MOL: Negatív kilátások, a washingtoni döntőbíróság ítélete lehet az egyetlen részvényár emelő tényező rövidtávon

A MOL fundamentális kilátásai kedvezőtlenek. A nemzetközi finomítói és petrolkémiai marzsok tartósan gyengülhetnek 2020-ban, míg a kőolaj- és földgázárakban is inkább esést várunk idén. Talán egyedül a továbbra is bővülő közép-európai kiskereskedelmi tevékenység eredménye javulhat. A MOL töltőállomásain nyújtott szolgáltatásai ellensúlyozhatják a tradicionális üzletágak gyengébb számait. Rövidtávon egyedül a washingtoni döntőbíróság ítéletétől várunk pozitív változást, mivel ez becslésünk szerint néhány százmillió euró kompenzációt írhat elő a MOL csoport felé a horvát állam felől, miután az utóbbi fél a mi értékelésünk szerint megszegte az INA 2009-es privatizációs szerződését. A MOL-t is érinti a szektor negatív megítélése: az olajszektor globális árazása 20 éves mélyponton van, mivel a befektetők tartanak attól, hogy további kedvezőtlen kormányzati lépések (adók, befektetési követelmények) sújtják az olaj- és gázipari vállalatokat. A politikusok és a közvélemény a szektort tartja a klímaváltozás elsődleges okozójának.

A nemzetközi finomítói marzs környezet az elmúlt negyedévben a jelentős mértékű új finomítói kapacitásnak (Közel-Kelet, Ázsia) és a gyengébb ázsiai keresletnek köszönhetően romlott.

Emellett az IMO2020 miatt jelentős felfutás volt globálisan a finomítói kihasználtságában a IV. negyedévben, ami további többlet kínálatot okozott. A kilátások nem kedvezőek 2020-ra nézve: mi alapvetően a ciklus romlását várjuk. A petrolkémia kilátásai talán még negatívabbak, mivel jelentős új kapacitás kerül a világpiacra az olcsó földgáz forrásokra épülve (USA, Közel-Kelet). A MOL új poliol beruházása, ami 2021 végére készül el, ellensúlyozhatja a szektor profitabilitásának csökkenését.



A kőolaj és a földgáz ára idén nyomás alá kerülhet a nem-OPEC országok többlet kínálata miatt. Az amerikai palaolaj, a brazil tengeri lelőhelyek, a norvég Johann Svedrup mező és az Exxon guyanai termelésének felfutása bőven napi 2 millió hordó kínálat bővülést hozhat, míg a kereslet a legoptimistább becslések szerint sem nő napi 1,4 millió hordónál nagyobb mértékben. Az európai gázpiacok túlkínálata is ahhoz vezethet, hogy 10-15 euró/MWh között lehet az idei egynapos TTF átlagár. A koronavírus járvány elterjedése jelentősen ronthatja a globális keresletnövekedési kilátásokat.


Rövid távon egyedül a washingtoni döntőbíróság ítéletétől várunk pozitív változást, mivel ez becslésünk szerint néhány százmillió euró kompenzációt írhat elő a MOL csoport felé a horvát állam felől, miután az utóbbi fél a mi értékelésünk szerint megszegte az INA 2009-es privatizációs szerződését. A MOL és a horvát kormány 2009-ben egyezett meg az INA irányításáról és a privatizáció feltételrendszeréről. A horvát állam a véleményünk szerint megszegte azon ígéretét, amit ez a szerződés rögzített, hogy hosszú ideig befagyasztja a horvát átvételi gázárakat. Mivel egy korábbi genfi bírósági határozat szerint a MOL-INA ügyben a korrupció nem bizonyítható, ezért a 2009-es szerződés továbbra is fennáll. A washingtoni döntés akár 250-300 forinttal is emelheti a MOL fair értékét. A washingtoni döntés a következő hónapokban várható, de nincs fix időpontja.


A MOL horvátországi kivásárlása lehet még az év eseménye, bár ennek mi alacsony valószínűséget adunk. A MOL nyitott arra, hogy megfelelő áron visszaadja az INA-ban lévő 49,2%-os részesedését a horvát államnak. A cég a mi becslésünk szerint a washingtoni döntésen felül 1,5-2,0 milliárd dollárt szeretne kapni a részesedéséért. A horvát állam korábban a New York-i Lazard befektetési bankot bízta meg a tranzakció előkészítésével.


A MOL jelenlegi 2020-as előretekintő EV/EBITDA árazása 4,3x a hasonló cégek 5,2x mutatójával szemben. A mi DCF alapú, 12 hónapos intézményi célárunk 3230 forint részvényenként, ami tartalmazza az azeri ACG olajmező akvizíció hatásait. Ez az előrejelzés 1 dollár/hordó romlást vetít előre a finomítói marzsokban 2020-ban az előző évhez képest, míg nagyobb csökkenést a petrolkémiában, valamint 55 dollár Brent típusú kőolajárral számol 2020-ra. Jelenleg a környezet nagyobb romlás jeleit mutatja.

Forrás: Bloomberg, Erste


A MOL-t is érinti a szektor negatív megítélése. Az olajszektor globális árazása 20 éves mélyponton van, mivel a befektetők tartanak attól, hogy további kedvezőtlen kormányzati lépések (adók, befektetési követelmények) sújtják az olaj- és gázipari vállalatokat. A politikusok és a közvélemény a szektort tartja a klímaváltozás elsődleges okozójának. A MOL az ország egyik legnagyobb CO2 kibocsátója.


Rövidtávon további MOL részvényárfolyam esést prognosztizálunk a fent említett tényezőknek köszönhetően. A washingtoni döntőbíróság kedvező ítélete okozhat viszont egy rövid távú erőteljes emelkedést.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: