Imádják a magyarok a festői tájat átszelő szlovén sípályát

Többször is az ország legjobbjának választották kategóriájában a szlovén Alpok egyik legbámulatosabb, 50 éves tradícióval rendelkező sípályáját Goltéban. A határtól alig kétórányi autóútra található komplexum évről évre egyre népszerűbb a magyarok körében, a helyi szálloda vendégeinek 25 százalékát már honfitársaink teszik ki. A kiemelt érdeklődés egyáltalán nem meglepő, hiszen a resort hangulata és attrakciói tényleg egyedülállók a térségben.

December második hétvégéjén 40 centiméteres hóval köszöntött be a síszezon a Magyarországgal szomszédos Szlovéniában, és az elsők között nyílt meg a goltei pálya, ahol 6 lifttel, 12 kilométernyi különböző nehézségű pályával, oktatással és versenyekkel várják a vendégeket, kiemelten fókuszálva a téli sportok magyar szerelmeseire.

A Golte Hotel főépülete 1400 méter magasságban

Hotel Golte sípálya és síparadicsomy Szlovéniában

A síparadicsomban 1300 és 1600 méteres tengerszint feletti magasságban síelhetünk, miközben gyönyörködhetünk a Savinja völgy bámulatos panorámájában. Goltét az elmúlt évben és korábban többször is az ország legjobb közepes méretű síkomplexumának választották, amely novembertől egészen március végéig üzemel, így összesen több mint 120 napon vehetik azt igénybe a vendégek.

Golte hotel szlovénia sífelvonó

Golte azért is különösen népszerű már a magyarok körében is, mert nemcsak a profik, hanem a kezdők is megtalálják itt a számításukat. Az ide látogatók akár síoktatáson is részt vehetnek. Az autóval érkezők a völgy alján parkolhatnak le, ahonnan egy hosszú felvonón juthatunk el a négycsillagos Golte Resort bejáratához, közvetlenül a sípályák mellé. A szállodát 2011-ben építették, 54 szobájával, wellness részlegével és kültéri medencéjével vonzó úti cél, és az elmúlt szűk évtizedben rengetegen gazdagodtak itt boldog élményekkel.

A Golte wellness részlege pihenést nyújt a síelés után

golte hotel wellness részleg Szlovénia sípálya

Mára a vendégek több mint negyedét magyarok teszik ki. A hotel egy négymillió eurós beruházás keretén belül idén adott át 32 új apartmant is, melyek 4-12 férőhelyesek, alapterületük pedig 44 és 210 négyzetméter között mozog. Akik az apartmanban éjszakáznak, ingyen vehetik igénybe a szálloda összes szolgáltatását is. Golte rendkívül büszke a Savinja völgy gasztronómiájára, ahol megkóstolható a helyi specialitásnak számító kolbász, amit helyi disznóhúsból készítenek és az alpesi levegőn szárítanak.

Aki jobban szereti az apartmanházat, azt is talál a hotel közvetlen szomszédságában

golte hotel apartman szlovénia sípálya

A síkomplexumban emellett speciális kézműves sört ihat bárki, ami kizárólag az ott megtermett alapanyagokból készül. A Goltea szintén különleges ital: tea, amit a goltei gyógynövények alkotnak. Emellett kifogyhatatlan a helyi desszertek tárháza is, továbbá a méz, amire az egész nemzet büszke. A szállódától 15 percnyi sétára található az 1896-ban épült Mozirje kunyhó, ami a hatodik legidősebb a maga nemében Szlovéniában.

Mindössze öt percnyi autóútra van a mozirjei virágpark, amit télen 1,5 millió lámpával világítanak meg. Ez minden család számára bakancslistás helyszín.

A Golte Hotel honlapja ide kattintva érhető el.

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Ezentúl naponta frissülnek az anomália-előrejelzések

Mostantól naponta frissülnek a heti csapadék- és hőmérsékleti anomália-előrejelzések a met.hu oldalon - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 00:40
Megosztás:

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás:

Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2024. 04. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország visszatérhet a gazdasági növekedés pályájára

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat - nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban szerdán a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.
2024. 04. 18. 22:00
Megosztás:

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a helyieket

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 18. 21:30
Megosztás:

Megnőtt a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
2024. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Több okoszebra lehet Magyarországon

Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta át az ország 250-ik okoszebráját, és a tavalyi 60-65 után idén további 80-100, a járókelők és autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhely létrehozását tervezi - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság szerdán.
2024. 04. 18. 20:30
Megosztás:

Csökkent a betöltésre váró állások száma

Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 18. 20:00
Megosztás:

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
2024. 04. 18. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Pozitív kezdés és némi ingadozás után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 18. 19:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 18. 18:30
Megosztás:

Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 18:00
Megosztás:

A segédmotoros kerékpárra is kell ám kötelezőt kötni!

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 17:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
2024. 04. 18. 17:00
Megosztás:

Felújítják a Hotel Silvanust

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
2024. 04. 18. 16:30
Megosztás:

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó a gazdasági versenyképességgel a középpontban

Megkezdődött szerda este az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről.
2024. 04. 18. 16:00
Megosztás:

Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából.
2024. 04. 18. 15:30
Megosztás: