ünnepekre. A megkérdezettek 38%-ának egyáltalán nem jelent anyagi terhet az ünnep, a fővárosban pedig ez az arány 47%. Az ajándékozottak száma viszont változatlan, immár évek óta átlagosan 6 embert szeretnének meglepni a válaszadók, így idén egy emberre vetítve hozzávetőlegesen 10 ezer forint jut.

A karácsonyhoz köthető kiadásokat jellemzően az aktuális fizetésükből és általános tartalékaikból fedezik a megkérdezettek, de sokan tesznek félre kifejezetten erre a célra. Általában az ünnepi kiadások miatt nem akarnak hitelt felvenni a válaszadók, azonban a karácsonyi ajándékok esetében már negyedük mondta, hogy bankkölcsönre lesz szüksége a megvásárlásukhoz. A 23-29 évesek ötöde, a 30-39 évesek tizede, míg a 40 év felettiek harmada tervezi, hogy így tesz.



A tavalyihoz hasonlóan a megkérdezettek 36%-a használja idén hitelkártyáját is az ajándékok megvásárlásakor, azonban megfontoltabban költenek, mivel a felhasználandó átlagos hitelkeret az előző évi 70 ezer forintról 62 ezer forintra mérséklődött. „Ez a csökkenés az ajándékokra fordított összeg emelkedésével együtt vélhetően arra utal, hogy a javuló gazdasági környezet és emelkedő bérek miatt a havi jövedelem és az általános megtakarítások jellemzően nagyobb arányban tudják fedezni a karácsonyi költségeket, mint tavaly” – mondta Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

A hitelkártya keret törlesztésével kapcsolatban a megkérdezettek több mint fele mondta, hogy biztosan időben vissza tudja fizetni a tartozást, míg ötödük véli úgy, hogy igyekszik annyit költeni, amennyit időben vissza tud fizetni, de ha egy kicsit túlköltekezik, az se gond. „Tavalyhoz képest nőtt azoknak az aránya, akik biztosak abban, hogy határidőre feltöltik a hitelkártya keretüket, ami arra utal, hogy egyre tudatosabban használják ezt a terméket. A tapasztalataink szerint ráadásul egyre többen ismerik fel és használják ki az olyan hitelkártyák nyújtotta előnyöket, mint például a vásárlások utáni pénzvisszatérítési kedvezmény” – tette hozzá Somogyi Péter.

Hiába a gondos előre tervezés, sokan érzik, hogy haszontalan az ajándék, amit adnak

A legtöbb válaszadó idén is a partnerét, gyermekét és szüleit szeretné meglepni. A legkedveltebb meglepetések továbbra is az illatszer, a ruhanemű és a könyv, míg a távolabbi rokonok, barátok, munkatársak számára az édesség is közkedvelt. Az ünnepi bevásárlásra fordított idő átlagosan 6 nap. A válaszadók kétharmada karácsony előtt egy hónappal vagy ennél is hamarabb kezdi a vásárlást, és csak egytizedük állította, hogy az utolsó héten kerít erre sort. A nők kezdik el kicsit hamarabb a készülődést, és ők rendelkeznek konkrétabb tervekkel is, a spontaneitás inkább a férfiakra jellemző.

A felmérésben résztvevők 48%-a tartja hasznosnak a kapott ajándékot, a haszontalan ajándékokat (pl. ital, gyertya, zokni vagy dísz) pedig legtöbbször elteszik, és nem használják, vagy egyszerűen tovább ajándékozzák. Az adott ajándékoknál már 45%-át tartják hasznosnak a válaszadók, akik jellemzően úgy kerülik el a haszontalan meglepetések vásárlását, hogy kifigyelik, mi tetszik a megkérdezettnek, illetve egyszerűen megkérdezik, mire van szükségük.

Fenntartható karácsony

Ha a karácsonyi ajándék kiválasztásának szempontjait nézzük, első helyen a kedvező ár és a hosszú élettartam szerepel szinte minden válaszadónál, de fontos szempont az alacsony fogyasztás – legyen szó akár áramról, akár üzemanyagról –, valamint a kiterjedt szervízhálózat is. Az összes megkérdezett háromnegyede jellemzően becsomagolja az ajándékokat, a környezeti szempontokra ügyelőknek viszont csak kicsit több mint kétharmada tesz így. A csomagolóanyagok kiválasztásakor érthető módon a környezettudatos válaszadók figyelnek jobban arra, hogy környezetbarát megoldást válasszanak: míg az összes megkérdezett 76%-a ezt, addig a „zöld” fogyasztók 99%-a tartja nagyon fontosnak vagy valamennyire fontosnak a környezeti szempontokat.

Az ünnepekre vásárolt élelmiszer esetében szintén árérzékenyek a válaszadók, hiszen csaknem mindannyiuk lényegesnek tartja a kedvező árat, de a második helyen ez esetben is a tartósság áll, míg a harmadik legfontosabb szempont, hogy az élelmiszer természetes alapanyagokból készüljön. A megkérdezettek fele jellemzően az összes karácsonyi ételt elfogyasztja, harmaduk pedig körülbelül a háromnegyedét. A megmaradt étel sorsát tekintve válaszadók közül 58% lefagyasztja vagy tartósítja őket, míg 28% állatnak adja, 13% pedig kidobja. Azoknak az aránya, akik ilyen helyzetben gondolnak arra, hogy rászorulóknak adja a maradék karácsonyi ételeket és süteményeket, mindössze 13%.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: