Karácsonykor a Zöld Mikulás is járta az utcákat, aki kölcsönkérte a főpolgármester kerékpárját

A karácsony nem éppen környezetbarát időszak, ilyenkor a megnövekedett mennyiségű hulladék erősen terheli környezetünket. A statisztikák azt mutatják, hogy egy átlagos uniós polgár közel 480 kg háztartási szemetet „termel” évente, ugyanakkor az ünnepi szezonban világszerte 25 százalékkal több hulladék képződik a háztartásokban. Ezekre a számadatokra kívánták felhívni a figyelmet a karácsonyi időszakban, amikor elindult Zöld Mikulás. Aki találkozni akart vele, az könnyen megtalálhatta őt. Kerékpárral járta Budapestet és a Balaton környéki településeket. Hátán pedig egy hatalmas zsák volt látható, amelyben használt sporteszközöket vitt gyerekeknek.

Az akcióban arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy ne dobjuk ki azokat a sporteszközöket, amelyeket mi már nem használunk, adjuk oda valakinek, aki nem tud  újat  vásárolni.

Az akció ötlete nem új.  Korábban a világ egyik leghíresebb teniszezőnője, Billie Jean King tett nyilatkozatot arról, hogy felhívja a sportipar és a rajongók figyelmét arra, hogy tegyenek pozitív lépéseket az éghajlatváltozás negatív hatásainak leküzdésére, éljenek környezettudatosabban. A világhírű, egykori teniszező szerint mindez nem csak abból áll, hogy nem dobjuk ki sporteszközeinket, fontos, hogy a gyártók újrahasznosítható alapanyagokból készítsék termékeiket, a rajongók pedig autó helyett, a tömegközlekedéssel menjenek sportrendezvényekre.


A karácsonyi akció után, a Zöld Mikulás azt is tervezi, hogy tavasszal is dolgozik majd, amikor más mesehősökkel együtt szállít gyerekeket  arra a budapesti teniszversenyre, ahol Billie Jean King is részt vesz majd. Az akcióban olyan Marvel hősök is szerepet kapnak, akik korábban Roger Federerrel is játszottak

A szervezők szeretnék, hogy a zöld ügyeket és a sportot népszerűsítő  akcióhoz csatlakozzanak magyar mesefigurák is, ezért meghívták Süsüt, a híres egyfejűt  és Füred Kapitányt, a balatoni mesehőst  is, akik  korábban már több teniszversenyt népszerűsítettek a Balaton partján.


Az akció szervezői azt is tervezik, hogy a tavaszi eseményhez kölcsönkérik Karácsony Gergely főpolgármester kerékpárját is. Mint azt a szervezők elmondták,  főpolgármester úr kollégáinak  már elküldték azt a levelet, amelyben arra kérik, hogy adja kölcsön biciklijét az akcióhoz. Az esetleges pozitív válasznak szimbolikus jelentősége lehet arra nézve, hogy a főváros vezetése mennyire elkötelezett a zöld ügyek iránt.  A szervezők elárulták azt is, hogy más közszereplőknek, például a Balaton környéki városvezetőknek és a Magyar Tenisz Szövetség képviselőinek is előkészítettek már egy-egy levelet, amelyben arra kérik őket, hogy adják ők is kölcsön kerékpárjukat az akcióhoz, ám ezek postára adásával megvárják a főpolgármester válaszát.  

Karácsony környékén máshol is kerékpárral jár a Mikulás

Magyarországon ugyan december 6-án várják a gyerekek a Mikulást, de az orosz és amerikai kultúrában ez későbbre datálódik. Az amerikai gyerekeknek csak a Santa Claus hozza az meglepetéseket, méghozzá szenteste éjjel, így míg nálunk 24-én este van ajándékbontás, Amerikában 25-én reggel. Oroszországban ennél is később jön a Mikulás, ahol egyébként nem is így hívják, hanem Djed Maroz-nak vagyis fagyapónak - innen a Télapó elnevezés - hívják. Ő újévkor hozza az ajándékot és az ablakba teszi a meglepetéseket a gyerekeknek. Ezekben a régiókban nagy divat manapság az is, hogy kerékpáros Mikulás-akciókat szerveznek. Jó példa erre Novoszibirszk, ahol jelenleg -3 fok van, ennek ellenére az orosz Mikulás is kerékpárral jár.  Ebben az időszakban az USA-ban több helyen is beöltöznek Mikulásnak és bringára pattannak.  Londonban pedig rendszeres, hogy  kerékpáros Mikulás-szépségversenyt is rendeznek.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: