Mi vár az utazási irodákra?

Mekkora mozgástere maradt az utazási irodáknak, milyen megoldást ad a jog a vis maior esetekre? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértőjének tapasztalatai szerint számos utazási iroda nem mondja le a járvánnyal érintett területekre tervezett utakat, hanem átütemezi, vagy egy szabadon beváltható vouchert ajánl fel az utasoknak.

Mi vár az utazási irodákra?

Az Európai Bizottság számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi szabályozás uniószerte aránytalan kockázatot hárít az utazásszervezőkre, éppen ezért arra hívja fel az európai utazókat, hogy fogadják el a felajánlott, későbbi utazásokra beváltható opciókat. A szakértő hangsúlyozza: különösen azok a prudensen működő entitások kerülhetnek szorult helyzetbe, amelyek az előlegeket és saját egyéb likvid forrásaikat már a szezon kezdete előtt arra fordították, hogy utasaik számára lekössék a megfelelő minőségű szállásokat és személyszállítási lehetőségeket.  

„A vonatkozó Kormányrendelet tartalmaz egy ún. vis maior klauzulát, amelynek értelmében elháríthatatlan és rendkívüli körülménynek minősül a szerződéskötés időpontjában előre nem látható, és a szerződő fél által nem befolyásolható olyan helyzet, amelynek következményeit valamennyi észszerű intézkedés megtétele esetén sem lehetett volna elhárítani” – magyarázza dr. Firniksz Judit, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője.

Az önállóan igénybe vett utazási szolgáltatásokra - így a személyszállításra, nem lakáscélú szállásnyújtásra, egyéb önálló turisztikai szolgáltatások - eltérő szabályok vonatkoznak, mint az utazási irodák által tipikusan nyújtott utazási csomagokra.

Utazási csomagról akkor beszélhetünk, ha legalább két különböző típusú utazási szolgáltatást együttesen vesz igénybe az utazó ugyanazon utazás vagy üdülés részeként.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!

„Az utazási csomagok esetében a Kormányrendelet szerint, ha az utazó mondja fel a szerződést, akkor az általános szerződési feltételek szerinti bánatpénzt köteles megfizetni, de a részvételi díj ezen felüli része visszajár számára. Az utazó csak akkor jogosult a teljes részvételi díj visszakövetelésére, ha a Kormány az utazásra nem ajánlott országok - azaz I. fokozatú, piros jelzéssel ellátott országok a konzuli szolgálat oldalán - közé sorolja az érintett célállomást, vagy annak közvetlen környezetét, de további kártérítésre ekkor sem tarthat igényt” – mondja dr. Firniksz Judit.

A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője szerint itt van egy szűkítő feltétel a Kormányrendeletbe foglalt vis maior klauzulához képest, és ezen szabály egyes esetekben végső soron akkor is a bánatpénz megfizetésére kötelezi az utazót, ha egyébként akár a járványügyi intézkedések miatt szükségessé vált munkáltatói utasításnak megfelelően nem vehet részt külföldi utazáson. Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül felmondhatja a szerződést, ha elháríthatatlan és rendkívüli körülmények gátolják a szerződés teljesítésében - itt tehát nincsen többletelem Kormányrendeletbe foglalt vis maior klauzulához képest. Megjegyezzük, hogy ezt az álláspontot képviseli a Magyar Utazási Irodák Szövetsége is a COVID-19 járvány kapcsán közzétett tájékoztatójában (muisz.com).

Számos utazási iroda választja azonban inkább azt a megoldást, hogy a közeljövőben a járvánnyal érintett területekre tervezett utakat nem mondja le a vis maior klauzulára hivatkozással, hanem átütemezi, vagy ha még nem áll módjában alternatív indulási időpontot meghatározni, akkor egy szabadon beváltható vouchert ajánl fel az utasoknak. A Kormányrendelet szabályai azonban az utazás időpontját a szolgáltatás lényeges elemeként határozzák meg és így ennek megváltoztatása esetén az utazó bánatpénz fizetése nélkül felmondhatja az utat, azzal, hogy a Kormányrendeletben foglaltak alapján a szerződés megszűnéséből eredő kára megtérítésére nem jogosult.

„A jelenség nem egyedi, és már az Európai Bizottság számára is
nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi szabályozás uniószerte aránytalan kockázatot hárít az utazásszervezőkre. Különösen igaz azokra a prudensen működő entitásokra, amelyek az előlegeket és saját egyéb likvid forrásaikat már a szezon kezdete előtt arra fordítják, hogy utasaik számára lekössék a megfelelő minőségű szállásokat és személyszállítási lehetőségeket. Kiemelt desztinációk - így Hollandia, Olaszország - esetén a jó minőségű szállások díjának akár 100%-át is jóval előbb ki kell ugyanis fizetni, így akár az előlegeket meghaladó összegben merültek fel az utazási irodáknál költségek, amelyeknek visszakövetelése a külföldi szolgáltatóktól a jelen járványügyi helyzetben mind időbeli kifutását, mind sikerét illetően bizonytalan kimenetelű” – teszi hozzá dr. Firniksz Judit.

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg? Nézd meg ITT!

Ezt a tényt maga a Bizottság is belátta, amikor a COVID-19 terjedésével összefüggésben álló tömeges felmondásokat érzékelve 2020. március 19-i tájékoztatójában az irányelv átültetése nyomán minden nemzeti jogban jelen lévő visszatérítési kötelezettséget mintegy felpuhítva arra hívja fel az európai utazókat, hogy fogadják el az utazásszervezők által felajánlott, későbbi utazásokra beváltható vouchereket. A bizottsági felhívás jogi kötőerővel nem rendelkezik, a jelenlegi pénzügyi garanciák pedig kizárólag akkor válnak elérhetővé az utazók számára, ha az utazási iroda az utazók számára visszatérítendő előlegek és részvételi díjak megfizetésére már nem képes. Erre az esetre szolgál a vagyoni biztosítékként az utazási iroda által valamely hitelintézetnél elhelyezett pénzbeli letét, hitelintézettel kötött garanciaszerződés vagy biztosítókkal kötött biztosítási szerződés, amelynek alapján végső soron az érintett biztosítótársaság vagy bank térítheti vissza a vagyoni biztosíték terhére az utazási iroda helyett az utazóknak visszajáró összegeket.

A koordinált válaszlépések körében a Bizottság is azonnali intézkedéseket kezdeményezett a turisztikai ágazat kapcsán, amelynek szerves része az utazási irodák számára nyújtott állami támogatás. Az utazási irodák túlnyomó hányada kis- és középvállalkozás, érdemi, 100 millió forintot meghaladó adózott eredményt 2018-ban csupán 15 utazásszervező ért el a turizmus.com adatai alapján, holott az adott időszakban a piaci szereplők száma az 1000-et is meghaladta.

Bognár Dániel, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadási üzletágának szakértője szerint a likviditás fenntartása az ágazat számára létkérdés, az elsüllyedt költségeket ellensúlyozó állami támogatás mellett az ágazati szabályok átmeneti időszakra történő módosítása is mozgástérhez juttathatná a felmondási hullám terheit viselő utazásszervezőket, így például felmerülhet az utazási voucherek - mint a visszatérítési kötelezettséget kiváltó alternatív megoldás - szabályozása, és a visszatérítési kötelezettség teljesítésére nyitva álló 14 napos határidő meghosszabbítása.

Az ágazat struktúrája hosszú távon sérülhet egy késedelmes beavatkozás nyomán, így vélhetően mihamarabb ágazati egyeztetésre van szükség. Az egyeztetéseken zajló információcsere versenyjogi szempontból akkor tekinthető indokoltnak és szükségesnek, ha az a válságkezeléshez szükséges lépések meghatározásához kapcsolódik és azon nem terjed túl. Mindaddig azonban, amíg az ágazat jövőjét a teljes bizonytalanság jellemzi, a jövőre vonatkozó stratégiai egyeztetés gyakorlatilag fogalmilag kizárható, ahhoz azonban, hogy az átmenet békés és versenyjogi szempontból is biztonságos legyen, az információcserére vonatkozó antitröszt szabályok ismerete és betartása elengedhetetlen.

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Rekordot dönthet júliusban a belföldi turizmus

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
2021. 07. 29. 05:00
Megosztás:

A tavalyi év turizmusát látványosan lehúzta a járvány

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
2021. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Újranyithat a bezárt négy velencei-tavi strand

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
2021. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létre jött.
2021. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.
2021. 07. 25. 10:00
Megosztás:

Hamarosan nyit a római-parti szabadstrand

Jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand - írta a III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja pénteken.
2021. 07. 25. 05:00
Megosztás:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Életveszélyes hegyi utakra vezet a Google térképe

Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe potenciálisan életveszélyes útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
2021. 07. 17. 23:00
Megosztás:

Vigyázat: fokozott veszélyt jelentenek a kibertámadók az Európában nyaralókra

Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra elsősorban nyugaton vadásznak leginkább a kiberbűnözők. A hazánkban is egyre gyakoribb web-alapú támadások, valamint zsarolóvírusok miatt pedig a belföldi nyaraláskor is érdemes fokozottan óvatosnak lenni.
2021. 07. 15. 11:00
Megosztás: