Nem változtatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon

Nem változatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon, ami nem okozott nagy meglepetést, miután a középtávú likviditási hitelek kamatait is változatlanul hagyta a múlt héten - derült ki a kínai jegybank (PBOC) hétfői sajtótájékoztatóján.

Nem változtatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon

Az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) az előző két hónapnak megfelelően 4,15 százalékon rögzítették. Az ötéveseké szintén változatlan maradt, azt 4,80 százalékon határozták meg.
    

A kínai jegybank a hitelkamatok régóta várt reformjának keretében tavaly augusztusban jelölte ki az LPR-mutatót az újonnan folyósítható hitelek referenciakamatának, hogy így próbálja visszaszorítani a hitelezési költségeket. A kamatlábak azóta három alkalommal csökkentek.
   
A minden hónap 20-án meghirdetett referenciakamatot a 18 kereskedelmi bank legjobb ügyfeleinek nyújtott hitelek kamatainak átlagát és a jegybank középtávú likviditási hiteleinek (MLF) kamatát figyelembe véve állapítja meg a jegybank. Ez a referenciakamat szolgál iránymutatásként a többi bank számára a hitelkamatok meghatározásában.
   
A múlt héten a jegybank nyíltpiaci műveletek révén likviditást pumpált a pénzpiacokra, hogy megakadályozza a likviditáshiány kialakulását. A bankrendszert ugyanis egyfelől az adófizetési kötelezettségek terhelik meg január közepén, másfelől pedig hagyományosan növekszik a készpénz iránti igény az év legnagyobb ünnepe, a kínai holdújév közeledtével. Idén január 24-én kezdődik a mozgó dátumú ünnep, így a hónap végén megáll az élet Kínában, munkaszünetet tartanak. A jegybank a likviditási hitelek kibocsátásakor az MLF kamatlábát - november óta változatlanul - 3,25 százalékon rögzítette.
   
A kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentése szerint az ország gazdasági növekedése tavaly csaknem harmincéves mélypontra lassult, az éves bruttó hazai termék (GDP) 6,1 százalékos bővülést ért el 2018-hoz képest, ami 1990 óta a leglassabb ütem. 2018-ban a növekedés üteme még 6,6 százalékos volt. A világ második legnagyobb gazdaságának múlt évi bővülését elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a megcsappant befektetési kedv gátolta.
   
Peking elsősorban költségvetési és monetáris eszközökkel - főként adócsökkentéssel és a hitelezési szabályok enyhítésével - igyekezett megfékezni a növekedés lassulását, és a bankokat is nagyobb hitelkibocsátásra ösztönözte, aminek következtében 2019 egészét tekintve az új hitelek állománya éves szinten elérte a 16,81 ezer milliárd jüanos (2,44 ezer milliárd dollár) rekordszintet.
   
A kínai kommunista párt hosszú távú célkitűzése az volt, hogy az ország egy évtized alatt, vagyis 2020-ra megduplázza a bruttó hazai terméket és a jövedelmeket, ezáltal a "mérsékelten gazdag" nemzetek közé emelkedjen. Ennek a célnak az eléréséhez pedig idén is tartani kellene a 6 százalék körüli növekedést. A tavalyra kitűzött cél a 6,0-6,5 százalék közötti gazdasági növekedés volt, míg az idei növekedési célt a parlament márciusban esedékes, szokásos évenkénti plenáris ülésén határozzák majd meg.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás: