Itt vannak a részletek az amerikai akcióról

Az amerikai sajtóban egymás után jelennek meg részletek Kászem Szulejmáni iráni tábornok és Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milicista vezető pénteki bagdadi likvidálásának előzményeiről.

Itt vannak a részletek az amerikai akcióról

A The Wall Street Journal című lap szombati információi szerint Donald Trump amerikai elnök nem csütörtökön hozott döntést a Szulejmáni és Al-Muhandisz elleni célzott támadásról, hanem még december 27-én, azt követően, hogy az Irán támogatását élvező milicisták az iraki Kirkuk közelében lévő amerikai támaszpont ellen támadást intéztek, amelyben életét vesztette az amerikai hadsereg egyik alvállalkozója - egy nyelvész - is.       
Az amerikai hírszerzés és biztonsági szolgálatok akkor - a lap információi szerint - egybehangzóan arról tájékoztatták a karácsonyi ünnepeket már a floridai villájában töltő Trumpot, hogy az amerikai érdekeltségek elleni merényleteket Kászem Szulejmáni irányította, és Libanonban, Szíriában, valamint Irakban további offenzívákat készít elő.      

A Fehér Ház egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője a The Wall Street Journal munkatársának elmondta: Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper, a védelmi tárca irányítója és Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője akkor vitatta meg a floridai Mar-a-Lago villában Trumppal a kialakult helyzetet. Meggyőzték őt arról: "most van ésszerű esély arra", hogy a csapásméréssel nem háborút robbantanak ki, hanem az Iránon belüli "mérsékelt erőket" erősítik. A politikusok részletesen megvitatták a csapásmérés jogi hátterét is, azt, hogy Szulejmániék likvidálása minősíthető-e önvédelemnek.
   
Washington tisztában volt azzal, hogy a Mar-a-Lagóban történt egyeztetés után öt nappal Szulejmáni Bagdadba érkezik repülővel. "Ekkor vált alkalmas célponttá" - idézte a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) munkatársát a The Wall Street Journal. A bagdadi nemzetközi repülőtérről a fővárosba bevezető úton ugyanis nagyon kevés kijárat van és az utat végig magas fal övezi. Ez az amerikai döntéshozók számára - a lap megfogalmazása szerint - "optimális helyszín volt a célzott likvidáláshoz".
   
Kászem Szulejmáni alig indult el a repülőtéri úton, amikor a konvoját dróntámadás érte.    

A lap kitért arra is, hogy az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata idején - amikor már tartottak az iráni atomprogramról folyó tárgyalások - Washington végig figyelemmel kísérte Kászem Szulejmáni tevékenységét, sőt, hallgatólagosan beleegyezett abba is, hogy az iráni tábornok repülőgépe ugyanabban az iraki légikikötőben parkoljon, ahol a különleges műveletek főparancsnokságát vezető Tony Thomas amerikai tábornok repülője szokott állni. A Pentagon egyik stratégája ezt "nem hivatalos tűzszünetként" értékelte.
   
A The Wall Street Journal információi szerint a Trump-kormányzat első két évében az illetékes döntéshozók többször is megvitatták Szulejmáni eltávolításának lehetőségét. Ám nehéz volt meghatározni a tartózkodási helyét, annál is inkább, mivel nagyon ritkán és akkor is csupán rövid időre hagyta el Iránt. Ezért nem született döntés a likvidálásról.
   
Az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) elhangzott összeállítás szerint Mike Pompeónak már évek óta célkeresztjében volt az iráni tábornok.     
   
Pompeo már 2015-ben - amikor még Kansas republikánus képviselője volt a washingtoni kongresszusban - rendszerváltozást szorgalmazott Iránban és Kászem Szulejmánit nevezte meg a második legfontosabb embernek perzsa földön. Akkor egy rendezvényen arról beszélt, hogy Szulejmáni kezéhez "amerikaiak százainak vére tapad".    

Az NPR felidézte, hogy Pompeo 2017 júliusában, amikor már a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője volt, a coloradói Aspenben évente megrendezett híres biztonsági fórumon is beszélt Szulejmániról. Arra a kérdésre, hogy realista, vagy járható megoldás-e a rendszerváltoztatás Iránban, azt felelte: "a bajkeverők, Kászem Szulejmáni és a bandája, nem megválasztott tisztségviselők. Mi ezekre az emberekre figyelünk halál komolyan, hogy ne folytathassák tevékenységüket és ne legyen hatalmuk".
   
A rádióműsorban emlékeztettek arra is: Pompeo még abban az évben bejelentette, hogy levelet intézett Szulejmánihoz és Irán más, egyébként meg nem nevezett vezetőihez. A levélben arra figyelmeztette őket, hogy egyre veszélyesebb magatartást tanúsítanak Irakban, és az Egyesült Államok őket fogja felelősnek tartani az Irakban lévő amerikai érdekeltségek elleni bármely támadásért. "Ez világos üzenet volt, de biztosak akartunk lenni abban, hogy Szulejmáni és az iráni vezetők megértették, mit akarunk" - jelentette ki az akkor még CIA-vezető Pompeo egy Ronald Reagan elnökről elnevezett nemzetvédelmi fórumon Dél-Kaliforniában.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: