Áramszünettel járó munkái többségét elhalasztja az E.ON

Egyesével vizsgálták felül az elmúlt napokban a korábban tervezett hálózati beavatkozásokat az E.ON szakemberei, hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kelljen a rendkívüli helyzetben ilyen munkát végezni. Az ügyfelek a vállalat weboldalán tájékozódhatnak az őket érintő tervezett munkákról, a lemondásokról, erről e-mail vagy sms formájában értesítést is igényelhetnek.

Áramszünettel járó munkái többségét elhalasztja az E.ON

Az E.ON mindent elkövet annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megelőzésére tett országos lépésekhez és felkészüljön a járványhelyzet kezelésére. A társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásainak biztonságát garantálja a kihirdetett veszélyhelyzet idején is.
 
A vállalat az eddig megtett óvintézkedések mellett az elmúlt másfél hétben egyesével felülvizsgálata azokat a korábban tervezett hálózati beavatkozásokat, melyek az ügyfelek számára áramszünettel járnának. Ezeket a munkálatokat még az új koronavírus járványt megelőzően hirdették meg az érintetteknek, a kialakult helyzetre való tekintettel az ügyfelek kényelme érdekében azonban átszervezik ezeket.
 
A szakemberek arra törekszenek, hogy minél kevesebb, csak a valóban feltétlenül szükséges beavatkozást végezzék el, hiszen a jelenlegi helyzetben sokan vannak most otthon. Éppen emiatt azonban az áramellátás biztonságának folyamatos garantálása is kiemelten fontos az E.ON számára. Minden esetben egyedileg vizsgálja meg a vállalat, hogy ellátásbiztonsági szempontból jelent-e kockázatot a halasztás, a tervezett üzemszünet kiket érintene (például hatással lenne-e gyógyszertár vagy élelmiszerbolt működésére) és mennyi az ellátás nélkül elfogadható időtartam a nem halasztható esetekben.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2020-ban? ITT kiszámolhatod!
 
Az E.ON emellett további intézkedésig elhalasztott minden gyengeáramú rendszerfejlesztéshez szükséges beavatkozást és nagy számú rekonstrukciót. Az ilyen jellegű munkálatokat csak azokban az esetekben végzik el a szakemberek, amikor a tervezett karbantartás rövid távon nagyobb kiterjedésű üzemzavart előz meg (ilyen például egy autóbalesetben megsérült oszlop cseréje). Ekkor is figyel a vállalat arra, hogy a lehető leggyorsabban elvégezze a javítást, hogy minél előbb vissza lehessen kapcsolni az áramot.
 
A meghirdetett munkálatok halasztása kapcsán előfordulhat, hogy a változásról az idő rövidsége miatt hagyományos, postán kézbesített lemondó értesítést nem kapnak az ügyfelek. Az E.ON ezért arra kéri ügyfeleit, hogy az őket érintő tervezett munkálatokról és azok esetleges törléséről email vagy sms értesítést kérjenek az E.ON online ügyfélszolgálatán, az eon.hu/ugyintezes oldalon.
 
A településeket érintő tervezett munkálatok az alábbi oldalon is nyomon követhetők:
https://www.eon.hu/hu/hmke/hmke-hirek/ertesites-uzemzavarrol.html
 
Az E.ON már korábban döntött arról, hogy személyes ügyfélszolgálati irodáit további intézkedésig ideiglenesen zárva tartja, vállalta, hogy egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós számlatartozás miatt az áramot, illetve több halasztható tevékenységet, köztük a fogyasztásmérők leolvasását is leállította annak érdekében, hogy támogassa a koronavírus terjedésének megakadályozására tett országos intézkedéseket.
 
Az E.ON szerelői, mérnökei és hálózati szakemberei továbbra is mindent meg fognak tenni a rendkívüli helyzetben az áramszolgáltatás folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében az ügyfelekért.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: