Brit gazdaság - erre az évre K.O.

Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint mínuszban lesz a brit gazdaság teljesítménye az idei év egészében az új típusú koronavírus okozta járvány átgyűrűző hatásai miatt. Az új előrejelzések szerint a világgazdaság más erőcentrumaiban növekszik a pénzügyi válság kialakulásának kockázata is.

Brit gazdaság - erre az évre K.O.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőközpont, a Capital Economics szombaton ismertetett, felülvizsgált prognózisában közölte: most már túl derűlátónak tartja azt az eddigi várakozását, hogy a brit hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben stagnálni fog. A ház hangsúlyozza, hogy az ennyire bizonytalan időszakokban a pontos számszerű előrejelzéseknek sok hasznuk nincs, iránymutatásként azonban egyelőre 2,5 százalékos negyedéves összevetésű brit GDP-csökkentést állított be a második negyedévre szóló új prognózisába.

A Capital Economics londoni elemzői az általuk lehetségesnek tartott legrosszabb esetre is kidolgoztak egy forgatókönyvet, amely 5 százalékos negyedéves zuhanással számol a második három hónapban. A cég sem az első, sem a harmadik negyedévben nem vár visszaesést a brit gazdaságban, így a recesszió szigorúan technikai értelemben vett meghatározása nem teljesül, "de úgy fog kinézni, mint egy recesszió, és úgy is érződik majd, mintha recesszió lenne, tehát recesszió lesz" - fogalmaznak a ház közgazdászai. A konszenzusos technikai meghatározás szerint egy gazdaság akkor kerül recesszióba, ha teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken.

A Capital Economics elemzői közölték: továbbra sem számolnak azzal, hogy a járvány okozta válság pénzügyi válsággá fajulna, de az elmúlt héten tapasztalt súlyos piaci árfolyam-ingadozások azt jelzik, hogy ennek a kockázata is növekszik. A Londoni Értéktőzsde legnagyobb piaci tőkeértékű vállalatainak irányadó FTSE 100-as indexe a pénteki zárásban 28 százalékkal volt alacsonyabb az idei év eleji szintnél. Mindezt egybevetve a Capital Economics 2020 egészére 1 százalékos visszaesést vár a brit gazdaságban az 1 százalékos idei növekedést valószínűsítő korábbi prognózisa helyett, és azt jósolja, hogy a Bank of England, illetve a brit kormány további gazdaságélénkítő lépéseket jelent be. A ház várakozása szerint a brit jegybank március 26-án esedékes kamatdöntő ülésén 0,15 százalékponttal 0,10 százalékra csökkenti alapkamatát, és újrakezdi mennyiségi enyhítési programját.

A Bank of England monetáris tanácsa a héten soron kívül, egyhangú döntéssel 0,50 százalékponttal az addigi 0,75 százalékról 0,25 százalékra csökkentette alapkamatát, de a monetáris enyhítési program eddig kihelyezett keretét egyelőre változatlanul hagyta. A bank a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - népszavazás után 435 milliárd fontra (168 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot hirdetett vállalati kötvényekre. Egy másik nagy londoni elemzőműhely, az Oxford Economics szombati helyzetértékelésében felveti annak a lehetőségét, hogy a világgazdasági növekedés ütemének várható meredek lassulása a globális pénzügyi és háztartási szektorban jelentős pénzügyi nehézségeket okozhat, és ez átterjedhet a bankszektorokra is.

A ház kimutatja, hogy az általa vizsgált országokban a háztartások nagy részének - gyakran 40-50 százalékának - csak korlátozott likvid eszközei vannak olyan időszakok átvészelésére, amikor a keresők a betegség miatt kiesnek a munkából. Emiatt tovább emelkedhet az egyes érintett gazdaságok, különösen Olaszország bankszektoraiban a nem teljesítő kinnlevőség-állomány más most is magas aránya. Az Oxford Ecomomics grafikus kimutatása szerint az olasz bankrendszerben a banki tőkeállományhoz mért nem teljesítő követelésállomány - a tartalékolástól megszűrve - 50 százalék közelében jár.

A ház szerint ebben a helyzetben a rossz hitelek rátájának további emelkedése a hitelpiac nemzetgazdasági szintű megroppanását okozhatja, és ez már a pénzügyi stabilitást veszélyeztetné. A cég londoni elemzői szerint külön veszélyforrás, hogy a befektetési ajánlású hitelminősítői kategória alsó sávjában, a "BBB" osztályzati sávban nyilvántartott vállalati kör erőteljes adósságpiaci kibocsátásai miatt nőtt ennek a szektornak az egyébként is magas aránya a befektetési besorolású vállalati adósok kötelezettségein belül. Ha ugyanis a "BBB" kategóriás vállalatok körében tömeges leminősítés kezdődik, e vállalati adósok jelentős része átkerülne a nem befektetési ajánlású sávba, és ez is hitelpiaci felfordulást okozhat - áll az Oxford Economics szombati helyzetértékelésében.

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás: