Boris Johnson nem engedélyezi a skóciai függetlenségi népszavazást

Elutasította kedden az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezését Boris Johnson brit miniszterelnök.

Boris Johnson nem engedélyezi a skóciai függetlenségi népszavazást

Nicola Sturgeon skót kormányfőnek küldött, a Downing Street által ismertetett levelében Johnson leszögezi: Sturgeon és elődje, Alex Salmond előző skót miniszterelnök egyaránt személyesen ígérte meg a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazás előtt, hogy az a referendum egy teljes nemzedéknyi időre szól.
    

A 2014-es népszavazáson a résztvevők 55 százaléka arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el Nagy-Britanniától.
   
Boris Johnson keddi levele szerint a brit kormány változatlanul a skót nép e demokratikus döntéséhez, valamint Nicola Sturgeon és Alex Salmond ígéretéhez tartja magát.
    

A brit miniszterelnök közölte: ennek alapján nem áll módjában teljesíteni azt a kérést, hogy London adja át az újabb függetlenségi népszavazás kiírásához szükséges döntési hatásköröket Skóciának.
    

Nicola Sturgeon a decemberi nagy-britanniai parlamenti választás után szólította fel hivatalosan Londont annak lehetővé tételére, hogy a skót parlament dönthessen az újabb függetlenségi referendum kiírásáról.
    

A választáson a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) határozottan elvető Skót Nemzeti Párt (SNP) a skóciai szavazatok 45 százalékát kapta, 8,1 százalékponttal többet, mint az előző választáson, és a londoni alsóházban Skóciának járó 59 képviselői helyből 48-at megszerzett. Az SNP alsóházi frakciójának létszáma így tizenhárom fővel emelkedett.
    

Nicola Sturgeon - aki az SNP vezetőjeként tölti be a skót miniszterelnöki tisztséget - már az idei év második felében szeretné megtartani az újabb népszavazást Skócia függetlenségéről, és a decemberi választás után Johnsonnak küldött levelében felszólította a brit kormányt arra, hogy ruházza át a skót parlamentre a függetlenségi referendumról szóló törvény megalkotásának hatáskörét.
    

Hozzátette: ha a brit kormány ezt elutasítja, nem szabad azt az illúziót táplálnia, hogy ezzel az ügy le is zárul.
    

A skót kormányfő ezzel alig burkoltan jogi eljárást helyezett kilátásba London ellen elutasító döntés esetére.
   

Keddi válaszlevelében Boris Johnson azonban leszögezte: a skót nép annak az ígéretnek az ismeretében voksolt döntő többséggel az Egyesült Királyság egyben tartása mellett, amely szerint a népszavazási döntés egy nemzedéknyi időre szól.
    

A konzervatív párti brit miniszterelnök szerint egy újabb függetlenségi referendum csak meghosszabbítaná a Skóciára már egy évtizede jellemző politikai stagnálást, és ismét a skót iskolák, kórházak és munkahelyek látnák kárát az Egyesült Királyság szétbontását célzó kampánynak.
    

A skót kormány a decemberi választás után közzétett egy 38 oldalas tanulmányt az újabb függetlenségi népszavazás mellett szóló érvekről.
    

A tanulmány szerint a 2014-ben tartott függetlenségi referendum óta olyan horderejű változások történtek, amelyek indokolják, hogy a skót nép újból átgondolhassa az Egyesült Királyságon belül elfoglalt helyét.
    

A dokumentum szerint a legfőbb ilyen változás az, hogy Skócia a skót nép akarata ellenére lesz kénytelen távozni az Európai Unióból, amikor az Egyesült Királyság - várhatóan a Brexit jelenleg érvényes január 31-i határnapján - kilép az EU-ból.
    

A brit EU-tagságról 2016 júniusában rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.
    

Nicola Sturgeon azóta sokszor hangoztatott érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London "kirángassa" az EU-ból. A BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: meggyőződése, hogy Skócia független országként viszonylag rövid idő alatt visszaléphetne az Európai Unióba.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: