Heves vita után a lengyel szejm megszavazta a bíróságokról szóló törvények módosításait

Heves parlamenti vita után a lengyel szejm péntek este megszavazta a bíróságokról szóló törvények - az ellenzék és az Európai Bizottság aggodalmait kiváltó, a kormányzó párt szerint a lengyel igazságügy káoszba süllyedését megakadályozni hivatott - módosításait.

Heves vita után a lengyel szejm megszavazta a bíróságokról szóló törvények módosításait

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) által múlt héten előterjesztett változások fegyelmi intézkedéseket tesznek lehetővé az olyan bírák esetében, akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését, illetve akik "a bíróságok és a bírák függetlenségével összeegyezhetetlen közéleti tevékenységet" folytatnak. Megváltoztatják a legfelsőbb bírósági elnök megválasztási eljárását is.
   
A több mint húsz törvénymódosítást tartalmazó tervezet mellett a 460 fős szejmben a PiS 233 jelenlévő képviselője szavazott, 205 ellenzéki képviselő ellenezte ezt. A szélsőjobboldali és az újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) 10 jelenlévő tagja tartózkodott a szavazástól.
   
Ellenzéki képviselők szerint a változások alkotmányellenesek, nem felelnek meg az uniós jognak, céljuk pedig az, hogy a bíróságok "függővé váljanak a jelenlegi politikai hatalomtól".
   
Az előterjesztők szerint a módosítások megakadályozzák, hogy a lengyel igazságügy "anarchikussá váljon" azáltal, hogy egyes bírák kétségbe vonják az államfő által kinevezett bírák státuszát.
   
Az új előírásokkal a PiS arra reagált, hogy december elején a lengyel legfelsőbb bíróság egyik kamarája az Európai Bíróság egyik korábbi döntésére hivatkozva megkérdőjelezte egy másik kamara - az új fegyelmi kamara - függetlenségét és létjogosultságát.
   
Úgy látták: a 2018 szeptemberében megalakított fegyelmi kamara nem tekinthető bíróságnak, mégpedig azért nem, mert összes tagját az államfő a PiS kormányzása alatt a lengyel igazságszolgáltatási tanács (KRS) véleménye alapján nevezte ki. A döntés kapcsán egyes bírák megkérdőjelezték a jelenlegi KRS által kineveztett kollégáik státuszát is.
   
A parlamenti alsóházi szavazás után az előírások még a felsőház és az államfő jóváhagyására várnak. Az ellenzéki többségű szenátus elnöke, Tomasz Grodzki pénteken kilátásba helyezte: a szenátorok minden törvényes lehetőséggel élnek annak érdekében, hogy a módosítások összhangban legyenek az uniós előírásokkal.
    

A lengyel jog szerint szenátus visszaküldheti a szejmbe az általa kifogásolt jogszabályokat, az alsóház azonban egyszerű többséggel újból jóváhagyhatja ezeket. Grodzki szerint a szenátus a Velencei Bizottság véleményét is kérheti a törvényhozói folyamat során.
   
Grodzki kijelentésének előzménye, hogy a pénteken közzétett levélben az Európai Bizottság cseh alelnöke, Vera Jourová arra szólította fel a vezető lengyel politikusokat: a módosítási tervezetet egyeztessék a Velencei Bizottsággal, addig függesszék fel az erre vonatkozó törvényhozást.
   
Piotr Müller kormányszóvivő újságíróknak Jourová levele kapcsán elmondta: ez hiányos információkon alapszik, a kormánypárt pedig "nem számít arra, hogy változtat a törvényhozói folyamaton". A parlamenti munkálatok közben a tervezetbe beiktatott változások "véget vetnek a felmerülő kétségeknek" - szögezte le Müller.
   
A kormányszóviő ezzel arra utalt, hogy péntekre virradó éjjel az egyik kisebb lengyel kormánykoalíciós párt kezdeményezésére a tervezetből- a lehetséges uniós kifogásokra való tekintettel - töröltek egyes rendelkezéseket. Az egyik ilyen előírás szerint a bírákat akkor lehetett volna felelősségre vonni, ha kerülik a lengyel alkotmánybíróság által nem kifogásolt törvények alkalmazását. A másik szerint a bíráknak hivatalos nyilatkozatot kellett volna benyújtani a közéletre vonatkozó internetes tevékenységükről.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: