Folytatódik a kiskereskedelem szárnyalása

A kiskereskedelmi forgalom februári rekordmértékű növekedését a koronavírus-járvány határozta meg, és ez a mutató azon kevesek egyike, amelyre kedvezően hat. Márciusban még biztosan folytatódik a fogyasztás emelkedése, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a második negyedévben már negatívba fordulhat, az év második fele pedig attól függ, meddig tart a járvány, és hogyan indul a kilábalási szakasz.

Folytatódik a kiskereskedelem szárnyalása

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint februárban a nyers adat szerint 10,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 11,3 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbit, amiből a február végén kialakult felvásárlási láz a KSH becslése szerint  5,7 százalékpontot magyaráz.
    
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: a kiskereskedelmi adat az első, amelyen már érdemben mutatkozik a koronavírus hatása, és a kevés adat egyike, amelyre kedvezően hatott. A kiskereskedelmi forgalom kétszámjegyű növekedését részben a február végi felvásárlási láz okozta, amely március elején is folytatódott. A felvásárlásoknak és a home office-ra, valamint a digitiális oktatásra való átállásnak köszönhetően az élelmiszerek forgalma mellett jelentősen bővült a számítástechnikai eszközöké és az iparcikkeké is, miközben például a bútoroknál vagy az üzemanyagnál csak kisebb mértékű növekedés történt.

A kiskereskedelem szerkezeti változásai a jövőben felerősödhetnek, az online értékesítés térnyerése a vírushelyzet miatt felgyorsulhat. A második negyedévtől kezdve a kiskereskedelmi forgalom akár mérséklődhet is, ha a kijárási korlátozás, illetve a koronavírus által okozott helyzet tartós marad.
    
A kiskereskedelmi forgatókönyvet teljesen felborítja a koronavírus-járvány, mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Februárban kiemelkedő volt a forgalom, márciusban is erős lehet a növekedés, a második negyedévben viszont negatív tartományba kerülhet a forgalom, az év második fele pedig a járvány lefutásától és a gazdaság újraindulásától függ. Márciusban is erős lehetett a forgalom, mert az iskolabezárások és az otthoni munkavégzés elterjedése miatt az elektronikus eszközök forgalma szerinte is magas lehetett, ugyanakkor a boltbezárások következtében többek között a ruházati cikkek forgalma mérséklődhetett. Az évek óta masszív növekedést mutató online vásárlások pedig szintén jelentős növekedést érhettek el.  

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
   
Az első negyedévben, tehát, magas forgalomról szól majd a statisztika, ám az év hátralévő részében más lesz a helyzet a járvány negatív hatásai, többek között a várható elbocsátások, jövedelemcsökkenések, valamint a boltbezárások miatt. A mostani kilátások szerint az év második felében pedig a járvány lefutásától, a gazdaság újraindulásától függ majd az ágazat teljesítménye. Mivel utóbbi tényezők nem számszerűsíthetők, ezért a kiskereskedelem idei szereplésére egyelőre korai pontos prognózist adni, szögezte le végezetül.
    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője is előrebocsátotta, hogy még az optimista várakozásokat is felülmúlta a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban, amihez hasonlóan dinamikus növekedésre legutóbb 2003-ban volt példa. A kiskereskedelem és így a fogyasztás megugrása képes lehet az első negyedévi gazdasági teljesítményt kozmetikázni, ám ez a második negyedévre aligha lesz hatással. Az ING Bank szakértője továbbra is azzal számol tehát, hogy a válság mélypontja 2020 második negyedéve lehet.
   
Várhatóan márciusban még ennél is dinamikusabb növekedés jöhet, majd a második negyedévben egy drasztikus visszaesés következhet, főleg a nem élelmiszer-kiskereskedelem és az üzemanyag értékesítés tekintetében. Ha megvalósul az év második felére várt felpattanás, úgy az év egészében még így is 5-6 százalék körül bővülhetne a kiskereskedelmi forgalom.
   
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus terjedése miatti vészhelyzet teljesen átírta az egyes szegmensek kilátásait. A home office és a távoktatás bevezetése miatt az élelmiszerüzletek forgalma tartósan kétszámjegyű növekedést mutathat, mivel megszűnt a munkahelyi, iskolai és vendéglátóhelyi étkezés, amit otthon kell pótolni. Átmenetileg  többszörösére ugrott a számítástechnikai eszközök, valamint egyes konyhai berendezések (fagyasztóládák, konyhai kisgépek) forgalma, ez azonban a későbbiekben csillapodhat. Tartósan magas lehet a gyógyszertárak, illatszerboltok forgalma is. A többi területen, így a ruházati, bútor, könyvesboltok és más üzletek forgalma azonban igen meredek visszaesést mutat, a kijárási korlátozások miatt ezen üzletek nem is látogathatók, így több üzlet már bezárt.
   
A munkanélküliség megugrása, a fizetés nélküli szabadságok, a részmunkaidő terjedése érdemi vásárlóerő vesztéshez vezethet.

Az állásukat és fizetésüket megtartó munkavállalók azonban a vészhelyzet elmúltával pótolhatják elhalasztott fogyasztásukat, bár ennek ideje jelenleg nem látható.
   
A kiskereskedelem egészére így ellentétes hatások irányulnak, ezért szinte lehetetlen megjósolni, hogy milyen teljesítményt mutathat idén a kiskereskedelem, kérdés, hogy az élelmiszerüzletek forgalmának várhatóan tartós megugrása mennyire ellensúlyozza a többi terület markáns visszaesését.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: