Új Mercedes autóbuszok állnak forgalomba Budapesten

Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat leszállított járművet Karácsony Gergely főpolgármester adta át hétfőn.

Új Mercedes autóbuszok állnak forgalomba Budapesten

Karácsony Gergely azt hangsúlyozta: egy zöld város csak jó közösségi közlekedéssel elképzelhető és megvalósítható. A városvezetés célja, hogy folytassa a járműpark már korábban megkezdett frissítését.
   
A közösségi közlekedés fejlesztése "fontosabb ügy annál, hogy a politika azt meg tudja akasztani", ezért mindenképpen szeretnék tovább vinni az előző városvezetés által az ügyben hozott döntéseket - mondta a főpolgármester kiemelve: a közösségi közlekedés fejlesztése egy ciklusokon átnyúló nagyon fontos programja a fővárosnak.
   
Karácsony Gergely közölte, az átadott buszok a ma elérhető, legkörnyezetbarátabb járművek. Ezek végső összeszerelését Magyarországon végezték.
   
A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy még ebben a ciklusban elektromos buszokkal tudják majd bővíteni Budapest járműparkját.
   
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: összesen negyven új generációs Mercedes busz érkezik, ezek a legkorszerűbb EURO 6-os motorral és klímaberendezéssel vannak ellátva.
   
A most leszállított autóbuszok húsz, illetve huszonkét éves Ikarus buszokat váltanak fel, és Budapest déli térségében fognak forgalomba állni.
   
A közreadott sajtóanyag szerint a BKV 2018 végén kezdeményezte 20 új szóló és 20 új csuklós autóbusz beszerzését. Az opciókkal összesen 100+100 autóbuszra szóló, európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a most forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal tett ajánlatával.
   
Az első 20+20 jármű vételárát a BKV Zrt. a beruházási tervéből finanszírozta.
   
A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 utas szállítására képesek.
   
Karácsony Gergely a BKV-dolgozók béremelésére vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta: a bértárgyalások folyamatban vannak, a városvezetés "egy értelmezhető" béremelési csomagot tervez a költségvetésbe, ugyanakkor a fővárosi cégek önállóan folytatják a tárgyalásokat. Mint megjegyezte, biztos benne, hogy meg tudnak majd állapodni a szakszervezetekkel a bérkövetelésekről.
   
Az M1 kérdésére, hogy fenntartja-e a Mozgó Világ folyóiratnak korábban tett kijelentését, miszerint a közmédia főpolgármesterré történt választása óta nem hívta, azt válaszolta: nem tud róla, hogy hívták volna, hozzá és sajtós munkatársaihoz sem jutott el ilyen megkeresés. "Remélem, hogy csak egy félreértés áldozatai vagyunk mindannyian" - fogalmazott.
   
A riporter erre válaszolva azt közölte, hogy november elején az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában nyilatkozott. Karácsony Gergely erre úgy reagált, hogy ebben igaza van, nyilatkozott egy fotókiállítás kapcsán, de - mint mondta - nem gondolja azt, hogy "ez kielégítené azt a jogos igényét a budapestieknek, hogy egy frissen megválasztott főpolgármester adott esetben elmondhassa a véleményét a budapesti ügyekről, és nem csak egy nagyon fontos, de szerény nézettségű kulturális csatornán".
   
Az M1 riportere azt mondta, hogy a csatorna kereste stúdióvendégnek, erre Karácsony Gergely azt válaszolta, hogy nem találták meg.
   
A riporter azon kérdésére, hogy élő meghívásnak eleget téve kedd este számíthatnak-e a csatorna vendégeként rá, Karácsony Gergely azt mondta: az időpont nem jó, de megoldja és lemondja a programját, hogy el tudjon menni. "A köztévé nézői nagyon fontosak számomra" - tette hozzá.
   
Ugyancsak kérdésre válaszolva Karácsony Gergely elmondta, számos nemzetközi példa van arra, hogy megpróbálják zöldíteni a buszmegállókat, és ez is egy apró, jó lehetőség a város zöldítéséhez, de nyilván nem ez oldja meg a város minden problémáját.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: