Az IKEA kivonja választékából az egyszer használatos műanyag termékeket

Az IKEA cseh-magyar-szlovák régiója megerősíti, hogy az IKEA a világ összes olyan országában, ahol jelen van, 2020. január elsejétől teljesen kivonja választékából az egyszer használatos műanyag termékeket. Így a vásárlók nem fognak már olyan termékekkel találkozni, mint az egyszer használatos műanyag szívószálak, tányérok, poharak, evőeszközök, italkeverők, fagyasztótasakok, szemeteszsákok, valamint a műanyaggal bevont papírtányérok és poharak.

Az IKEA kivonja választékából az egyszer használatos műanyag termékeket

Az IKEA elkötelezte magát amellett, hogy pozitív hatással legyen az emberek és a bolygó életére. Egyik fő célja az, hogy tevékenysége során a körkörös modell szolgáljon alapul minden tekintetben. A termékfejlesztéstől és az anyagbeszerzéstől az ellátási lánc fejlesztésén át a logisztikáig – addig, hogy hol és hogyan találkozik vásárlóival. Ennek részeként a svéd lakberendezési vállalat azt is fontosnak tartja, hogy innovatív módszereket alkalmazzon a megújuló és az újrahasznosított anyagok felhasználása, valamint a termékek és az anyagok élettartamának meghosszabbítása során. „A műanyag nem feltétlenül rossz alapanyag, amennyiben a belőle készült terméket többször használjuk, és ha elhasználódott, újrahasznosítjuk.  Az egyszer használatos, eldobható termékek korlátlan mértékű, valamint természeti erőforrásaink nem megfelelő használata vezet ahhoz, hogy az a környezet, amelyben mindannyian élünk, ilyen nagy fokú szennyeződésnek van kitéve. Célunk, hogy vásárlóinkat is arra ösztönözzük, hogy a termékeket hosszú ideig használják, és azokat részesítsék előnyben, amelyek fenntartható módon készültek – a műanyagok esetében például újrahasznosított PET palackokból.

Számos ilyen termékünk van már most a választékunkban, melyeket a következő években még több követ majd“ – mondta Vladimir Víšek, a cseh-magyar-szlovák régió fenntarthatósági vezetője.

Elkötelezettségének eredményeként az IKEA úgy döntött, hogy nem árusít többé olyan egyszer használatos műanyag termékeket, mint a SODA szívószál, a SÖTVATTEN italkeverő, a VIFTA italkeverő, FÖRNYBAR fagyasztótasak, az ISIGA jégkocka-készítő tasak, a FÖRSLUTAS szemeteszsák, a LURVIG piszokszedő-zacskó, valamint a műanyag evőeszközök és italkeverők.

IKEA FOOD

Elkötelezve az egyszer használatos műanyag termékek fokozatos kivonása mellett, a svéd lakberendezési vállalat az eldobható termékek esetében új sorozatot vezet be minden éttermében, bisztrójában és kávézójában. A jelenlegi poharakat, evőeszközöket, tálakat, tányérokat és szívószálakat fenntarthatóbb anyagokból készült termékek váltják fel. Az új eldobható termékekben használt összes anyag megújuló forrásból származik.

Az egyszer használatos műanyag termékek választékból való kivezetése tekintetében a legnagyobb változás a poharak belső bevonatával kapcsolatos. Ételbiztonsági okokból minden pohár belső falának rendelkeznie kell egy vékony réteggel, amely meggátolja, hogy a folyadék átszivárogjon a papíron, vagy eláztassa azt. Ma az egyetlen kereskedelmileg elérhető és az elvárásoknak megfelelő megoldást a műanyag alapú bevonat jelenti.


Az új eldobható termékeink esetében az IKEA a szűz fosszilis alapú műanyaggal bevont papírpoharakat olyanokra cseréli le, melyek bevonata fenntarthatóbb, cukornádból származó megújuló műanyagból készült. Ez az első lépés annak érdekében, hogy teljesen beszüntessék a hagyományos műanyag bevonatú poharak használatát. Beszállítóival együtt az IKEA továbbra is azon dolgozik, hogy feltárva a lehetőségeket és alternatívákat, egy még fenntarthatóbb megoldást találjon és hisz abban, hogy mihamarabb be tudja vezetni a műanyagmentes papírpoharakat.

„Áruházainkban ingyenes vízautomatákat helyezünk el annak érdekében, hogy vásárlóink bármikor ivóvízhez juthassanak, és arra bíztatjuk őket, hogy kulacsokat használjanak, azokat töltsék fel a vízautomatáknál, amikor és ahányszor csak szeretnék. Ezzel párhuzamosan keressük a fenntarthatóbb megoldásokat azon vásárlóink számára is, akik palackozott vizet vennének, amit jelenleg csak PET palackos kiszerelésben árusítunk“ – tette hozzá Víšek. Az IKEA azon is dolgozik, hogy kifejlessze a lehető legfenntarthatóbb ételcsomagolási megoldást, amely minden élelmiszerbiztonsági szabálynak és előírásnak is meg tud felelni. Ugyanis higiéniai okokból az IKEA éttermeinek napi működése során még használatban vannak a fóliák, a kesztyűk, a védőfóliák és kötények, valamint a szemeteszsákok.   

2030-ra az IKEA csak olyan termékeket fog gyártani, melyek megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készültek, továbbá támogatja a használt termékek felújítását, újraeladását, illetve újrafeldolgozását.

 

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás: