A fiatal munkavállalók többsége társadalmilag felelős munkahelyen dolgozna

A 18-25 év közötti munkavállalók számára különösen fontos, hogy munkahelyük kiálljon a számukra is fontos ügyek mellett – derül ki a Process Solutions számviteli és bérszámfejtési szolgáltató felméréséből. A legfontosabb témák számukra a betegek, a hajléktalanok és az éhezők megsegítése, a környezetvédelem, valamint az állatok védelme.

A fiatal munkavállalók többsége társadalmilag felelős munkahelyen dolgozna

A munkahelyválasztás során a leendő munkavállalók döntéseit egyre nagyobb mértékben befolyásolja az adott szervezet társadalmi felelősségvállalási gyakorlata. A Z generáció tagjai számára fontos, hogy kiálljanak a számukra fontos ügyek mellett: 76%-uk aggódik az emberiség bolygóra gyakorolt hatása miatt, míg 60%-uk olyan munkahelyen szeretne dolgozni, amely hatással van a világra. Kis Dóra, a Process Solutions HR igazgatója szerint a 18-26 közötti korosztály világnézete már nem csak a vásárlási döntéseikben, hanem karrierterveikben is markánsan megjelenik. A Process Solutions felmérése szerint a korcsoportba eső munkavállalóik gyakorlatilag 100%-a fontosnak gondolja, hogy a munkahelyük társadalmilag felelős tevékenységeket végezzen. A legfontosabb témák számukra a betegek, a hajléktalanok és éhezők megsegítése, a környezetvédelem, valamint az állatok védelme. A munkavállalók megítélése szerint a vállalatok által végzett CSR tevékenység célja elsősorban a márkaépítés és az értékteremtés.
 
Az Y és Z generáció képviselői online készségeik és kultúrájuk miatt rendkívül érzékenyek, és gyorsan észreveszik a hiteltelen vállalati kommunikációt. Azt akarják látni, hogy a társaságok szenvedélyesen támogatják alapelveiket és kiállnak a számukra fontos értékek mellett. A vezetői stílus, a tehetségmegtartó stratégiák és az alkalmazottak elkötelezettségének fenntartása csak néhány a kihívások közül, amelyekkel a vállalkozások ennek eredményeként szembesülnek” – teszi hozzá Kis Dóra, a Process Solutions HR igazgatója.


Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!
 
A Z generáció motivált és vállalkozó szellem. A bizonytalanságokkal már jobban szembesültek, mint az őket megelőző generáció, és ennek megfelelően keresnek munkát. Ezenkívül láthatták, hogy a szülők és az idősebb testvérek lojalitását a munkáltatók nem jutalmazzák, ezért számukra elvárás, hogy a lojalitás kölcsönös legyen, a fizetés náluk nem az első helyen szerepel. Az online világban felnőtteknek progresszív a világlátása, több forráshoz férnek hozzá, mint valaha, és általában nagyszerű hálózatépítők, ami jelentősen javítja az esélyüket arra, hogy sikeresek legyenek. A Process Solutions-nél mindezek figyelembevételével és ennek szellemében tervezzük meg a vállalat CSR programjait. 
 
A PS-nél rendszeresek az önkéntes napok, amelyek amellett, hogy társadalmilag fontos ügyeket támogatnak, egyfajta csapatépítő és szemléletformáló szerepet is betöltenek a kollégák körében: „A decemberben megrendezett legutóbbi IV. PS Önkéntes Napon már sokéves hagyománnyá vált sütivásárunk után az összegyűjt adományokból a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához csatlakozva több mint 160 ajándékcsomagot juttatunk el a rászoruló gyermekek számára. Ellátogattunk az Fővárosi Önkormányzat Alacskai Úti Idősek Otthonába, ahova kollégáink táncos zenés műsorral készültek és ajándékkal is kedveskedtek a bentlakóknak. Emellett csatlakoztunk a Budapest Bike Maffia "4000 ember vacsorája" kezdeményezéshez, amelyhez több mint 230 szendviccsel járultunk hozzá. A PS csapattagjai heti szinten is önkénteskedtek, az elmúlt időszakban összesen 370 szendvicset, 30 kg gyümölcsöt és 20 kg tartós élelmiszert jutattak el a BMSZKI Dózsa György úti szálló lakóihoz, továbbá rendszeresen szervezünk véradásokat is az irodában” – tette hozzá az igazgató.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: