Boris Johnson: nem lehet szó a Brexit utáni átmeneti időszak meghosszabbításáról

Nem lehetséges a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) január 31-i határnapja után tervezett 11 hónapos átmeneti időszak meghosszabbítása - közölte szerdán Londonban Boris Johnson brit miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Von der Leyen kijelentette ugyanakkor, hogy ennyi idő alatt lehetetlen olyan átfogó szabadkereskedelmi megállapodás elérése, amilyenre London törekszik.

Boris Johnson: nem lehet szó a Brexit utáni átmeneti időszak meghosszabbításáról

Johnson és von der Leyen szerda este tartott megbeszélést a Downing Streeten. Ez volt kettejük első hivatalos kétoldalú találkozója az új Európai Bizottság megalakulása, illetve a december 12-én rendezett brit parlamenti választás óta.
   
A választáson a Konzervatív Párt - amely addig kisebbségben kormányzott - a vártnál jóval nagyobb arányú győzelemmel kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.
   
A szerdai megbeszélésen a londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Johnson kijelentette az Európai Bizottság vezetőjének, hogy a brit kormány széleskörű, az árukra és a szolgáltatásokra egyaránt kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az EU-val, az ennek elérésére szolgáló, alapesetben december 31-ig tartó átmeneti időszakot azonban nem lehet meghosszabbítani.
   
London már a decemberi parlamenti választás utáni programtervezetében jelezte, hogy a Brexit-megállapodás ratifikálásához kapcsolódva külön jogszabályban kívánja megtiltani saját magának és a parlamentnek az átmeneti időszak meghosszabbítását.
   
Az átmeneti időszak időtartama alatt jórészt a jelenlegi szabályrendszer marad érvényben a kétoldalú viszonyrendszerben.
   
Boris Johnson a szerdai megbeszélésen a Downing Street szóvivőjének beszámolója szerint kijelentette azt is: az Európai Unióval fenntartott jövőbeni partneri viszonynak nem lehet feltétele az, hogy az Egyesült Királyság bármilyen formában "igazodjon" az uniós előírásokhoz, és az Európai Unió bíróságának sem lehet a jövőben semmiféle döntési joghatósága az Egyesült Királyság területén.
   
Johnson kifejtette, hogy a brit kormány a január 31-én esedékes kilépés után a lehető leggyorsabban hozzá akar kezdeni a jövőbeni partneri viszonyról, illetve a kanadai mintájú szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokhoz az Európai Unióval.
   
A brit kormány már korábban is jelezte, hogy a Kanadával kötött uniós egyezményhez hasonló, de annál jóval szélesebb körű, félhivatalos megjelöléssel "Kanada-plusz-plusz-plusz" szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val, olyanra, amelynek hatálya kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére is.
   
A nemrégiben létrejött kanadai-EU szabadkereskedelmi szerződés elsődleges problémája az Egyesült Királyság szempontjából az, hogy nem terjed ki a szolgáltatások kereskedelmére, márpedig a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát a szolgáltatási szektor állítja elő, és ezen belül is kivételes súlya van a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektorának.
   
London teljes exportján belül a pénzügyi és a kapcsolódó egyéb szolgáltatások exportjának értéke eléri az évi 100 milliárd fontot (39 ezer milliárd forint), a londoni gazdaság teljes exportjának 50 százalékát.
   
Boris Johnson és Ursula von der Leyen a szerda esti megbeszélés után nem tartott közös sajtótájékoztatót, de az Európai Bizottság vezetője nem sokkal a találkozó előtt, a patinás London School of Economics közgazdasági és politikatudományi egyetemen tartott előadásában kijelentette: 2020 végéig - vagyis az átmeneti időszak lejártáig - lehetetlen olyan átfogó szabadkereskedelmi megállapodást elérni, amilyenre a brit kormány törekszik.
   
Hozzátette: ha nem hosszabbítják meg az átmeneti időszakot, "akkor sincs veszve minden", de ebben az esetben "prioritásokat" kell meghatározni arra, hogy mit lehet elérni ennyi idő alatt.
   
"Elmegyünk addig, ameddig csak tudunk, de az az igazság, hogy (az Egyesült Királyság és az EU) partneri viszonya nem lesz és nem is lehet ugyanolyan szoros, mint eddig" - fogalmazott Ursula von der Leyen.
   
Hozzátette: az emberek szabad mozgása nélkül nem lehetséges a tőke és a szolgáltatások szabad mozgása.
   
Ez egyértelmű utalás volt arra, hogy az átmeneti időszak lejártával London az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló, egységes - vagyis az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes - bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni, amely megfelelési kritériumokhoz köti a letelepedési kérelmek jóváhagyását.
   
Másoknál előnyösebb elbírálásra számíthatnak például azok, akik a brit üzleti szektor számára elsődleges fontosságú munkát tudnak végezni, és azok is, akik maguk létesítenek olyan üzleti vállalkozásokat, amelyek brit munkavállalókat alkalmaznak és Nagy-Britanniában adóznak.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: